Bob és Bobek blogja

Boldog névnapot!

2010-07-10T09:17:00.000+02:00

Boldog névnapot, te drága kicsi lány!

Prioritások

2010-04-05T16:59:00.001+02:00

Miután artikulátlanul azt üvöltöttem, hogy ha nem húznak el itthonról, öngyilkos leszek, elvitte a gyerekeket valahová. Persze előtte megfürdött.

Aztán hazajöttek, egy cseppet sem foglalkozva azzal, hogy legalább egy kicsit csendben legyenek. Megetette, átöltöztette és lefektette a gyerekeit, majd komótosan megebédelt - ebbe a kóla és a süti is beleértendő - és nézett valami szart a tévében.

90 teljes perc telt el addig, amíg bejött a szobába, hogy lefeküdjön.

Ennyi idő alatt simán sikerült volna az az öngyilkosság - úgy, hogy senki sem veszi észre. Hát, sokadik vagyok a sorban, de még akkor sem vesznek komolyan, ha odaérnek hozzám.

Részegen

2010-04-05T13:12:00.000+02:00

... írom ezt a postot. Az imént üvöltve zavartam el itthonról a gyerekeim apját a kölkeivel együtt. Közel állok a teljes összeroppanáshoz.

Most megpróbálom kialudni a piát.

Hihetetlen állapotba kerültem, és eddig hiába kértem segítséget. Vajon mi jöhet még???

Web 2.0

2010-03-31T15:52:00.002+02:00

Fura emberek vesznek körül.

A-val 6 éve vagyunk jóban. Azt nem írom, hogy barátok lennénk, mert a történtek után nem úgy tűnik. Sem a lagzijára, sem az esküvőjére, sőt, még a lánybúcsújára sem hívott meg. Valószínűleg nem is szólt volna a közeljövő történéseiről, ha nem kellett volna valamivel kimentenie magát egy közelgő baráti összejövetelről... Azért a menyasszonyi ruhájáról csatolt egy fotót. Ez milyen már???

A húgommal - finoman szólva - nem szoktunk egyetérteni. A kapcsolatunk egy fél éve megint eldurvult. Ő tavaly valami miatt kitörölte a regisztrációját az iwiw-ről. Most megint fent van, bár engem már nem ismer, sőt, mindössze egyetlen közös ismerősünk van.

Csak úgy mondom, nem panaszkodásképpen.

Eladó a retró verda!

2010-03-28T17:21:00.002+02:00

Itt hirdettem meg.

Akinek van kedve, terjesztheti az ismerősök között. Köszi. :)

Tavasz!

2010-03-21T22:35:00.000+01:00

Valamelyik nap felhívott egy bajai gimis osztálytársam, aki a korrepetálásom jóvoltából ment át a matek érettségin (négyessel). Ennek már 13 éve. Azóta is lóg egy pizzával. Épp Pesten járt, eszébe jutottam, meghívtam magunkhoz. Magával hozta egy másik osztálytársamat is. :))) Jó volt két ilyen vidám fiúval találkozni... Egy kicsit fiatalabbnak érzem magam. :)

A héten voltam az Örsön is. Gyalog. 70 perc alatt sétáltam, bevásároltam az Intersparban, beugrottam a Brendonba, találkoztam egy teszveszessel és még haza is értem. Meg kell állapítanom, hogy (két) gyerek nélkül fénysebességgel lehet ügyeket intézni.

Kétszer is kisétáltunk a játszótérre, anyukákkal ismerkedtem, a lányok meg a környezettel és más gyerekekkel. Ma állatkerteztünk, a pici zsizsa a barátunk.

Ma kaptam egy arcátlanul jó állásajánlatot... Távmunka, havi 2200 $, itthonról, amerikai cégnek, nagyjából szabad időbeosztással. Na, vajon meg tudom oldani? Hát persze, hogy nem. Ha a gyerekeket le is tudnám passzolni, a sulit senki se fejezi be helyettem. :( Basszameg.

Basszus

2010-03-09T09:12:00.000+01:00

És szoprán, alt, tenor. Hogy jut valakinek eszébe kora reggel skálázni a lakásában??? Nem elég, hogy a citifúd ma 6:38-ra hozta a kaját.

Pancsoló kislány(ok)

2010-02-18T16:07:00.000+01:00

Before & after

2010-02-15T17:51:00.000+01:00

Azért nekünk így is Luci a legszebb kislány a világon...
Meg persze Almi.

2010 eddig - röviden

2010-02-08T15:34:00.000+01:00

Ha valaki azt hitte, a tavalyi évnél már semmi sem lehet sz@rabb, az óriásit tévedett.

Kezdjük azzal, hogy a gyerekeim januárban megőrültek. Az addigi délutáni alvásuk 3-4 óráról (tudom, tudom, nem nyafogok...) hirtelen nullához kezdett konvergálni, egyre később feküdtek le este és egyre korábban keltek reggel. Nekem meg valahogy fel kellett volna készülnöm a vizsgáimra. 2 hétig esélyem sem volt tanulni, pedig már a távmunkámat is felmondtam. Végül egy nagyon overdue szigorlat kivételével minden meglett (és minden utolsó pillanatban), de ki is purcantam. Az utolsó vizsganapot már bőgve csináltam végig, aztán február első napjára lebetegedtem.

Csütörtökre koncertjegyünk volt (csak így zárójelben mondom, hogy a Chris Rea koncertre), nagyon régen örültem ennyire karácsonyi ajándéknak. Nem sokáig örülhettem, mert délutánra a takony, a fejfájás, a nehéz légzés és a hányás teljesen kikészített, remegtem és bőgtem, aztán a koncertre J. húgáék mentek helyettünk.

A doki antibiotikumot adott a bacikra, megtámadta a nem létező asztmámat valami inhalátorral, a biztonság kedvéért még a vírusokra is rálőtt a nagy dózisú C-vitaminnal, egyszóval fogalma sincs, mi a bajom. Nem gond, azóta volt egy kétnapos migrénem, a kaja pedig valami csodálatos és rapid átalakulás folytán folyékony állapotban távozik belőlem kb. 2 perccel étkezés után.

Péntekre Luca is belázasodott.

Szombaton már alig láttam a fejfájástól.

Vasárnap pedig az eddigi bajok Alma lázával tetőztek - gondoltam naivan.

De az igazán mindent visz, hogy este 9-kor, pár perccel fektetés előtt Luca elvágódott a konyhakövön, én meg lassított felvételen látom azóta is magam előtt, hogy a fogai a járólapon csattannak, aztán a homloka is odavágódik, én meg nem tudom időben elkapni.

Felrántom a földről, remegek, folyik a vér, a gyerek visít, pánikolok, Alma kiborul a vértől, J. van csak észnél, jeges borogatást tesz a gyerek szájára. Meg se merjük nézni, hogy mi történt, csak szorítjuk magunkhoz. De ő a legbátrabb mindannyiunk közül, gyorsan megnyugszik. Alma ordít, valami fájhat neki, de mi lehet az? Végre elalszanak, de nekem nem megy, 2-ig szenvedek, még egy rohadt nyugtató sincs itthon.

Felhívom a gyerek ügyeletet, aztán a stomatológiát, azt mondják, ha nem ájult el, másnap is ráér orvoshoz vinni.

Süsülucám legszebb foga eltörött, az ajka felrepedt. Már sose lesz olyan a mosolya, mint azelőtt.

Siesta-dilemma

2009-11-23T16:41:00.000+01:00

Került egy közvélemény-kutatás a jobb oldalra, szeretném, ha minél többen megválaszolnátok. Ha valaki bővebben szeretné megosztani velünk a véleményét, azt megjegyzésként is szívesen látom. Köszönöm.

Jaj

2009-11-23T09:30:00.001+01:00

Majdnem elfelejtettem. Elérkezett az idő.

Mától GYES-t kapok. Muhaha.

2.

2009-11-23T08:42:00.001+01:00

A tegnapi megelőlegezett szülinapi partin leesett a Kisvakond marcipán tortadísz orra, én meg megszokásból bekaptam a gyerek által szétszórt kajadarabot. Remélem, nem okoztam nekik ezzel maradandó lelki serülést. :)))

BOLDOG SZÜLINAPOT KISCSAJOK! :)

PS: Itt még orral. :)

Fenyegetés

2009-09-29T08:25:00.003+02:00

Na. Miután ma az alábbi üzenetet kaptam az iwiw-en kedvenc ügyeletes gyerekorvosomtól, eltávolítom a kedves nevét erről az oldalról. Ettől még senki sem vélekedik róla másképp (főleg nem jobban), mint ahogy az a bejegyzésekben és a kommentekben áll. Talán ezen neki is el kellene gondolkoznia.

"Kérem az ön által moderált blogoldalról a nevemet eltávolítani szíveskedjen! Amennyiben kérésemnek önként nem tesz eleget, jogi úton fogok igényemnek érvényt szerezni!"

Ezúton közlöm vele - aki nyilván le fogja ellenőrizni, hogy eleget tettem-e a kedves kérésének -, hogy a legközelebbi adandó alkalommal a feletteseinél fogok / fogunk panaszt tenni a hozzáállásával kapcsolatban.

Anyaként azt kívánom neki, hogy a kollégái hasonlóan álljanak hozzá a majdani gyerekéhez.

Továbbá szeretném tudatni vele, hogy bármennyire más is a véleménye, okos lány vagyok és nem ijedek meg hasonló fenyegetésektől. :)

Mindenkinek szép napot.

Érzelmi leltár

2009-09-16T15:02:00.006+02:00

Azt hiszem, vége van. Most kiírom magamból, amit olyan sokáig nem. Senkit sem akarok bántani, csak meg akarok szabadulni a terheimtől. És a másik fél is nyugodtan reflektálhat, hátha itt jobban megy.

Van egy pasim majdnem 7 éve, két gyerekem majdnem 2 éve. És van egy rosszul működő kapcsolatunk - mármint a pasimnak meg nekem.

Nagyon régen elkezdtek elromlani a dolgaink. Csak a saját szemszögemből tudom leírni a történetet, az ő szemszöge nyilván teljesen más, de nem is igazán vagyok ebben biztos, mert már évek óta nem beszél velem komolyan. Hangsúlyozom, szerintem; ő ezt is biztosan másképp gondolja.

2002-2005

Talán azzal kezdődött, amikor megelégeltem egy háztömbben lakni a szüleivel. Nem tetszett, hogy az anyja látta a konyhaablakból, hogy mikor érünk haza. Nem tetszett, hogy minden áldott nap fel kellett mennünk szülőlátogatásra. Hogy mindenről be kellett számolnunk. Hogy mindenbe beleszóltak (szerintük nem), hogy nem hagytak magánéletet élni (szerintük ezt sem, de könyörgöm, ki minek nevezné pl. azt az esetet, amikor szex után a pasimnak magára kellett rántani a takarót, nekem meg be kellett ugranom a fürdőszobába, mert nyílt az ajtó, és az apja betopogott a fagyasztóhoz csirkehúsért???). Az sem tetszett, hogy a munkahelyemre órákat kellett utaznom, így eldöntöttem, hogy albérletbe költözöm. Ultimátumot adtam neki: ha nem jön, egyedül megyek. Végül kiegyeztünk abban, hogy leszerződünk az új lakásra és csak 1 év múlva költözünk.

2006

Akkoriban történt, hogy nem akart összeházasodni, mondván, nem a szocpol miatt fog elvenni. Nem, nem voltunk olyan anyagi helyzetben, hogy kidobjunk az ablakon két és fél milliót. Ráadásul akkoriban úgy gondoltuk, egyszer tényleg össze fogunk házasodni (legalábbis azt hiszem), és nem értettem az egészet.

Októberben költöztünk. 15 évre vettünk fel hitelt, mi ez, ha nem erősebb kötelék a házasságnál is? Gyereket akartam, nem tudom, ő akart-e. Utólag hangzott már el olyan kijelentés is, hogy azért ment bele a gyerekvállalásba, mert azt hitte, attól jobb lesz a kapcsolatunk. Bruhaha. Én azt hittem, gyereket nem ezért vállal az ember.

Aztán megint a szülők miatt kezdtem veszekedni. Valahogy nem bírom elviselni, ha a páromnak nem én vagyok az első, hanem az ősei. Ha hetente többször is magukhoz csődítik, ha kell, ha nem. Hogy mindez alkalmanként 2-3 órát vesz el abból a kevés együtt töltött időből is. Hiába, egy kiállhatatlan dög vagyok. Amúgy is utálnak, főleg az anyja. Elvettem tőle ugyanis a kisfia (akkoriban 30 éves!) feletti baromi fontos kontrollt. És semmirekellőnek is nevezett. Engem, aki világéletemben kidolgoztam a belemet, 18 éves korom óta az anyagi függetlenségemért güriztem és azt sikerült is megteremtenem magamnak. Bezzeg az ő lányát még 27 évesen is el kellett tartani, de ez már egy másik történet, ráadásul nekem is van egy pont ilyen húgom, szóval 1:1.

Akkoriban már a szex sem működött köztünk. Vagyis amikor belecsaptunk, akkor működött, de neki problémái adódtak a gyakorisággal. Ezt alapvetően meg is érteném, mert akkoriban már csak havonta egyszer történt meg, de van ennek az éremnek másik oldala is, mégpedig a másik fél, a nő figyelembe nem vett elvárásai, igényei, érzései.

Már a régi lakásban is lebukott, hogy szexoldalakat látogat, nőkkel levelezget. A kétkedőknek: nem, nem nyomoztam, full véletlenül derült ki. Megalázó volt. Addig sem voltam túl jó viszonyban a szexuális témákkal, de ez az eset különösképpen rontott a viszonyulásomon. Nem nagyon akarom ragozni: a szex szerintem is jó, de csak akkor, ha mellette kölcsönös odafigyelés és megbecsülés jellemzi a kapcsolatot. Nem tűröm, ha a férfi azon a véleményen van, hogy neki joga van a szexhez. Mert nekem meg máshoz van jogom, amit esetleg nem kapok meg, csak azt a hímneműek hajlamosak nem észrevenni. Továbbá az én olvasatomban ha kapcsolatban élsz, akkor ezen kívül SEMMI sem fér bele, SEMMI. Egyszerűen nem tudom elviselni, hogy valaki a nőket használati tárgynak tekinti. Én sosem mentem bele egyéjszakás buliba, sosem ismerkedtem másokkal a kapcsolatom mellett és ezt a partneremtől sem tűröm el.

Ez egyszer valahogy túltettem magam az egészen. Állítólag nem csalt meg, bár mint már kifejtettem, a megcsalás alatt nem csak a testi érintkezést értem. Szóval érzelmileg azért mégiscsak megcsalt.

2007

Terhes lettem. Először nem különösebben örült. Nem érdekelt, immár volt értelme az életemnek. Gyerekem lesz! A duplacsomag már más kérdés, de annak idején nem láttam a dolog nehézségeit. Megint boldogok voltunk.

Aztán megint lebukott, bár ő erre már nem is emlékszik. Én élénken emlékszem, mert az abortusz, az öngyilkosság és hasonló pozitív opciók között vergődtem. De már 4 hónapos terhes voltam, és nem tehettem meg... Senkinek sem tudtam beszélni róla, anyámnak se, a barátaimnak se, annyira megalázva éreztem magam. Itt kerültem arra a kényszerpályára, amiről azóta sem tudok kikeveredni.

Megszülettek a kicsik. 1 hét után jöttünk haza a kórházból, és itthon nem várt meglepetés fogadott: a babáknak nem volt készen a kiságya. Ez is egy hosszú, külön történet a párom szüleiről, azaz a tökéletes nagyszülőkről és az ő végtelen, önzetlen és odaadó gondoskodásukról irántunk.

2008

Ezt az évet gyakorlatilag végigsírtam (még most is sírok, ha eszembe jut). Türelmetlenség, gyűlölet, dühöngés, folyamatos öngyilkossági gondolatok és a hibá(so)k keresése. Végül magamat okoltam minden rosszért, először hormonokat kezdtem szedni, hátha csak pms vagy szülés utáni depresszió, végül pszichiáternél és antidepresszánsnál kötöttem ki. Még jó, hogy hamar vége szakadt a doki miatt, eltűnt a színről.

Mára rájöttem, hogy - bár természetesen nem kel ki a mag talaj nélkül - főleg amiatt kerültem ilyen érzelmi helyzetbe, mert ő és a hozzátartozói úgy kezeltek, ahogy. Mert nem kaptam egy fikarcnyi szeretetet senkitől: az akkoriban egyéves gyerekeim ugye képtelenek voltak még érzelemnyilvánításra, a szüleim meg nem számítanak ebből a szempontból, az valahogy default. Persze tudom, hogy nem az, de mégis, a szükségletpiramis mintájára az embernek a szülei szeretete valahogy a piramis talapzata, a magasabb szintű komfortérzése viszont úgy alakul ki, ha ezen kívül más forrásból is töltekezhet. Na, nekem ez nem adatott meg...

2009

A kapcsolat ott folytatódott, ahol az előző évben abbamaradt. Elvadultunk egymástól fizikailag és érzelmileg is. Nem beszélget velem, nem érti, ha az érzéseimről próbálom felvilágosítani. Nem érti, mi a bajom, mikor szerinte ő mindig mindent megtesz értem meg a kapcsolatunkért. Folyamatosan engem hibáztat (szerinte nem), rajtam viccelődik (szerinte ezt sem). A szülés óta kb. 10x szexeltünk, már az esti lefekvés után sem pusziljuk meg egymást, nem csókolózunk és nem ölelkezünk. Részemről többek között azért nem, mert minden érintkezéssel kényszerítve érzem magam a szexre. Nem hiszem, hogy helyénvaló, ha az említett körülmények között az embernek pl. csak úgy in medias res megfogdossák a fenekét. Számomra ez lealacsonyító és egy szintre helyez azokkal a nőcskékkel, akiket a szexoldalakon lehet nézegetni.

Napjainkban

Hétfőn kölcsön kellett kérnem a gépét, hogy meg tudjam hallgatni az új munkámhoz (!) a tréninget. Láttam én, hogy lázasan törli a historykat, de elfelejtette a clipboardot... Mennyire szánalmas volt, amikor majdnem a kedvenc csajai webcímét illesztettem be a trénernek szánt hivatkozás helyett...

Aznap annyira lebénultam, hogy semmilyen beszélgetésre nem futotta tőlem. Kint aludtam a kanapén, mert forgott a gyomrom attól is, hogy a lélegzését hallgattam.

Vessetek a mókusok elé! Kedd reggel regisztráltam az oldalra és megkerestem őt. Azt hittem, hányni fogok, amikor megláttam, hogy a munkahelyén is a kicseszett szexlapokat bújja, hogy reggel a gép bekapcsolása után ez az első 3 dolog egyike, amit csinál. Megírtam neki, hogy délután hazajöhet, összecsomagolhat, és miután én hazajövök a suliból, elhúzhat a lakásból. Persze esze ágában se volt lelépni, de éjjelre a kanapéra szorult és közöltem vele, hogy nem gondoskodom tovább róla. Nem igazán érdekel, hogy hány ribancot dugott meg. Az se, ha egyet sem. De könyörgöm, ki hinne neki még ezek után??? Az iránta érzett bizalomnak már a csíráját sem találom magamban, utálom őt és forog az egésztől a gyomrom.

Ma kitörölte magát a kedvenc kis szexlapjáról. Gondolom, majd regisztrál másik nickkel. Véletlenül éppen ma kellett megváltoztatnia a webbankos jelszavát is, ami legalábbis érdekes egybeesés.

Nevezzen bárki, aki ezt olvassa, kiállhatatlannak, igazságtalannak, és ítéljen el azért, hogy mindezt kiteregettem, beleértve az érintetteket is. De gondoljon bele abba, hogy mindezek a szarságok úgy kerültek felszínre, hogy nem is nyomoztam utána. Vajon mi lenne, ha megtenném?

Nem tudom, mit fogok tenni rövid vagy hosszabb távon. Egy biztos: a gyerekeimről nem mondok le, fel fogom nevelni őket. Ez az egy dolog, ami pillanatnyilag egyben tartja az elmémet.

Azóta

2009-09-07T13:17:00.010+02:00

Azóta annyi szarság történt. Jók is történnek, de szarságok, azok aztán folyamatosan. Sekély és jó mély szarban gázolás van, kérem szépen.

Egyik hajnalban mezítláb átmentem a csajokhoz, hogy betakarjam őket. Majdnem ráléptem egy undorító meztelencsigára, ami ki tudja, hol mászott be (a földszinti lakás örömei). Hajnali takarítás (minden csupa csiganyál), öklendezés, rettegés, hogy vajon összemászott-e valami fontosat (gyerek), vajon van-e az ágyamban is egy dög, nem merek visszaaludni. Napokkal később kiderült, hogy a szúnyogháló nem zárt rendesen, az alatt jött be, átmászott az ágyunk alatt, ki az előtérbe, át a babaszobába, megmászta a szennyestartót és még ki tudja, mit!!! Rémes, nem is akarok többet erre gondolni...

Miután kiválóan alvó gyerekeink egyre durvábban nyomták az esti hancúrozást, lassan éjfélre tolódott az elalvás és délelőtt fél 11-kor ébresztenem kellett őket, szigorú elhatározásra jutottunk. Először szétválasztottuk a két kiságyat. Vége az ikerágynak, több, mint egy év után visszakerültek a középső rácsok. Ez sem használt, hát durvább beavatkozás következett. Átrendeztük a szobájukat, a két ágyat L-alakba fordítottuk, kivettünk néhány rácsot (elvégre mindjárt 2 évesek)... Egész nap visítva hancúroztak az új helyen, délután egy mukk nélkül aludtak el, na de este megkaptuk a magunkét. Alma (ki más, végül is Luca általában normális ember módjára viselkedik) olyan ordítós, öklendezős, fulladozós, bömbölős hisztit nyomott, amitől általában 1-2 másodperc alatt veszítem el az önuralmamat és kezdek torkom szakadtából üvölteni. Az apja 20 perces könyörgéses altatása után a helyzet csak romlott, így némi hangos kiabálás és szidás közepette visszarendeztem az ágyát, hogy ne tudjon kimászni. További 20 perc visítás után gyermekem elaludt. Azóta az ágy visszakerült L-alakba: nem hagyom, hogy ő irányítson. Persze egy lefektetés sem múlt el az eset óta visítás nélkül.

Múltkor nagy nehezen eljutottam velük zenebölcsibe. Már régóta terveztük, mert Lucin látszik, hogy nagyon élvezi a zenét, táncol, tapsol, forog, ugrál. Az első próbálkozás viszont sikertelenül zárult: a neten régi órarend volt fenn, így hiába jött haza J. korábban, hiába pörgettem a lányokat napokig, hogy pénteken zenebölcsi, mert ott derült ki, hogy nyári szünet van. :( Viszont amikor itt voltak az őseim, felszívtam magam, és támogatásukkal elindultam a fél mázsás babakocsival, dacolva a negyven fokos hőséggel, járdaszegélyekkel és másfél kilométeres távolsággal. Már majdnem odaértünk, amikor egy, a járda közepére illesztett hirdetőoszlop állta az utamat: kikerülhetetlenül tornyosult ott, jobbról a Nagy Lajos király útja forgalma, balról kerítés. Azt hittem, sírva fakadok, de végül átjutottam az ikerjárgánnyal - 2 centin múlt. Aztán jött csak a keserű pirula: Alma visítva hozta a tudomásomra, hogy nem hajlandó levetni a cipőt, hogy ő oda ugyan be nem jön, egész idő alatt a sarokban ült, az ujját szopta és utálkozott. Nem simán félreült, hanem utálkozott. Hozzá sem lehetett érni, fintorogva elhúzódott és duzzogott. Ha anyámék nem lettek volna ott velem, tutira felpofoztam volna, de így inkább fogtam Lucit és körtáncoltunk, tapsoltunk, ugrándoztunk. Mindkét gyerekem úgy reagált a helyzetre, ahogy vártam, Almától most már mégis rohadt nehezen tűröm el, amit művel: betelt a pohár...

Múlt pénteken szintén indultunk volna a zenebölcsibe, amikor nem volt hajlandó az apjától elfogadni az ebédet, duzzogott, hisztizett. Felhúztam magam és valahogy már nem volt kedvem énekelni meg tapsolni, így nem mentünk sehová. Nekem már annyira elegem van abból, hogy folyton szabotál minden programot, tönkreteszi a hangulatot minden egyes kimozdulás előtt, közben és után. Nem ez volt az első eset, inkább a kétszáznyolcvanhetedik, és utálom az egészet. Nem bírom elviselni a saját gyerekemet, mert hülye ***** módjára viselkedik.

Igen, tudom, lehetne rosszabb is, meg más gyereke kezelhetetlenebb, meg satöbbi. Egy baj van csak: ha az embernek van egy teljesen normális, szófogadó, visszafogott gyereke, meg van egy másik, aki folyamatosan érzelmileg zsarolja, kisajátítja, hisztizik, ellenáll, csapkod, kitúrja és terrorizálja a testvérét, elmebeteg módjára sikít, ha nem tetszik neki valami, az valahogy nincs rendben. Tudom, hogy nincs két egyforma gyerek, de ez azért durva szopatás. Eleve durva szopatásként élem meg, hogy két gyerekkel kell megküzdenem, de Alma viselkedése mindent visz. Addig fajul néha a "viszonyunk", hogy simán úgy érzem, eddigi életem legrosszabb döntése volt gyereket vállalni. Soha nem voltam még olyan kurva fáradt, kiégett, elégedetlen, motiválatlan és boldogtalan, mint az elmúlt 22 hónapban.

Mindezek mellett a kapcsolatunk is romokban. De úgy látszik, ezt csak én érzem így, mert J. általában nem érti, mi a bajom és nem reagál rá semmit, ha próbálom elmondani neki. Fel nem foghatja, hogy azért káromkodok és kiabálok folyamatosan, mert másképp meg sem hallja, ha megszólalok. Tehetetlen vagyok. A gyerekek előtt utasít rendre, amitől minden tekintélyem elvész, velem ellentétesen bánik velük, ezzel teljesen ellehetetlenítve bármilyen nevelési módszert. Még ha a kiabálás nem is a legjobb módszer, elismerem. De néha nincs más megoldás.

7 év után oda jutottunk, hogy hetekig nem öleljük meg egymást, az elalvás előtti puszi is elmaradt már, nincs semmi mondanivalónk egymásnak. Ő nem talál ki közös programokat, és nem érti, hogy a bezártságot nem magam miatt élem meg rosszul, hanem attól félek, hogy a gyerekeim ovis korukig nem látnak majd embert, mert egyedül nem tudok kimozdulni velük... Elvárja, hogy rendet tartsak utána, cserébe pedig nem sokat látok, még a munkámat sem tiszteli. A 30. szülinapomra nem kaptam tőle semmit, még a vacsorát is én találtam ki, az nem számít ajándéknak. És nem is kell nagy elvárásokra gondolni: egy könyv vagy egy szál virág is elég lett volna, de csak annyi járt, hogy reggel felébresztett, hogy boldog szülinapot kívánjon.

Belefáradtam az elmúlt időbe, és úgy érzem, ki kell lépnem ebből a szarkupacból. Gyerekekkel vagy nélkülük, de lassan mennem kell. Hát ez az újság mostanában. :(

30

2009-08-26T08:29:00.002+02:00

Mosás, mosogatás, WC-pucolás.
Virág, csoki, vacsora.

Közben azért fürödtem is. :)

Állatkerti séta

2009-08-24T15:47:00.005+02:00

Fesztiválszezon

2009-08-24T14:52:00.004+02:00

Aug. 14., péntek:
Program: találkozó a volt kollégákkal (a jelenlegi munkahelyemről, muhaha).
Helyszín: Ráday utca, If Kávézó
Élmény: egy gold tequila és egy Riccoccone. Némi beszélgetés, néhány rossz ízű megjegyzés arra vonatkozólag, hogy én soha sehová nem viszem a gyerekeimet... Ők már csak tudják... Élménybeszámoló keretében elmesélem, mennyi dolog van két gyerekkel, ők meg azt, milyen király ejtőernyővel tandemugrani.
Pontszám: 5/10

Aug. 15., szombat:
Program: családos grillparti egy volt egyetemi évfolyamtársnál, találkozó 30 ismeretlennel (incl. min. 10 gyerek). Persze aztán kiderül, hogy az egyetemi évek nem múlnak nyomtalanul, 3-4 ember azért beugrik arcról. Kínos szituk.
Helyszín: Pestszentlőrinc, világvége
Élmény: egy Ice Tea. A házigazda elfelejt bemutatni, idétlen helyzet. Kínos bájcsevej pocakos kismamákkal és kisgyermekesekkel. A kaja olyan későn kezd el készülni, hogy közben haza kell indulnunk, így a gasztronómiai élvezkedés elmarad.
Pontszám: 3/10

Aug. 17., hétfő:
Program: ÖTYE (Öreg Tyúkok Egyesülete) a lányokkal
Helyszín: nálunk, aztán Okay Italia a Nyugatinál
Élmény: egy üveg rosé, tenger gyümölcsei rizottó és sajttorta. Mérhetetlen fecsegés a csajokkal, csak Anikó hiányzik, mert ő lelécelt Svájcba egy éve. Most Kati is oda fog költözni az amerikai pasijával, akinek van egy brazil volt felesége és egy 5 éves gyereke. Remélem, jól meggondolta. Busongás. Kapcsolatok elemzése, gyereknevelési tanácsadás, szomorú konklúziók. Elment az utolsó metró is.
Pontszám: 10/10

Aug. 18., kedd:
Program: kisállatsimogató Évával, Kisildi nélkül (=gyereklátogatás nálunk)
Helyszín: nálunk, mint azt már korábban említettem
Élmény: értekezés a gyerekről, aki már harmadikos. Ezen megrökönyödöm, mert bennem nem realizálódott, hogy volt másodikos is. Kislányok megtekintése. Örömmel konstatálom, hogy ezúttal kimaradnak az egygyermekes anyuka dorgáló megjegyzései arra vonatkozólag, hogy itthon ülök, pedig annyi mindent csinálhatnék a lányokkal, meg hogy minden akadálytól megrémülök, továbbá hogy a gyerekkocsi 40 kilója az smafu.
Pontszám: 9/10

Aug. 19., szerda:
Program: Állatkert kisállatsimogató nélkül, viszont nagyikkal
Helyszín: Budapest Zoo
Élmény: elképesztő mulatság, a csajok élvezik, lásd fotók.
Pontszám: 10/10

Aug. 21., péntek:
Program: tervben a Kopaszi-gát meglátogatása, ami huszadika okán már elmaradt (ne menjünk át hídon, dugó lesz, stb.). Megvalósítva egy telek babakocsis megtekintése Zuglóban, ahol majdan vonzó társasház épül.
Helyszín: Zugló
Élmény: borzasztó. Kis csemetéimet a délutáni alvásból este 6-kor úgy kell feléleszteni. A babakocsi nélkül megtett 10. lépés hatalmas zakózással végződik Luca részéről, majd Alma kontráz a 13. percben. Innentől fogva végigvinnyogja a hazavezető utat, én felrobbanok az idegtől és utálom a kölkemet, amiért minden egyes programunkat megtorpedózza. A telek amúgy kurva jó.
Pontszám: 1/10

Aug. 22., szombat:
Program: kisállatsimogató (=gyereklátogatás)
Helyszín: Táborhegy, Óbuda, Bandiéknál (Bandi a hegyen, hehe)
Élmény: Alma hisztijének túlélése induláskor, érzelmeimet lásd fent. Gyerekek kölcsönös megcsodálása, bili eredményének megtekintése, lakóparki játszóterezés (ezért - a lakóparki játszótér miatt - a szülők irigylése), gyerekszoba felforgatása, elmélkedés arról, hogyan mer valaki 3. babát vállalni abba a mini lakásba, továbbá hogy hogyan fogják megszervezni az életet egy ovis, egy bölcsis és egy újszülött gyermekkel. Tortaevészet. Állati kilátás a városra.
Pontszám: 10/10

Aug. 23., vasárnap:
Program: felújított lakás megtekintése, Babuskutya meglátogatása
Helyszín: Csepel
Élmény: elő- és utószülinap, evészet. Anyámék megint főznek ahelyett, hogy az unokáikkal foglalkoznának. Szokásos.
Pontszám: 8/10

Fél éve ki sem tettem a lábam itthonról és nem találkoztam senkivel. Asszem ez már esedékes volt. :)

Zanzásítva

2009-08-14T14:16:00.002+02:00

Voltunk erre-arra a nyáron. A dédinél Vas megyében, a nagyinál Bács-Kiskunban. Egyszerre volt jó és borzasztó távol lenni itthonról. Természetesen pihenésről szó sem lehetett...

A lányok egyre akaratosabbak és kezelhetetlenebbek, és ez nem tesz jót a pókháló vékonyságú, ámde nem olyan erősségű idegeimnek. Cukik is meg minden, de az elmúlt 20 hónap egyelőre negatív mérleget mutat...

Alma:

Luca:

Alma

2009-08-14T13:56:00.002+02:00

- Luci, hogy hívják a tesódat?
- Aaa-mmma.
- Hogy hívják a babádat?
- Aaa-mmma.
- És hogy hívják a Lucát?
- Aaa-mmma.

Vicces

2009-08-13T14:21:00.001+02:00

Vicces, hogy pont olyankor érzem magam a legmagányosabbnak, amikor egymás után 5 barátos-összejövős program elé nézek, és még a szüleim is itt lesznek 10 napig.

Nem is vicces. :(

E-Magyarország pozitív

2009-08-11T16:26:00.005+02:00

Szóval ma majdnem teljesen ledöbbentem.

GYES-t akarok igényelni, még idejében: ügyintézés személyesen, sorbanállás, hiánypótlás, aztán hipp-hopp, itt is a november. Mondom magamban, na, nézzünk csak utána! Gugli, államkincstár weboldala, letöltöm a nyomtatványt. Számomra már az is maga a döbbenet, hogy a kitöltendőt egyáltalán le lehet tölteni és nem kell érte külön elfáradni az Ügyfélszolgálatra.

Aztán megakad a szemem az alábbi mondaton:

"Üdvözöljük a Magyar Államkincstár Családtámogatási rendszerének elektronikus ügyintézési alportálján!"

Alig hiszem el, belépek, kitöltöm a 7 oldalas nyomtatványt online. Akkor veszem észre, hogy tényleg nem kell majd postára mennem, még a csatolandó okiratokat is be lehet pdf-ben küldeni. Vagyis lehetne: persze még nem szkenneltem be, de ez már igazán csak az én hibám.

Menteném a fél órás munkámat. Na, azt azért nem lehet. :) Ez az egyetlen negatív élmény.

Nem baj, mindent beszkennelünk, aztán megpróbálom újra. Alig hiszem el, hogy ma Magyarországon tényleg létezik ilyesmi.

Pozitív.

Állatok

2009-07-06T09:21:00.002+02:00

Ez egy jókívánság-féle mindazoknak - a magukat embereknek aposztrofáló - állatoknak, akik a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán, az OTP Bank Nyrt-ben és a Sodexho Pass-nál dolgoznak, illetve a TeszVesz-en vásárolnak, továbbá lábméretük meghaladja az intelligencia-hányadosukat.

Mindannyian aszalódjanak a 45 fokos lepukkant irodájukban egész nyáron, amíg mi a gyerekeinkkel a szüleimnél hűsölünk, minden nap pancsolunk a kislányok medencéjében és jól érezzük magunkat.

Legszívesebben elköltöznék ebből a kicseszett szemétláda országból egy olyan helyre, ahol max. azért görények velem, mert külföldi vagyok. Nekik legalább valami okuk lenne rá.

Aha

2009-05-19T08:45:00.003+02:00

Aha, szóval front van. Biztos ez az oka, hogy ma úgy ébredtem, hogy valami nagyon nincs rendben. Vagy nagyon nem lesz rendben. Emiatt nem tudtam visszaaludni. És még messze nincs vége ennek a napnak. Basszameg.

Jelentem

2009-05-13T00:07:00.002+02:00

Jelentem, minden lényeges dolgot elfelejtek megírni. Álljon itt most néhány példa az elmúlt pár hét történéseiből.

Ikrecskéink múlt héten összesen 4 oltást gyűjtöttek be. De még azelőtt Alminak egyszerre volt mandulagyulladása és pöttyös háromnapos láza, csak hogy a tavaszi betegségarzenálunkat kiegészítse/remélhetőleg lezárja. Janiapu tegnap fejtágításra Párizsba utazott, hogy onnan csütörtökön hazatérve rögtön elutazzon belföldi csapatépítésre (fejszűkítésre). Addig is anyám horkolását hallgatom (csak a kanapéról a nappaliból, mert kiszorultam, mellette nem lehet megmaradni). Meg apámnak főzök kávét naponta többször. De legalább segítenek lefárasztani. Akarom mondani, a kislányaimat lefárasztani.

Az iwiw-es noname ismerőseim szerint csak néha vagyok őszinte és csúnyácskának is neveznek (lásd: Mások szemében nevű alkalmazás). Mi ez, ha nem felemelő dolog? Alig-ismerősökről névtelenül, felelőtlenül véleményt kattintani, mit sem törődve azzal, hogy az őszinteségére adott 3,0 vagy a külcsínjére megítélt 1,0 pont elgondolkoztatja (eufémizmus, értsd, a külvilágtól és emberi kapcsolatoktól kvázi elzárt kismamát kiborítja). Vajon álljak bosszút? ;)

Üres a fejem és lelkem, egyedül vagyok és félek.

Kenyér

2009-05-02T12:48:00.004+02:00

Nem eszünk különösebben gyakran kenyeret (vagyis én igen, én nem tudok nélküle élni). Egyszer régen kenyérsütőt akartunk ajándékozni és vettünk hozzá egy könyvet, a Házi kenyérsütést. Akkoriban a gép még hiánycikk volt, így a könyv végül a nyakunkon maradt. A törpök a minap lepakolták a polcról, lapozgatták, majd Alma "kicsippentett" egy darab kenyeret a képről, a szájába vette és rágcsálni kezdte. Jutalomból 3 szelet krémsajtos kenyeret ettünk uzsonnára. :)

Ezek a képek a hétvégi, dicsőséges ebédről készültek, ahol a csajok először fogyasztottak rántott csirkemellet és sültkrumplit a saját kistányérjukból a saját kis mancsukkal:

Hétvége

2009-04-20T13:51:00.007+02:00

Pénteken elmentünk a csajokkal és Janival shoppingolni. Úgy nőnek ezek a lyányok, mint a (bolond)gomba, így minden cucc hiánycikk, főleg, hogy most már naponta összekoszolnak átlag egy-egy szerkót idebenn és odakinn. Drasztikus volt megtapasztalni, hogy a törpéink mekkorát nőttek, milyen önállóak már. Visongva húzták a cipőt, készülődtek, aztán a H&M-ben elszabadult a pokol... Almi nyüszítve kéredzkedett ki a babakocsiból, odasétált velem a ruhákhoz és válogatott, hajtogatta ide-oda a vállfákat, mint egy igazi Cosmo-csaj. Luca lecsapott egy Hello Kitty-s baseballsapkára (mert megismerte azt a büdös macskát, pont olyan pulcsi volt rajta is), aztán jöttek a 35-ös cipők, a kalapok. :) A pénztárig Alma segített tolni a kocsit, Luca meg még azt sem engedte, hogy a kezét fogjam, sőt, később a saját lábán jött át a C&A-ba is. Ott megint sikerült magunkra vonni a figyelmet, a csajok a tükörnek röhögcséltek meg bújócskáztak, kergetőztek. 4 pizsamával és 10 pár zoknival később kipunnyadva ültünk be a Häagen-Dazs-ba, ahol a fagyi mindenkinek nagyon ízlett. 3 órát se voltunk távol itthonról, de tisztára kifáradtunk (mi, felnőttek).

Tegnap meg vendégeink voltak, amit voltaképp csak a kaja miatt említek meg. Mert tudvalévő, hogy nem főzök. Na jó, évente max. 6-szor. :) Végül most sem főztem, de nagyon finomat sikerült összeütnünk: lazacos-snidlinges szendvicskrémet, tonhalasat, tojásosat és kaviárosat. Pirítós, kisbagett, újhagyma, paradicsom, uborka, retek - nem is kell több a boldogsághoz... :D

Na jó, csak egy kis bor. :)

Kisluca Tündérlány esti sétát tesz a kertben:

Tündérpocok:

Süsüfogú Luci:

Alma Papával játszik:

Veszekedjünk:

Tisztatisztatiszta

2009-04-16T16:17:00.002+02:00

Ez a cím most csak úgy beugrott. Volt egy film, amiben nem volt elég, ha a csávónak azt mondták, hogy valami tiszta, csak úgy hitte, el, ha azt mondták, tisztatisztatiszta. Ha valakinek eszébe, jut, milyen hülye film lehet ez, írja már meg, pls.

Szóval minden tiszta. A szekrények teteje, a kanapé alatt a padló, a lámpabúrák, az ablakok, a függönyök (egyet elégettem vasalás közben, juhéééé, veszek egy újat, amit nem kell vasalni).

Csak a lelkiismeretem nem tiszta. Idejön anyám meg apám 2 hónap után, én meg összeveszek velük és kvázi hazaküldöm őket. Az most mindegy, hogy olyanba szóltak bele, amibe nem kellett volna, és úgy, ahogy nem kellett volna. Meg az is mindegy, hogy csak fél órával korábban mentek el, mint ahogy tervezték. De ahogy elmentek, az a nem mindegy...

A fürdőszoba még nem tiszta. Megyek is.

Küldjetek má' egy pszichiátert, asszem, mániákus vagyok, ehhh.

Kertben

2009-04-09T17:38:00.004+02:00

Ketten a kertben:

Lucám:

Almám (a félreértések elkerülése végett almás kombidresszben):

Pugyi 1:Pugyi 2:

Pugyi

2009-04-08T13:45:00.002+02:00

Jelentem, a lányok elérkeztek eddigi érzelmi és beszédfejlődésük csúcspontjára.

Süsüfogú B. Luca ma imígyen fordult testvéréhez: "Pugyi.", majd egy jó cuppanós puszit nyomott Alma arcára.

Váltóláz

2009-04-06T14:24:00.007+02:00

avagy lázváltó. Előbb Luca lázas, aztán pénteken megint Almi. Időközben rajtam is teljes erejével tombol a bacilus, előbb rémes tüdőfájdalom, aztán torok, fül, tegnap szinte hasból köhögés, legújabban ötpercenként tüsszentés. Lázas csak azért nem vagyok, mert esténként algopirinyó-forró tea kombóval fekszem.

Ügyeletre is mehettem volna, de miután az ügyeletes "gyermekorvos" (muhaha), dr. F. A., egy éven belül másodszor érte el nálam, hogy legszívesebben beletöröltem volna az öklömet a képébe, már inkább meg se próbáltam elmenni a felnőtt ügyeletre. Ja, ezúton üzenem az olvasóknak, hogy amíg a gyerek életjeleket mutat, senki ne próbálkozzon a zuglói gyerekügyelettel, mert szegényeknek nincs pénzük (ezt ők írták ki az ajtóra) arra, hogy normálisan álljanak a munkájukhoz. Kizárólag flegmázni, szemkontaktust kerülni, lenézni, kioktatni, meghazudtolni és a dagadt seggüket mereszteni képesek. Az ilyen embernek a személyiségi jogait is lefosom és nyíltan ki fogom pellengérezni, ahol csak tehetem. Én igazán türelmes és jólnevelt ember vagyok, de nem tűröm el, hogy mentegetőznöm kelljen, amiért a súlyos betegség elé néző gyerekemet el merem vinni az ügyeletre. Kihangsúlyozom, hosszas mérlegelés után teszem, és még a mozgó ügyeletest sem hívom ki, nem, hanem féldöglötten (mármint én féldöglötten) becipelem az apjával a kórházba szegényt, ahelyett, hogy hagynám aludni. Többet segített volna rajta egy alvás, az hótziher.

Ha valaki esetleg tud olyan (normális, empatikus, kedves, szakmáját szerető és értő, etc.) magán vagy nem magán gyerekorvost, akihez hétvégén is el lehet vinni a gyereket vagy akit uram bocsá' ki lehet hívni a gyerekhez, kérem, ne fogja vissza magát, ossza meg velem. Köszi.

Bolondok napja(i) a bolondokházában

2009-04-02T16:17:00.008+02:00

Lucinak bakteriális torokfertőzése és -gyulladása van. Gyűlöli a gyógyszert, visít és zokog, ha meglátja a fecskendőt, amibe felszívom neki. (Kanállal eleve esélytelenül indulnék, nincs akkora kanál, amibe belefér az 5 ml & amit bele tudnék erőszakolni az összeszorított szájába.) Nyüszít, fuldoklik, emiatt félrenyel és letüdőz. Nem is lenne baj, ha az antibiotikummal közvetlenül a tüdőt kellene kenegetni, mert úgy hatna a bacik ellen, de ugyebár nem úgy hat. (Amúgy nem is értem: az antibionak gömbrágó illata és íze van, mi a francért nem ízlik neki???)

Szerencsére ma nincs láza, így már csak napi 3 küzdés a napi 6 helyett, amikor a lázcsillapító sziruppal is hadakoztunk. Viszont már kajálni se hajlandó, mert eleinte kajába rejtve kapta a gyógyszert, most meg már alapból gyanakszik mindenre, ami kanál.

Egyetlen másodszülöttem továbbá oly módon édesítette meg a tegnap éjszakánkat, hogy negyedóránként zokogva kelt, nem találta a cumiját, a Tyúkocska seggén a szétrágott címkét, a mittoménmit. Hajnalban eperjoghurttal próbáltuk neki beadagolni az epres Nurofen szirupot, de kiderült, hogy a gyér patikusok narancsosat adtak. Nem csoda, hogy a gyerek rühellte és rögtön kiszagolta. Áthurcibáltam szegényt az ágyunkba is (bár ennek egyéb esetekben lelkes ellenzője vagyok), de ott nem tudott elaludni. Imígyen szenvedtettük egymást tízig, amikor megadtam magam és megcsináltam a reggelijüket.

Szegény Alma meg bárányhimlős ugyebár, de már jól viseli, így gyakran háttérbe szorul az elesett, kornyadozó, szájgörbítő kis manipuláta mellett. Féltékeny és kezelhetetlen, a szívem szakad meg miatta.

Napi pozitív: tegnap ötöst kaptam a kései házimra, így nem kell vizsgáznom se társadalombiztosításból (ez nem hátrány, én mondom). Ennek örömére kiültem a teraszra napozni. Plusz ma éjjel 10 órát alhattunk egyhuzamban. 10:23-kor rémülten állapítottam meg, hogy délben fogunk reggelizni, de kérdem én, végülis who the fuck cares?!

Mai update: délben csendespihenő közben Almi kikurjantott a szobából, hogy "Hé!" Bemegyek, a ruhája csurom pisi, elcsúszott a pelus. Büdi, kaki, öltözés. Fél perc múlva kiderül, hogy Lucinak viszont a kaki is kifolyt, amit szegény napok óta tartogatott, most viszont egyben kiküldött mindent. A helyzetet a zuhanyzóban tudtam csak orvosolni, nesze neked reggel feladott utolsó előtti tiszta nadrág, miegymás. Kezdhetem elölről az áztatás-mosás-teregetést, már éppen hiányzott.

Negyedéves zárszámadás

2009-03-31T23:50:00.006+02:00

Könyvelőhöz méltó módon negyedéves beszámolót készítek. A negyedév előző 89 napjáról már írtam, következzenek a zárlati teendők 03.31-i dátummal:

1:30 - Lecke (határidő után, de) kész, dühkitörés elmúlt, csajok betakarva, lefekvés.

2:00 - Még mindig nem alszom, aztán valamikor végre igen.

5:45 - A cityfood-os futár kóddal bejön a házba, rövid csengetés, felébredek (végre rászántam magam, rendeltem kaját, hogy főttet is egyek néha, és az a szemét azt ígérte, mindig 8 körül jön majd, és még az is korán lenne, de könyörgöm 5:45?!)

7:00 - Még mindig nem alszom, aztán valamikor végre igen. (ism.)

8:30 - A DHL-es futár hooossszan becsenget (így jár az, aki a neten rendelget, ahelyett, hogy bevásárolni járna). Nincs nála váltópénz, miért is lenne, végül is utánvétes csomagot hozott; szomszédokhoz bekopogás, pénzkéregetés, szuper...

8:40 - Mivel elaludni nem tudok az idegességtől, bőgök, hogy ez már majdnem olyan, mint amikor 3 óránként keltünk etetni, mindjárt a konyhakésbe dőlök, etc. Aztán inkább behozom a fürdés terén felhalmozódott jelentős lemaradásomat. Sokkal jobb így, legalább nem vagyok olyan büdi.

10:00 - Kelnek a csajok. Etetés négyesben a nagy ágyban (vannak a táppénzes napoknak is előnyei :D ). Almi arca a tegnapi borzalomról szinte gyönyörűre váltott. Egyébként is úgy tűnik, hogy rondábban kezdte a bárányhimlőt, jobban meg is viselte, de most mégis gyorsabban fog elmúlni neki, mint Lucinak. Hurrá. :)

12:00 - Ragyogó napsütés. Hozom a csajok kabátját, visonganak a boldogságtól, hogy kimehetünk. Persze csak a kertbe, mert Almi fertőz, Apa meg - khm - még igencsak vonszolja magát. A kertben találkozunk és beszélgetünk a katicával, az aranyesővel és az ibolyával. Basszus, tényleg tavasz van!!! :) A lánykák élvezik, csacsognak, topognak és vigyorognak, Anya a teraszon sütteti ki a zsírját a nappal. Hmmm.

13:00 - Sarjaim egy szó nélkül bedőlnek az ágyba, azonnal elalszanak.

14:00 - Én is.

16:30 - Ébredés, ebéd (igen későn). Lucának 38,5 ˙C a láza, WTF?!

17:00 - Luci köhög, bebizonyosodik, hogy elkapta az apjától a légúti bacit. Mer' persze nem sima megfázás volt, ahogy arra már korábban utaltam...

Luci szegény állati rosszul van, lázas, utálja a lázcsillapítót és majdnem meg is fullad tőle, amikor félrenyeli. Kiborulás, bőgés, szegény Luci, mi lesz Veled? Szegény én. Holnap jön a gyerekorvos, vajon milyen kórságot hoz megint?

Összefoglalásul: eddigi életünk egyik legsz@rabb negyedévén vagyunk túl, főleg egészségügyi szempontból. A következő már tényleg csak jobb lehet!

Holnap meg bolondok napja. :D

A k***a életbe

2009-03-30T23:54:00.008+02:00

hogy éjfélkor még mindig nem alszik a rohadt kölke
hogy már megint üvöltözök velük (bár most igazán megérdemlik)
hogy minden este kiabálni kell velük, hogy megértsék, különben hajnalig rendetlenkednek, aztán persze büdös nekik 10 előtt felkelni (ez az óraállítással lassan 11-be csúszik)
hogy most sem viccből vagyok fent, a félévemet próbálom menteni
hogy senki nincs, aki segítsen, minden rám marad
hogy a férfiak milyen kurva önzők tudnak lenni, például betegségre hivatkozva nem hallják meg az üvöltözést sem
hogy kezdek én is beteg lenni, de én majd nem lehetek önző
hogy a @&#><&> kivan mindennel és mindenkivel
hogy már megint csak utálni tudok, szeretni senkit
hogy már megint csak káromkodok
hogy már megint 1542/768 a vérnyomásom
hogy valamit izomból szétvernék, lehetőleg magamon
hogy már megint nem fogok tudni aludni
hogy már megint nem volt időm fürödni
hogy már megint én vagyok a szemét, köcsög ordítozós anya, akit mindenki utál és elítél, legfőképpen én saját magamat

Hogy a francba lehet így ép ésszel és normális hangnemben élni??? Nekem nem megy... Valaki?

Bocs a csúnyázásért. De asszem ez mostantól a dühöngőm lesz, nem a családi emlékkönyvem. Lehet, hogy agyilag beteg vagyok, de most legalább kicsit lehiggadtam. :)

Szánalmasék

2009-03-30T15:16:00.004+02:00

Almi úgy néz ki, mint akit alaposan orrbagyűrtek: csupa hólyag az egész arca, orra, szája, fejbőre, füle, szemhéja, szemöldöke, törzse, karja, lába, talpa, ... Napokig lázas is volt, mára szerencsére múlóban a láz, de megérkezett a gyógyszerekkel szemben táplált szívből jövő utálat, minek következtében a hétvégén jó párszor kiabáltam vele tehetetlenségemben. Szegénykém, még ez is; nem elég neki, hogy beteg. Ja, az ínye is vérzik, de ezt betudom a fogzásnak.

Jani napok óta lázas, 38 és 39 ˙C között, taknyosan, köhögve, hátfájással nyomja az ágyat. Az ügyeletes orvos szerint vírusfertőzés, ja nem is, inkább meghűlés, mindezt az 5 méterről a szájába történő bekukkantással állapította meg. Ennek a nemtomminek a leghatásosabb ellenszere a doki szerint a C-vitamin és a hűtőfürdő. Na persze. Szerintem meg az övsömör szövődménye lesz ez, valami tüdőgyulladás, de nekem semmiféle diplomám sincs, nemhogy orvosi diplomám. Most kéri szegény a házidoki szakvéleményét, kívácsian várom. Általában jobb diagnosztának bizonyulunk a nemtörődöm orvos kollégáknál.

Hétvégén már annyira elegem lett a betegekből - igen, igen, elegem lett; nem vagyok se kedvesnővér, se igazi anyatípus -, hogy kínomban kivonultam a teraszt letakarítani. Lenne bent is épp elég dolog, lassan már nincs mit felvenni és nincs tiszta edény se, de inkább a fél éve kint porosodó kerti székek vonzottak... Persze kiülni már nem maradt időm, be is borult, esni kezdett.

Komoly elmaradásom van a fősulis házikkal, lassan itt az első vizsga, úszik a lakás a koszban, viszont továbbra sem alszom jól (hajnali 3-tól néhány órán át egyáltalán nem is alszom) és kezd fájni a mellkasom, szóval minden OK.

Luca mindezt tündéri türelemmel viseli, simogatja Almi fejét, reggel szalad át az apjához az ágyba, vigyáz rá, amíg nem vagyok ott. Valakinek gondoskodni kell a családról, na. :)

Tegnap & ma

2009-03-27T15:09:00.003+01:00

Tegnap:

Anyu 49 éves lett (jó fiatal nagymami! :) )
Almi bárányhimlős lett (nagyon rondának ígérkezik...)
tönkrement (na jó, "csak" kiszakadt a varrás mentén) a méregdrága, már nem garanciális pelenkázólapunk
megint kiakadtam az itthoni rémes kupi/kosz/szennyes/mosatlan edény kombináción

Ma:

nem akarnak délutáni alvást rendezni
viszont Almi már hányt
Jani meg rosszul van és fekszik
beleharaptam egy penészes kenyérbe (talán szemüveg kéne?)

Viszont próbálok pozitív lenni, tényleg. Jó az idő.

Bárányhimlő után és előtt

2009-03-26T16:16:00.004+01:00

A bilivel való ismeretségük foka még nem hágott szédítő magasságokba, de minden nap randiznak vele a fürdőszobában. Előveszik, ráülnek és a "Hogyan kell pisilni/kakilni?" kérdésre elvörösödő fejjel nyögnek/hörögnek. Nyüszítős-röhögős, megacuki látvány! :)

Egy kedves hétvégi ébredés Almival, pöttyök nélkül. Szakmai berkekben azt rebesgetik, hogy ő lesz az első, aki nem kapja el a bárányhimlőt az ikertestvérétől:

Miss Topmodell Leszek pózol: ez a kép bizonyára későbbi portfoliója egyik meghatározó darabjává fog válni. Felhívnám továbbá a modellügynökök figyelmét ama kecses lábtartásra, amely a tűsarok viselését hivatott előkészíteni:

Ui.: Természetesen nem ő lesz az első, aki nem kapja el a bárányhimlőt az ikertestvérétől. Természetesen elkapta, természetesen a lehető legtovább lappangott az az aljadék, mostantól megint 2-3 hét babakocsistop.

Rémálom

2009-03-24T11:54:00.002+01:00

Valaki, akit nagyon szeretek, nagyon becsapott, átvert, magamra hagyott, megbecstelenített. Én csak sírtam és amikor alkalom adódott rá, lekevertem neki egy pofont, szemrehányásokat szórtam felé, ő meg csak nevetett, hogy ez semmiség, hogy nem is történt semmi, amitől ki kellene akadnom. Aztán felébredtem, azt hittem, az egészet álmodtam, de kiderült, hogy nem, a valóságban is így történt, csapdában vagyok. Ettől még jobban zokogtam, fulladoztam, menekültem, mire végre tényleg felébredtem.

Felkeltem, betakargattam a babácskáimat, akik édesen szuszogtak a helyükön, még J is aludt. Kivonszoltam magam a fürdőbe, minden porcikám sajgott, a számat alig tudtam kinyitni a rajta élősködő undorító herpeszektől, és csak csurgott a könny az arcomon, nem kaptam levegőt. Végül nagy nehezen rájöttem, hogy csak rosszat álmodtam, minden rendben van, mindannyian együtt vagyunk.

Hajnali fél 6 volt. Napok óta nem tudok aludni.

Pöttyözünk

2009-03-17T14:21:00.002+01:00

Nos, ez itt az övsömör megjelenése esetünkben. Annyira nem tűnik rondának, de az. És rémisztő, főleg a szövődményei. Lehet belőle arcidegbénulás, halláskárosodás, áh, nem is sorolom. Akit érdekel, pl. itt utánaolvashat.

Reggel ekkora különbség van beteg és nem beteg gyerek között.

Nyúzott pici Pötyipanna:

Cini-cini cinikus

2009-03-16T11:41:00.010+01:00

Nem panaszkodásból, csak hogy megörökítsem...

Az úgy esett, hogy anno (ld. február 6.) Luci 3 napig lázas volt, majd vasárnap egy csapásra lement a láza. Másnap viszont tele lett a pocakja, a háta és a nyaka apró kiütésekkel. Ha még nem mondtam volna, dr. G(oogle) House - Apa ;) - is itt lakik nálunk, szerinte ún. Dreitagefieber*-ünk volt, lásd még exanthema subitum. A két rendkívül rutinos szülő ettől először kellőképpen megnyugodott, aztán kedden mégiscsak kihívtuk a gyerekorvost. (Mer' ugye influenzaszezonban nem viszem be őket a rendelőbe, nehogy elkapjanak még valamit. Naiv, ostoba gondolat, mint ahogyan az is, hogy a gyerekorvosnak látnia kell Lucát, biztos, ami biztos.) A lázat csillapítottuk magunktól is, a kiütésekkel meg nincs mit tenni, el is múltak annak rendje és módja szerint 1-2 nap múlva. (Dr. Google üzenete a kevésbé rutinos szülőknek itt.)

Időközben én egy hete minden reggel 6-tól a lányok ébredéséig és este a lefekvéstől éjjel 1-2-ig tanultam, így kivételesen jó fizikai (hehehe) és szellemi kondícióban vágtam neki a (február 11-i) vizsgának. Este még azt is megengedtük magunknak, hogy plázázzunk egyet, miközben otthon anyóspajtásék verték kínpadra két ifjú sarjamat. (Ők ugyanis azt a nézetet vallják, miszerint egy 15 hónapos gyereknek déltől este 8-ig semmi szüksége nem lehet alvásra, de még pihenésre sem.) Nna - mondom este az uramnak - Jani ;), most végre alszom egy jót. Így is tettem. Éjjel 1-ig.

Alma zokogva ült az ágyában és egyszerűen nem volt hajlandó visszafeküdni. Megittattuk, bepelenkáztuk, hajnali vaníliás krémtúróval kényeztettük, a tizedik fektetési próbálkozás után (uram bocsá') Nurofen sziruppal édesgettük magunkhoz, de csak nem akart aludni az ebadta. Tulajdonképpen ez az egész nem volt vicces, inkább rémisztő és kiborító, ahogy az egyébként jó alvó pici gyerekem, aki nem szeret odabújni senkihez 3 másodpercnél tovább, most rámtapad, átkulcsol a karjával és a lábával és csak zokog, aztán már én is, és együtt fekszünk a nagy ágyban, és találgatok, hogy mi lehet a baja. És átkozom az anyósomat, hogy hogy lehet egy felnőttnek ennyi esze, hogy így túlfeszíti a húrt egy ilyen kicsi gyereknél. Hogy mindjárt felcsörgetem hajnali 3-kor, hogy ő se alhasson nyugodtan. Almi többször elaludt a hasamon, az ujját szopva, de csak sokadszorra tudtuk letenni az ágyába aludni...

Másnap kiütközött, hogy a gyerekorvos tényleg nagy hiábavalóság, max. annyiban jó, hogy hozott nekünk egy nagy-nagy szeretetcsomagot, telis-tele bacival meg vírussal. Az egy éve egészséges gyerekeim fulladoztak a takonytól. (Ja, éjszaka, csak hogy ki tudjam pihenni az elmúlt 10 nap fáradalmait.) Lucit még csak rá lehetett beszélni a porszívós orrszívóra, de Alma úgy üvöltött, mintha nyúznák, én ilyet még nem hallottam tőle soha. Végső elkeseredésünkben vettünk egy halk (viszont drága és hatástalan) motoros orrszívót, illetve amikor már nagyon hisztizett, végül önműködően kijött belőle, aminek ki kellett jönnie. :) Na jó, nem leszek igazságtalan: 4-5 nap múlva Almánál már azt is el lehetett érni, hogy a kezébe adott orrszívóval saját magának szívja ki a taknyot. Meg nekem is, meg az apjának is. :))) A porszívó pedig olyan barátja lett, hogy le kellett utánozni vele Heidi Klum bicajos taft-reklámját. (Fújjátok csak, a hajam jól bírja!!!) Fénykép nemsokára itt. :)))

Szolgálati közlemény: vigyázat, még csak március elején tart az elbeszélés! Igyon egy kávét, ha nem bírja.

Mire a csajok kikászálódtak a takonyból, az apjuk kezdett fülfájásra panaszkodni. Mellékesen nekem átlag kéthetente van egy kétnapos migrénszerű, elmulaszthatatlan fejfájással kombinált arcüreggyulladás-szerűségem, amit a fül-orr-gégészeti szakrendelés szakemberei csak így jellemeznek:

- Hmmm. Olyan békés minden odabenn... De maga olyan sápadt...

- 15 hónapja a 4 fal között élek, vaze.

- Nem vérszegény?

- Nem, tuti a vérképem, vaze.

- Biztos jó a szeme, nem azért fáj a feje?

- Nem vaze, nem azé.

De most nem is ez a lényeg.

Szóval az apjuk f-o-g-re el, orvos megállapítja a külső hallójárat gyulladását, halleluja. Gyógyszeres vattát betesz, másnap menjen vissza cserére (ez darabonként 2-3 óra várakozás, ofkorsz). Másnap vissza, f-o-g orvos aszongya: "Magának nem a hólyagoktól fáj a füle, amik ott nőttek? Menjen már el a bőrgyogyóra..." Itthon 250-es vérnyomás mellett arra jutottunk, hogy tutira az előző napi fodrásznál kapott el valamit, ez milyen undorító és felháborító, pont a füle körül meg a haja szélén. Másnap bőrgyógyász aszongya: "Nem úgy van a'! Ez bizony övsömör, a bárányhimlő vírusa okozza, 3 hete lappang, szedjen rá gyógyszert, heti 10 ropi lesz. Ha van otthon gyerek, akkor inkább menjen dolgozni, úgy kisebb eséllyel fertőzi meg őket." Jókor szól... :))) Ja, ezúton is köszi a vírust, kedves doktornéni... :)))

A fentiekkel mit sem törődve megünnepeltük a névnapomat a csajokkal. Kirúgtunk a hámból, és a decemberi balsikerű (taknyolást eredményező) séta után először (3 hónap múltán, khmmm) sétálni mentünk. Az új verdával, ami egy ász! Elgurultunk a játszótér felé, aztán vakmerően be is tértünk. A csajokat kiszedtem a kocsiból - gyanakvó tekintetek kereszttüze, kik-ezek-, sose-láttuk-még-őket-pillantások, szerencsétlenkedő én, egy helyben álló, megfigyelő kölkecskéim... Hiába, se gyereket, se szabad levegőt nem láttak még túl gyakran, a játszótérről nem is beszélve. Azért nagyon jól éreztük magunkat (szerencsére a jégeső nem kapott el az utcán), a héten egyszer meg is ismételtük a dolgot. Eddig azt hittem, a babik könnyen elalszanak ebéd után. De a játszóteres délelőttök úgy ütötték ki őket, hogy sírva könyörögtek az ágyért és az alvópajtásokért. :) Na, ez a könnyű elalvás! :) Pénteken még elugrottunk az IKEÁ-ba is, de tömve volt a játszós rész, úgyhogy gyorsan hazakanyarodtunk.

Másfél idilli nap és két kenyérre kenhető, vidám gyerek következett. Annak ellenére, hogy szombat reggel (lassan real-time lesz a post!) Luci kipöttyösödött. :( (Az Ilka utcai ügyeletről most nem is írnék, csak rohadjon meg az összes köcsögláda, akinek nehezére esik a munkáját végezni és normális hangnemben beszélni.) Estére már Luci egész homlokát ronda hólyagok borították. Én meg hol csodáltam a kis Pöttyös Pannát, hogy milyen jól viseli a megpróbáltatásokat, hol zokogtam, mert annyira sajnáltam és annyira tehetetlen voltam/vagyok. Mára a láz is megjött, szegény nagyon levert és aluszékony. Bárcsak segíthetnék rajta valahogy.

Hülyén hangzik, de azon imádkozom, hogy Alma is hamarosan pöttyös legyen, mert ha ő Lucitól kapja és nem az apjától, akkor mostantól ketyeg a 3 hét lappangás + 2 hét gyógyulás, szóval lőttek a tavaszunknak. Az pedig nem lehet.

* háromnapos láz

Március

2009-03-15T19:04:00.005+01:00

Király minden, mióta nem írtam. És az alábbi lista még csak nem is teljes... :(((

Jégeső a névnapomon,

megint van kockás hasam,

ideért a bárányhimlő.

FUCK.

Olyan izé

2009-02-06T14:11:00.004+01:00

Asszem lehet abban valami, hogy semmit se kiabáljunk el.

Lúszim tegnap többször is bevánszorgott a kiságyhoz a Tyúkocskával, ami legalábbis fura a részéről. Estére belázasodott (38,4), kapott szirupot, ettől nagyon csuromvizesre izzadt, majd elaludt. Reggel (khm, negyed 11-kor) úgy mentem be a csajokat ébreszteni. Tápszer nem kellett neki se este, se reggel, szerencsére azért vizet hajlandó inni és a kaját is szívesen fogadja. Hétvégén nagyon csúnya kiütéses lett a popsija, tiszta sebes - egyik pillanatról a másikra. Úgy fájt neki a törölgetés, hogy remegett a kis lába, sziszegett és sírt. Meg én is, nagyon. Azelőtt csak egyszer volt pelenkakiütésük, az is Almival történt és tizedennyire sem volt durva. Csodálatos módon ez a randaság 4 nap alatt elmúlt, erre most itt a láz.

Lehet, hogy végre jön a foga? Na de miért pont olyankor, amikor végre süt a nap, ezer fok van és nagyon kipróbálnám az új kócseszt??? (Nem baj, Lúci, csak legyél jobban.)

Tegnap bepanaszoltam a suliban az egyik "távoktatás ügyfélszolgálatos" (muhaha) nyanyát a főnökének, mert minősíthetetlen hangnemben és rendkívül kevéssé segítőkészen beszélt (kiabált?) velem a telefonban. Miközben ugye az éves tandíjam a csillagos eget súrolja. Ma kaptam egy levelet a főnöktől, miszerint nagyon leterheltek, de sűrű elnézésemet kéri a történtek miatt. Győzelem!

Jaaaa, és el kell újságolnom, hogy vad környezetvédő, jobban mondva az újrahasznosítást bőszen támogató állampolgárhoz híven már nekem is van PET-palack zsugorító készülékem. :) Kiiirály!

Retró verda

2009-02-05T09:04:00.004+01:00

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyerekkönyv, valamikor a hetvenes években adták ki. Barna és narancssárga dominálja a grafikákat, nekem is megvolt, de évekig nem jutott eszembe a címe. Imádtam a színeit, elneveztem ezt a kombinációt "meseszín"-nek. Van egy ilyen pólóm is (már csak egy, a többi - ha volt is - már nem az én méretem).

Tegnap megvettük a meseszínű verdát. :) Felpakoltuk a csajokat, elgurultunk Magyarország kedvenc kvázimonopol babaáruházába és márkahűségünket ismételten bizonyítva ezt választottuk. Persze illemtudóan kipróbáltam még 2 kocsit, de tudtam előre, melyik lesz a befutó. :) Már csak használni kellene.

Elválás

2009-02-02T16:31:00.005+01:00

Na nem kell semmi szomorúra gondolni... Csak én már azt is megsirattam, amikor a babakádat adtam el, mert valahogy fura és szomorkás dolog megválni az első (két) gyereked első dolgaitól. Persze nem volt hely már a kádállványnak, a lányok kinőtték a kiskádat, hát minek tartogassuk?

Aztán ma elvitték a bébihordozóinkat a babakocsival együtt. Most visszhangzik az előszoba az ürességtől, végre vehetünk egy cipősszekrényt meg egy előszobafalat a monstrum helyére... Az új kocsi meg be fog férni (talán) a gardróbba. Szóval örülnöm kellene. Meg annak is, hogy egy hét alatt eladtam és nagyon jó árat kaptunk érte. Gyakorlatilag 50 ezerbe került a babakocsi meg az autósülés "bérlése" 14 hónapra.

A bevételből a csajok megkapták az új autósüléseiket és a héten beszerezzük az új sportkocsit is. Megint mobilisabbak leszünk.

A régi kocsit egy nagyon kedves pár vitte el, akik a 17 (!) éves fiuk mellé várnak most egy kisfiút és egy kislányt. Sok szerencsét és boldogságot nekik!!!

Néhány kép emlékül:

Itt az idő

2009-01-28T14:16:00.015+01:00

... egy újabb bejegyzésre. Kint zuhog az eső, én nem megyek el az utolsó vizsgámra (feladtam), így csak szégyellhetem magam. Dagadok tovább a kanapén ülve, blogolás közben...

A csajok tündériek, viszont ahogy fejlődnek, úgy fejlesztik magukban az akaratot, akaratosságot, a hisztit is. Nehezen viselem el a hisztis nőket magam körül. Talán jobb lett volna, ha két fiam születik. (Nem.) Mindenesetre egyetlen perc nyüszítéstől is ki tudok borulni, ha rendetlenkednek a hormonjaim. :(

Olyan sokfélét olvasgatok a többi büfis blogon, amiből arra kell következtetnem, hogy mégiscsak igen szerencsés csillagzat alatt születtem (születtek a bogyókáim).

Pl. nem voltunk betegek a tavalyi fosós vírus óta. Megkörnyékezte őket egy kis takony (mert a hüjjje anyjuk 2 fokban vitte őket hintázni a játszóra), de az 2 nap alatt el is múlt. Az ekcémájuk is visszahúzódott, ami szuper. Az ekcémában azt utálom, hogy nem tudni, mitől alakul ki, nem tudni, mitől lesz rosszabb, jobb, így a legegyszerűbb, ha nagy ívben teszek rá. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fürdéstől (a kemény víztől) sokkal rosszabb tud lenni, de nem fürdetünk minden nap, így ezt a faktort is kordában lehet tartani. (Lusták/vánnyadtak is vagyunk a minden esti fürdetéshez, nnna.) A krémek, fürdetők nem változtatnak szignifikánsan a helyzeten, az ételekkel nem tudom összefüggésbe hozni, szóval mittomén. Nem foglalkozunk vele. Erre most tünetmentes.

Almának már 6 foga kibújt! Alul 2, felül 4, a klasszikus kiosztás szerint. Almi első foga még október elején érkezett, és azt is csak úgy vettem észre, hogy a kiságyon gyanús FOGnyomokat észleltem. Na, mondom, csak nem a rongyik harapdálták össze a kiságyat?! Nem hát. Iszonyú szerencsénk van a fogzással is, mert sosem lehet észrevenni, hogy szenvednének tőle. Semmi híg kaki, esetleg némi kiütés, de sosem hisztisebbek az alaphangulatuknál. :) Szegény Kisluca viszont Guiness-rekordra pályázik az "Első másfél éves fogatlan csecsemő" kategóriában. Tündérpocok hónapok óta nyáladzik, rágcsál, néha fel is sír egy pillanatra, de foga, na, az még nincs. Édes mackó, úgy segítenék neki... Meg is szokta mutatni, hol jön a foga, ha kérdezem... :)

Mozgás terén is jól állunk - szerintem -, bár nem szeretem összehasonlítani őket más gyerekekkel, akik egyébként valószínűleg gyorsabb mozgásfejlődéssel bírnak. Múltkor a Brendonban láttunk egy cuki kislányt, akit kb. fél évesnek néztem az anyukája karjában. 5 perc múlva meg látom, hogy szalad, rohangál a polcok között. Nem bírtam ki, megkérdeztem az anyját, hogy milyen idős a picur. 11 hónapos volt (akkor a lányok is), de már 2 hónapja járt, ezért szaladgált olyan magabiztosan. Na, ettől egy percre kiborultam, mert a csajok megrekedni látszottak a kapaszkodva járás szintjén. Bezzeg most! Kisluca szenteste tette meg az első önálló lépéseit. Vicces és megható, ahogy a kisebb testvér szerepében minden kis dologért külön megküzd: céltudatosan gyakorolta az önálló felállást, majd megtapsolta magát érte. A járást is szépen gyakorolgatja, vicces, ahogy a parketta széléig elmászik, aztán feláll és a hidegebb járólapon betopog a konyhába. :) Almával más a helyzet, ő hagyja, hogy a dolgok megtörténjenek vele. Észre sem veszi, ha önállóan áll vagy megy néhány lépést. Neki mindez természetesnek tűnik, nem is nagyon erőlteti az új kunsztokat. Tud menni, tapsolni, táncolni és kész. Mit kell ezzel dicsekedni? :)

Régóta együtt pancsolnak a csajok a nagy kádban. Nagyon élvezik a fürdést, sokszor jönnének be a kádba, ha látják, hogy benne ülök. Már meg tudják mutatni a testrészeiket is, sőt, meg is mossák maguknak a pocit, a cicit, a térdet, a lábat fürdés közben. :) A hétvégére tervezzük a bili és a fogkefe beszerzését, lassan el kell kezdeni a szoktatást, úgy érzem. Attól egyenesen extázisba esnek, ha látják, ahogy mossuk a fogunkat vagy a wc-n ülünk. Sikítva csattognak be a fürdőbe és hevesen mutogatnak. :)))

Fürdés előtt mindig mérlegelés van, a felnőtt mérlegen anya és apa a tárasúly, mert a csajok annyit izegnek-mozognak, hogy képtelenség őket másképp lemérni. :) Őszintén meg szoktam döbbenni, hogy milyen nagyok... Almi 11 kiló, már növi ki a 86-os ruháit, Luci nemsokára 10 kiló és egy mérettel van a tesója mögött. Ő a kicsit dundibb, kerekdedebb testalkatú, míg Almi csupa izom, mint egy kis atléta. Lásd mellékelt fotó. ;)

Kinőtték már a hordozókat is, most kapnak majd új üléseket. Ezt néztük ki, remélem, nem okoz majd csalódást. És új babakocsit is veszünk, mert az előző (ez itt a REKLÁM helye, bocs!!!) okafogyottá vált az újszülötteknek való vízszintesig dönthető ülésekkel és a rátehető hordozókkal. Kicsit sajnálom, mert imádtam a kormányozható kerekeit, de majdcsak kibékülök egy fele olyan nehéz sportkocsival... Egyelőre a Firstwheels, az Esprit és a Peg Perego játszik, nem tudok dönteni... Apropó, van valakinek valamiféle tapasztalata ezügyben?

Lassan menni kell a 15 hónapos oltásra is. Még októberben kaptak Prevenart is, de a decemberi időpontra elfogyott az oltóanyag. Most úgy gondolom, hogy csak a 15 hónapossal együtt kapják meg a másodikat. Egyrészt remélem, hogy kibírják a kettőt együtt, másrészt nem lenne hátrány, ha így is kialakulna a védettségük, 4 hónapos oltásközzel... Előre félek, mennyire fogok bőgni, amikor hallom a kismalacaimat visítani. :(

December elején kaptak a lányok csizmácskát, hogy legyen miben elmenni a Mikuláshoz. Luci lába akkor 20-asnak bizonyult (ami a 10 héttel azelőtt vásárolt 17-es cipőcskéhez képest gigantikus!), Almi 21-es csizmát kapott. Ami most, alig 2 hónap múlva pirosra nyomta a nagylábujját egy óra sétálás alatt, pedig a pinduri ki sem szállt a bakocsiból! Jöhet a 23-as cipőcske, csak bírjuk anyagilag...

Mindenképpen meg kell emlékeznem édes gyermekeim kiváló alvási szokásairól. :) Almi ugyan már 3 hónapos kora óta 8-9 órákat aludt éjszaka, amihez Luca is csatlakozott 4 hónaposan, de nyár óta még rózsásabb a helyzet. Konstans 12 óra/éjszaka a lányok teljesítménye, este 8-tól, 9-től vagy 10-től, de a reggeli ébredés adott esetben belecsúszik a már-már pofátlanul kényelmes 10 órai időpontba is. Este 8-9 körül letesszük őket, viháncolnak egy nagyot a közös ágyukban, néha a TV-t sem lehet hallani tőlük. Aztán jó esetben egy utolsó látogatás náluk, puszi, vizesüveg, peluscsere és már durmolnak is. Imádom őket ezért, még akkor is, ha volt 1-2 hetünk, amikor éjfél előtt nem voltak hajlandók aludni, meg persze vannak rosszabb altatások tucatnyi berohangálással, fenyegetésekkel, hisztivel. A nappali alvás egy ideig 2×2 óra volt délelőtt és délután, aztán összezavarodott, míg meg nem érkeztünk az ebéd utáni lefekvéshez és a 2-3 óra délutáni szunyókáláshoz. Mindehhez semmi különöset nem kell tennem: nem fárasztom őket játszótéren, nem zötykölöm őket naphosszat a babajárgányban, egyszerűen megfelelő mértékű lustaságot örököltek az apjuktól meg az anyjuktól. Minden jó dolog közül ez a legjobb. Megfizethetetlen. Mint az a látvány, amikor lefekvés előtt bemegyünk hozzájuk: a mozdulatlan kis testük összekavarodva az ágyban, egymás hegyén-hátán, ujjacska a szájban, felálló hajtincsek és kipirult arcocskák. Kókuszmarcik. :)

Ébredeznek a törpöcskéim, pedig még annyi mindenről tudnék írni... Remélhetőleg 2 hónapnál korábban folytatom. :)

Szülinapi beszámoló

2008-11-25T14:50:00.007+01:00

Bob és Bobek vasárnap ünnepelte 1. születésnapját

két nagymama,
két nagypapa,
egy nagynéni (a másik éppen delíriumban fetrengett a szombati buli után, de azért este 7-re ő is befutott),
apa és
anya társaságában.

Rengeteg ajándékot kaptak, amit több részletben kellett csepegtetnünk, mert enyhén lefáradtak a sok új ingertől. :) Volt a kupacban:

formaevő dobozka, ami arra jó, hogy jól megrágcsálják a bedobandó formákat a két süsüfogukkal (azért igyekszem elsajátíttatni velük a helyes alkalmazást)
csészepiramis, ami arra jó, hogy belegyűjtsék a nyálukat, bár az alján végül kifolyik a lyukon; különben is a legjobb része a tetején ülő csengő-bongó smiley
kockafaló zsiráf, ami arra jó, hogy feldöntsék, mert azt hiszik, attól zenél, pedig nem is
kockafaló elefánt, ami arra jó, hogy engem az őrületbe kergessen (ezt nem próbáltuk ki egy boltban sem, pedig e módszerrel cenzúráztuk a lakásba költöző játékokat)
naaagy piros pöttyös labda, ami arra jó, hogy a (számomra) félelmetes lufikat helyettesítsük vele - ez nem durran ki olyan könnyen
éhes plüss pelikán, ami arra jó, hogy Luci jól magához ölelje, amúgy halat, rákot, polipot és garnélát (bizarrul néz ki!) eszik, a gyomra pedig lyukas, ott lehet kivenni a zsákmányt
bűvös laptop, ami arra jó, hogy jól összevesszenek rajta, amúgy nem lehet lehalkítani, viszont vicces kis darab
két puha baba, amivel jóóól össze lehet dugni a Luci orrát
és a szükséges sallang: két melegítő, két body, néhány zokni és két menő, mályvaszínű, kertésznadrágos-kabátos cucc télire

Mindezeket egy málnás túrótorta, egy szedres charlotte-torta (babáknak szigorúan gyümölcs nélkül) és a nagyoknak egy narancsos trüffeltorta kísérte. Degeszre ettük magunkat, ki is maradt az uzsonna, majdnem a vacsi is, este úgy dőltek az ágyba, mint két próbababa. Természetesen a torta úgy elvonta a figyelmüket mindenről, hogy hirtelen elfelejtették a gyertyafújást, pedig hetek óta gyakoroltuk már. :( Na nem baj, majd jövőre...

Apa laptopozni tanítja Lucit:

Veszekedés a bűvös laptop körül:

Hamm:

Drága Luci unja a banánt:

Szülinapos nagylányok:

Apának jól sikerült a tanítás:

Luci és a labda:

Almi és a lufi - ááááááááááá:

Készülődünk

2008-11-21T13:09:00.002+01:00

... a nagy nap első évfordulójára, ami örökre megváltoztatta az életünket. :) A program része a torták kiválasztása, a gyertyabeszerzés, a gyertyaelfújás gondos gyakorlása a manókkal, muffinreceptek közötti keresgélés, visszaemlékezés, könnyek törölgetése a szemek sarkából...

Lesem a szomszéd bácsi nagy fáját. Tavaly még volt rajta néhány sárga levél, amikor a kórházba mentünk. Egy héttel később, amikor először néztem ki anyaként az ablakon, már kopasz volt a fa. Az idén is megkopaszodik, mire eljön a december.

Lassan meg kellene írnom az elmúlt fél év történetét, mielőtt a lényeg végleg feledésbe merül.

Ejnye, mi a fenéért szomorkodom???

Nincs igazság!

2008-11-05T11:54:00.002+01:00

Mert vajon igazságos-e az, hogy egy 7 hónapos kisfiú leukémiás lesz, agyvérzést kap, hetekig szenved, aztán kiadja a pici lelkét??? Igazságos, hogy egy 22 éves lány elveszíti a kisbabáját???

Rohadt, szemét, kegyetlen dolog! Itt ülök a kanapén, zokogok, mintha legalábbis ismertem volna Őket.

Vajon nagyon önző dolog ebben a percben azért imádkozni, hogy az enyémek sose legyenek betegek? Hogy mindig ilyen vidám és kedves tündérek vegyenek körül, hogy sose kelljen hasonlót átélnünk?

Hát, mit bánom én, nevezzetek önzőnek, én azért imádkozom.

Kedvencem a Vészhelyzetből

2008-11-04T22:12:00.002+01:00

"-Ez vesekő lesz. Mit adnál neki?
- Morfint.
- Igen, meg nonszteroidot. A prosztaglandin-inhibitor gátolja a kólikás urethraspasmust."

Bénán

2008-09-09T15:15:00.002+02:00

Próbálom ezekkel a képekkel feledtetni, hogy mennyire sötétek a hétköznapok. Próbálok változtatni. Tényleg.

Születésnapomra

2008-08-25T09:32:00.002+02:00

29 éves koromra van 2 gyönyörű, túlnyomórészt vidám és imádnivaló gyerekem, aki épp 9 hónapos múlt 2 nappal. 25-ére végre 25 fok lett, de a cukrászdák sajnos hétfőn nem nyitnak ki, ezért tortám csak holnap lesz. Szedres torta csokihabbal. Az apukájuktól kapom. Köszönöm. :)

Ezt kérem még szülinapomra:

hosszú, meleg nyarat
kisimult idegeket
mínusz 10 kilót (torta ellenére)
némi elégedettséget
2 hét lazulást a szüleimnél (megint; a múltkorit elszúrtam)
erőt, hogy tovább írjam ezt a blogot

Nagy kérés?

Volt marketinges olvasóim figyelmét külön felhívnám az Alma mögött látható póló feliratára. :)))

Exclusively Ildinek & Évának

2008-07-29T15:32:00.002+02:00

Köszönjük szépen a szerkó(ka)t, Lucinak ilyen jól áll és büszkén viseli. :)

Egyúttal üdv a gondolataimban!

Ego-blog

2008-07-29T11:41:00.004+02:00

Megihletett egy kép D blogján és úgy gondoltam, közzé kell tennem, mekkora hasat cipeltem 37 hetes terhesen. :) Még "szülés" előtti nap is simán császkáltam, sokat csavarogtunk, plázáztunk, és mindenhol úgy bámultak az emberek, mintha rögtön kipottyanna a gyerek a hasamból. :) Emlékszem, a szülésznő is kiborult, hogy a doktornő még nem kötözött ágyhoz, amikor kb. 34 hetesen meglátott a szülőszoba-látogatáson. :) Mondjuk a portás is azt kérdezte a bejáratnál, hogy szülni jöttünk-e (szombat este 9-kor nagy hassal). :) Meg volt egy vicces sztori a villamoson is: egy csaj mellett álltam és véletlenül megütöttem a dinnyémmel, ahogy odafordultam felé, hogy le tudjanak szállni tőlem. Szegény, mentegetőzött, hogy hátulról nem látszottam terhesnek, és szégyelli nagyon, hogy nem adta át a helyét. :) Mondjuk, szerintem ez a méret még sehol sincs Gemini pocakjától anno, de ő valószínűleg lényegesen alacsonyabb lehet nálam.

Nahát, íme. (Most nézem, már a hűtő szélességével vetekedtem... :) )

Azért nem mindig ördögök

2008-07-18T12:40:00.004+02:00

Tényleg nem.

Bár a heti menü ott figyel a lepedőn - biztos, ami biztos. :)))

Hosszú és sötét

2008-07-17T13:05:00.006+02:00

Mielőtt minden olvasónk elpártol tőlünk, hallatnunk kellene magunkról... de azt hiszem, ezzel a posttal nem fogok népes rajongótábort szerezni. Csak erős idegzetű női olvasóknak ajánlom, hogy belekezdjenek!

Minden nap eszembe jut néhány gondolat, amit szívesen megosztanék másokkal, de este a fáradtságtól bénán fekszem ágyba. És reggelre minden más színben tűnik fel, a tegnapi fontos dolgok jelentéktelenné válnak és megint ott a hőség, a fejfájás, az egyedül végtelennek tűnő, sírós nappal és az esti társas magány ígérete.

Nehéz időszakot élek, élünk. Valahogy megint eljutottam oda, ahol februárban tartottam: a végső testi-lelki kimerülés határára, amikor legszívesebben megint szétvernék egy tápszeres dobozt, de szerencsére már nem abban keverem a tápszert... Lassan egy percnyi türelmem sincs a babákhoz, a délelőtt végére már a fogcsikorgatás sem segít, délután már üvöltenem kell. Az eredmény persze nem két nyugodt, kiegyensúlyozott, csendes csecsemő, hanem két zokogó, félős kis ösztönlény, akik nem értik, az anyjuk miért sír és miért bántja őket folyton - ha nem is tettel, de hangos szóval.

Az utóbbi időben gyakran fontolgattam, hogy pszichiáterhez megyek, mert nem tudok úgy élni, hogy minden gondolatom a kimerültség, a hibáim, az életem értelme(tlensége) és a saját elviselhetetlenségem körül forog. Nem bírok úgy élni, hogy minden körülöttem élőt bántok, néha a következő percben nem is értem, hogy miért tettem. Hogy folyton arra gondolok, kárt teszek bennük vagy magamban, vagy hogy nagyon beteg akarok lenni és örökre elmenni. Nem bírok egész nap sírni és tehetetlenül látni magam szinte kívülről, ahogy egyre szánalmasabbá és magányosabbá válok. Aztán felderengett, hogy talán nem is pszichiáterre van szükségem. Sokszor olvastam már a pms-ről, de nem tűnt komolynak, nem értettem, hogy szenvedhetnek tőle annyira a nők. Persze, azelőtt én is feszült voltam havonta néhány napig, de az semmi sem volt ehhez képest. Most havonta 2-3 hét maga a pokol, dührohamokkal, hisztériával, sírással, önpusztító gondolatokkal, aztán eljön a megváltás, kínzó görcsökkel, szédüléssel, hányingerrel, két napos ágyban fetrengéssel, hogy végül lehessen pár jobb napom, és az egész kezdődhessen elölről.

A minap elmentem nőgyógyászhoz. A doktornőm nemrég szült, így egy pasashoz kerültem helyette. Napokig stresszeltem, hogy fogom neki elmagyarázni, mi a bajom, és biztos voltam benne, hogy ki fog röhögni. Honnan is tudhatná, mi zajlik le egy nőben... Aztán a második mondatnál elbőgtem magam. Egy vadidegen orvos előtt... Erre nem vagyok büszke. De a pasi legalább rögtön vágta a témát és nagyon megértőnek mutatkozott. Azt ígérte, a gyógyszer majd segít. Most áhítattal várom az első tablettát, de addig még 2 hét, amit túl kell élnem, és tudom, hogy nem fog azonnal segíteni. Sőt, azzal is tisztában vagyok, hogy nem biztos, hogy mindent a pms-re lehet fogni. Valahonnan erőt kell merítenem és összeszedni magam, mert mi van, ha mégsem az a bajom? Erre egyelőre nem akarok gondolni. Enyhülés kell, különben megőrülök.

Persze a jó megfigyelők már észrevehették, hogy fogamzásgátlót fogok szedni. Nem mintha amúgy esélyes lenne ilyen gyakoriságú nemi élet mellett (elnézést a kiteregetésért, muszáj megválnom a tehertől, tudom, hogy ez is az én hibám), de nem tervezünk újabb kis vérszívót. Nem olyan régen még minden második gondolatom az volt, hogy terhes akarok lenni. Még attól is kiborultam, ha kismamát láttam, kínzott az őrült irigység és a nosztalgia. A babavárás életem közhelyesen legszebb időszaka volt, és még mindig igazságtalannak tartom, hogy nekem valószínűleg csak egyszer adatik meg ez a szépség... Kiszúrás, hogy kettő pottyant ki egyszerre. Kiszúrás velünk, mert kínoznak, tönkretesznek, pedig talán aránylag jó gyerekek. Kiszúrás velük, mert erre még nem voltam/vagyok kész és nem tudok eléggé örülni nekik, eléggé feláldozni magam, eleget ott lenni velük/nekik/értük. Két gyerek nagyon sok egy tapasztalatlan, kezdő, önző, labilis anyának. Sok a testemnek, a lelkemnek, az idegeimnek, a kapcsolatunknak. Fojtogat ez a helyzet, és nem tudok változtatni rajta. Nem adhatom őket vissza, hogy majd egyesével, szép sorjában, talán majd évek múlva kérem vissza őket. Bezártak a négy fal közé, elvették a szánalmas életemet. Most őszülő, táskás szemű Mosó Masát alakítok és menekülnék. Bárhová, el innen.

A valóságos és virtuális környezetünkben nagyon sokan várnak babát: Noncsi, Anita, Dóra, Eszter, Jakupcsek. :) Nem szeretném, ha zokon vennék tőlem az érzéseimet, nem ellenük szólnak (hogy Jakupcsek mit szól, lefosom :) ). A saját nyomorúságomat próbálom feldolgozni és nem őket szeretném bántani, sőt örülök, hogy nekik megint van kire várniuk. Inkább csodálom azokat, akik egy vagy két meglévő, olykor nem is túl könnyen kezelhető gyerek mellett tudnak arra gondolni, hogy jó lenne még egy. Hogy tudnak erőt meríteni a megvalósításhoz(!), akár 2-3 hónappal a szülés után. (Nem személyeskedésnek szánom, elnézést.) Csodálom őket, de féltem is őket, persze semmi közöm az egészhez, az ő életük. Nekem elég lesz a sajátomat rendbe tenni.

Hétvégén kölcsönadtam Anitának a legtöbb terhesruhámat. Néhányat megtartottam, még hordok egy-két szoknyát és nadrágot. Pár nadrág neki sem volt jó, ezért szólt a barátnőjének, aki szintén babát vár, hogy érdekelné-e. Móninak pont jók, így megvette őket. Én eladtam a nacijaimat. Pedig nemrég még komolyan úgy éreztem, hamarosan szükségem lesz rájuk. Nem. Most leszámolok ezzel az érzéssel. Még nem vagyok kész egy harmadikra. És szerencsére a lakás sem, hogy csak egy objektív indokot említsek.

Aki eljutott eddig, annak megígérem, hogy lesz egy normális post is: fotókkal, napsütéssel, vidámsággal. Ha még kíváncsi rá ezek után bárki. :)

Pályázat

2008-06-18T11:24:00.002+02:00

1) Aki elárulja nekem (én = nulla html-programozási ismeretekkel rendelkező analfabétagammadelta), hogyan tudom nagyobbra venni a sorközt a postokban - mondjuk alapértelmezésben -, az ajándékot kap.

2) Aki azt is elárulja, mitől függ, hogy egy postban szereplő kép később kattintható vagy nem, szintén ajándékot kap.

Köszi!!!

Happy news

2008-06-18T10:08:00.016+02:00

Ezt a babalámpát vettem a Teszveszen! :) Egyszer régen bemutattam Janót egy német kollégának, aki igencsak meglepődött, amikor azt állítottuk, hogy nem ismerjük Janosch-t, a nagyszerű rajzolót. Meg Kismackót, Kistigrist és Tigriskacsát. Na, azóta begyűjtünk mindent, amit érünk! :) Pl. ezt:

A csajoknál elkezdődött a mobiltelefon-, hordozhatótelefon-, számológép-, laptop- és távirányító-imádat korszaka. A tévé meg a laptop képernyője továbbra is izgi, de már nem annyira, mint a gombok végeláthatatlan sűrűje vagy a világító, kihangosítható fekete kütyü, amiből Apa vagy a nagyi beszél! Izgágák, tekergőznek, dobálják magukat és nevetnek, ha meglátják az imádott tárgyakat. A nagy ágyban a mobiltelefonom után vetik magukat. Esküszöm, csak azért fognak megtanulni kúszni, hogy összenyálazhassák a telómat... :)

Minden anyagot megvizsgálnak, már nemcsak szájjal, hanem kézzel is. Kaparásznak, a fogását, a hangját kutatják. Alma kedvence a fa, ez az ajtófélfa, a szék és a parketta vizsgálatából derült ki. Reméljük, nem lesz asztalos. :) Luci a bőrt szereti leginkább, de a bőrkanapé nem szereti Luci éles karmocskáit. :)

Sikítozva követelik a teásüveget is. Eddig alig bírtam rávenni őket az ivásra, most 2-3 deci is elfogy egy nap. Már szinte mindig egyedül isznak, sőt, gyakran esznek is: csak az ölembe kell fektetnem őket, megfogják a cumisüveget és kiisszák a tápszert. :) Állati ügyesek. Az evéssel amúgy is nagy lépést tettünk előre: tegnap először kaptak paradicsomos krumplit (üvegeset), és Luci k é r t belőle! Kinyitotta a pici száját, hogy kanalazzak bele még egy kicsit. Aztán megmutattam neki az üveget, mire ő kivette a kanalat, a szájába tolta és lenyalta a pürét (aztán összekente a maradékkal a pólómat, de kit érdekel?!). :) Elég boldog vagyok! Talán nem reménytelen a helyzet... A hétvégén a doktornéni tanácsára kipróbáltuk a kenyérhéjat is! Egy kicsit úgy érzem, a doki a "régi iskola" híve, ami a táplálkozást illeti. Kenyérhéj 7 hónaposan? Glutén meg minden borzalom? ;) Joghurtot is ajánlott, azt még nem próbáltuk, de hamarosan megkóstoltatom velük. Végül a kenyérhéjat is élvezték, íme.

Hétvégén Attiéknál voltunk bográcsozni. A szép idő is megérkezett az eső után (basszus, ebben a Medárd-dologban tényleg lehet valami, megint zuhog). Kint üldögéltünk a napon, függőágyaztunk, aztán meg a nappaliban babáztunk. (Itt most nem szabad elárulnom valamit...)

Közben Kisbrunnéknál megszületett Dénes, a harmadik kisbrunn. :) 4300 grammal és 62 centivel kortársai közül már most kitűnik. Apuka, gratulálunk a családnak és várjuk a képeket! :)

Tetetetedádádádá, megyek már, Almika!

Ömlesztett post

2008-06-11T13:47:00.035+02:00

Megint jó régen ragadtattam írásra magam... és közben mindig olyan sok dolog történik, amit jó lett volna azon melegében megörökíteni. Hiába, mindig is utáltam fogalmazást, házidolgozatot, esszét írni, főleg határidőre. Nehezen tudok megbirkózni az olyan dolgokkal, amiknek nincs egyértelmű kimenete, mondjuk, hogy 2+1=3. Kockaagyú könyvelő voltam, vagyok és leszek mindig. :)

Hétvégén összenyitottuk a csajok kiságyát. (Az ötletet ezúton köszönjük Tami és Borka szüleinek!) Alma és Luca már egy ideje gyakran a közös rácshoz gurultak, nyúlkáltak egymáshoz, félő volt, hogy beverik a fejüket, beszorulnak. De most! Íme az eredmény:

Most nagyon sokat gügyögnek, kúsznak-másznak egymáshoz, van simogatás, kacagás, sírás, fültépés, hasbarúgás, párnabirkózás, egymás ágyának körbebuktázása. De főleg nagy bandázás, tesózás. Szupi! :) Mindig irigyeltem azokat a gyerekeket, akik jól kijöttek a testvérükkel. Nekem ez nem adatott meg - bár lassan, 25 év után alakulgat - és komolyan remélem, hogy a babiknak szerencséjük lesz ezen a téren...

Próbálom a fotók alapján felidézni, mik az újdonságok. Még jó, hogy fotózni nem vagyok lusta, sőt! :) Ma ettünk először őszibarackot (almával), ez nem aratott osztatlan sikert, viszont a hétvégi meggy-banán papi igen! Luca szerencsétlenségére a kaja jól csúszott, ezért neki is legurult a torkán. :) Luci nagyon rossz evő, akármit adok neki, mindig csak a tápszert követeli... Múltkor kínomban cumisüvegbe töltöttem a sütőtökpürét, csak hogy kipróbáljam, a kanállal vagy a kajával van baja. Szerintetek??? Megette az egész üveggel a kis szenya! Teljesen tanácstalan vagyok, de nem adom fel. Március 26. óta minden egyes nap megküzdök Kislucával, és a kezdeti 2 deka kajáról már felfejlődtünk 9-10 dekára...

Mindig jön valaki látogatóba, ami jó, mert látok embereket, kapunk ajándékot :) (persze főleg a csajok), de rossz is, mert folyton takaríthatok és a szabadidőnkben otthon ülünk, ahelyett, hogy kihasználnánk a szép időt és elkóborolnánk... Az elmúlt 2 hétben voltak nálunk Katus, Robi, Andis és Szabi, aztán Feri, a hétvégén meg Janó keresztszülei és Timi. A nagyszülők persze minden(más)napos vendégek, a tesóm hetente jön, anyuék sajnos csak ritkán, Bajáról nem könnyű ideautózni, mindig szabit kivenni. Nagy szomorúság ez nekem - és nyilván nekik is... Pünkösdkor voltunk anyuékkal a Margitszigeten sétálni, nagyon jó volt:

A hiányzó szereplő pedig itt látható:

Basszus, a babazsúrt el ne felejtsem! Ilyet az életemben nem pipáltam még: két kolléganőm jött át a babájával hozzánk. Anikó kislánya, Emma december 3-án született, Kriszti kislánya, Dorka pedig idén január 23-án. Huh, szerencsére nem üvöltött senki, négyen egyszerre pláne nem. Asszem meg is bolondultam volna! :))) A képen a figyelmes szemlélő észreveheti, hogy két csaj egyforma naciban nyomja. A félreértések elkerülése végett ők nem az ikrek, a névsor balról jobbra: Dorka, Alma, Emma, Luca. :)

Voltunk aztán esküvőn is. Atti Janó régi barátja, Anitát már közösen ismertük meg. :) A polgári esküvőre a csajok felvették az ünneplős egyenrucijukat és nagyon jól viselkedtek. A templomi esküvő a Szent László téri templomban volt, ahová már évek óta szerettem volna belesni, de sose adódott rá alkalom. Na, most sem. :) Alma a parkban rázendített, miközben a templomira várakoztunk. Gondoltuk, egy visszhangzóan üvöltő csecsemővel mégsem ildomos esküvőre menni... :)

Szerencsére itt a jó idő, a lányok napozóban, rövidujjúban, rövidnaciban nyomják. Itt a meztelen talpacskák, gödrös könyökök, tömzsi lábak és a babaháj ideje. Éljen a nyár! :)

Ezzel párhuzamban sajnos itt a szőrös, fehér láb, hájból készült úszógumi és a sarkon található bőrkeményedések borzasztó ideje is, nem beszélve az izzadásról. Erről inkább nem tennék fel képet! :) Monnyon le minden ápolatlanság! :)

Új élet?

2008-05-28T13:48:00.009+02:00

Nem akarok én új életet kezdeni, csak a régit jobbá tenni. Egy kicsit jobban elfogadni magam, kiszakadni a mindennapos őrlődésből, a monoton hétköznapokból. Nem akarok folyton arra gondolni, hogy itt a nyár, és hogy a két kezemen bőven meg tudom számolni, hányszor voltam friss levegőn az idén. Mindezt miért? Mert lusta vagyok? Vagy mert nem fér bele az időnkbe? Nem.

Mert nem tudom elfogadni magam. Azt az 5 kiló pluszt, ami a terhesség után rajtam maradt. Vagyis nem. Rámrakódott. Már akkor sem voltam versenysúlyban, amikor teherbe estem (de hülye kifejezés, nem teher az, a fene egye meg!). A babákkal legalizálhattam a kis felesleget, amivel annak idején küzdöttem (persze csak lélekben küzdésről van szó). Már évek óta nem mozogtam semmit. Emlékszem, még 2001-ben vettem egy bérletet az Üllői úti Fit Forma Stúdióba, amit szinte érintetlenül dobtam ki nemrég. Tavaly ilyenkor 74 kilóról indultam, végigparáztam a terhességet, mert nem akartam 100 kilós - Úristen, egy mázsás - lenni. :) Végül nem lettem, 94-et mértem a finisben, az 20 kiló plusz. A kórház után - gyakorlatilag 7 napig koplaltam, napi egy joghurt, egy zsemle és 3-4 hobbit keksz csúszott csak le - 80 kilósan jöttem haza, majd 2-3 hét folyamatos stressz, alváshiány és bőgés következményeképp szépen ledobtam még 6-ot. Hurrá!

Most megint a 80-at súrolom alulról. :( Az már maga lenne a vég, ha egyszer felülről is súrolnám... Mindenki azzal biztatott, ha elapad a tejem, le fog menni a hasam. Én már a varratszedéskor is gyanakodtam, hogy ez nem így lesz, és hát nem is lett így...

Nem baj, ma elmegyek hypoxitréningre. Egy vagyonba kerül, de így talán jobban kitartok majd. Remélem, használ is, mert nem akarok így kinézni. Még mindig a terhesnadrágjaimat és -szoknyáimat kell hordanom, és nem jó emberek közé menni. Az más, ha a babik velem vannak, akkor senki sem a löttyedt, slampos öreglányt látja bennem...

Ennek a jegyében minden nagy bögre tejeskávémat egy grammal kevesebb finomított kristálycukorral fogyasztom, mint az előzőt. Nem tudok viszont édesítőszeren élni, lemondani a töltött káposztáról zsíros tejföllel és két szelet fehér kenyérrel, a péksütikről általában, a vajról, a tejről. Utálom az ásványvizet és a gyógyteákat, így kénytelen vagyok üdítőt vagy gyümölcslét inni. Mindig megeszem a csajok maradék bébiételét és az előbb elfogyasztottam egy egész tábla (150 g) horvát rizses csokit.

Welcome, új élet. Szerintem így nem fog menni.

Hol a kitartás???

Fülbevalók

2008-05-26T12:54:00.003+02:00

Íme.

Fél év

2008-05-23T14:45:00.005+02:00

Ennyi ideje vagyok anyuka. Az Ő anyukájuk.

Alkotói válság

2008-05-16T21:27:00.010+02:00

Felteszek egy képet Almiról, mert ma éppen ennek az ellenkezőjét művelte. Olyankor nagyon-nagyon tudok rá haragudni. Aztán meg magamra.

Mostanában nem tudok írni, pedig lenne miről. Talán egyszer összeszedem magam...

5 hónap

2008-04-23T15:21:00.006+02:00

Boldog 5 hónapos szülinapot, kisördögök! :)

Mennyi minden

2008-04-17T16:53:00.003+02:00

Mennyi minden történik három hét alatt, ha az ember lányának két csöppsége van... :)

Alma almát eszik :), meg banánt, alma-banánt (a változatosság kedvéért) és mától hivatalosan sütőtököt is. Lucinál a gyümölcs-kaland nehezebben indult, de mára ő is megszerette az almát, sőt, megkóstolta a sütőtököt. Almi néha csak azért tol magába 20 deka szottyot, mert édesanyja naivan mindössze ennyit adagolt ki az etetőpoharába, mondván, ez biztosan elég lesz. Almi viszont a 20 dekára ráhúz még egy deci tápszert is, majd alszik, mint a mormota. :)

Az evés témaköréhez tartozik még, hogy elapadt a tejem. (VÉÉÉÉÉÉGREEEEEE!!! - Remélem, kb. két hűséges olvasóm között egyetlen védőnő vagy radikálisan szoptatáspárti egyén sincs...) 4 hónapig volt rendes mennyiség, az utolsó két hétben már csak napi egy-két deci, amit a lányoknak odaadni egyenesen sértésszámba ment. Már egy hete nem is vettem kézbe a mellszívót, szóval hivatalosan kijelenthetem, hogy végre vége. Örülök, hogy ennyit tudtam adni a csajoknak, szépen meg is nőttek tőle (vagy a tápszertől), de nekem borzasztó nagy áldozat volt és elfáradtam... Azért azt hozzáteszem, hogy direkt nem tettem érte, hogy elapadjon, hacsak az egyre ritkább fejés nem büntetőjogi kategória...

Mostanában sok időm van gondolkodni és kezdem magamban feldolgozni a szoptatással kapcsolatos hibákat, hiányosságokat, fájdalmakat. Olyan nehéz, ha az ember nem ismeri a teste működését. A tetejébe kap egyszerre két kis esetlen csöppet, akinek az életben maradásáért felel, ez borzasztó teher. Fél, tűri a testi és lelki fájdalmakat, próbál megbirkózni az új élethelyzettel meg önmagával és a kicsikkel és a végén kudarcot vall... Azt hiszem, legközelebb (remélem, lesz legközelebb) már menni fog, okultam, fejlődtem és készen fogok állni... Most már nincs bennem keserűség, nem bánom, hogy nem ment a szoptatás, mert emberfeletti erő kellett volna hozzá, ami nekem sosem volt. Mindent megtettem és a lányok nem szenvedtek hiányt, úgy hiszem.

A két kis boszorka mostanában próbálja fogni a cumisüveget etetés közben. Érdekes látni, hogy Alma a jobb kezével ügyesebb, Luci inkább a ballal. Ha éppen nem mindkét kezükkel a cumisüveget varázsolják, akkor a szabad karjukat felemelik és a rugdalózójuk mintáját szemlélik, meg az öklüket vizsgálják. Amikor ízlik a gyümölcs, megfogják a kanalat is és próbálják a szájukba tolni. :) Egyébként is mindig mindent megpróbálnak a szájukba venni. Néha kiborít, hogy minden csupa nyál. :) Elképesztően ügyes lett a kezük, Alma a mai nap folyamán épp harmadszor pakolt át mindent (elefántos nyálkendő, játszós pelenka, 30 centis giganehéz plüss Mazsola malac, plüss csiga, zenélős bárány, etc.) az ágya bal feléből a jobba. Luci a cumi szájból történő kivételével és oda történő visszaillesztésével foglalatoskodik legtöbbet, több-kevesebb sikerrel. Nagyon helyesek, ahogy intézkednek és romba döntik az ágyukat. :)

Újabban állati sokat gügyögnek is, most épp a hangerő fejlesztése van porondon, nem annyira új hangok kitalálása. Tudnak már hangosan, torokból kacagni, amitől mindig borzasztóan meghatódom. :) Mégis, a legnagyobb újság, hogy Almi sok-sok gyakorlás után vasárnap (ápr. 13.) magától hasra fordult. Kedves tőlük, hogy mindig hétvégére időzítik az új kunsztok bemutatását, hogy Apa se maradjon le semmiről. :) Almi azóta minden nap megfordul néhányszor, néha az ágyban hálózsákban is, sőt, egészen ritkán vissza is gurul a hátára! Luci is komolyan küzd, szépen megerősödött a háta és ügyesen nézelődik már hason. Olyankor iszonyú helyes a pofijuk és eléggé hasonlítanak is egymásra. :) Alma nem elégszik meg az egyedfejlődés ezen fokával, ő már kepeszt a játékok után, kalimpál a karjával és maga felé kotorja őket. Szerintem néhány hét és mászni fog. Jajnekünkjajnekünk. :)

Amúgy is jajnekünk. Az ortopédus "enyhe jobb oldali konvexitást" vélt felfedezni Kislucánál, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy Luca kicsit kifliben fekszik, jobb oldalon kötöttebbek az izmai. Ezért most meg kell mutatnunk gyógytornásznak és eventuell fejleszteni kell őt. :( Szegény drága Lucikám, nem nagyon lesz oda érte. A doki ragaszkodik a Dévény-módszerhez, amihez alig lehet képzett gyógytornászt találni...

Janó múlt héten Franciaországban volt egy menedzsment-képzésen. Remélem, jó managger :) lesz belőle... Addig Anyu aludt itt velünk, mert egyedül nem mertem bevállalni 3 éjszakát a lányokkal. Szerencsére semmi gond nem volt, Apu is minden nap átjött Csepelről (ott aludt,
mert a kutyit is pesztrálnia kellett valakinek).

Tegnap megkaptuk a 4 hónapos oltást, amit eddig a legrosszabbul viseltek a csajok. Éktelen üvöltést rendeztek a rendelőben, "öröm" volt hallgatni. :) Itthon is ment a nyűgösködés, régóta a legrosszabb éjszakánk volt, de mára minden rendben. Édesen alszanak, én meg hüppögök a meghatottságtól...

Nyomkövetés

2008-03-26T10:32:00.004+01:00

Tegnap már egy pillanatra azt hittem, nem is kell orvoshoz vinni a lányokat. Szépen reggeliztek, csak egy kis rotyi volt, nem vészes. Aztán leültem fejni... Rotty. Luci hangosan szólongat, csípi a kaksi szegény kis fenekét. Félbehagyom a fejést, pelenkázok, visszaülök. 3 perc sem telik el, rotty. Alma az. Félbehagyom, pelenkázok, visszaülök. Nagy nehezen végeztem, felhívtam a dokit és - csodák csodája - kaptam időpontot délutánra. Szerencsére semmi komoly bajuk, azért kaptak gyógytápszer-receptet és felhatalmazást az almaevésre. Azonnali hatállyal. A doki szerint az alma nem terheli meg a gyomrukat, viszont segít a rotyizáson. Na, majd meglátjuk; premier néhány órán belül.

A gyógytápszert természetesen a város patikának 90%-ában nem lehet kapni, miért is lehetne. Valahol Rákos-Borzasztó-Rettentőn anyósom lezsírozta egy patikussal, ezért mégis lett belőle vacsorára a lánykáinknak. A gyogyó gusztustalan, narancsos színben pompázik, fura pép állaga van. Állatira paráztam, hogy nem fogják megenni. Lucókám gyanakodva ízlelgette a cumit, aztán evett... volna. Ha a 2-es cumin kijönne a rizsnyák (érted, RIZSNYÁK, hehe). Mivel azonban a 2-es cumi nem erre való, rutintalan szülő feltúrja a szekrényt, és áldja az eget, amiért egyszer (amikor még annyi teje volt, hogy másba nem fért bele egy fejés eredménye - a szerk.) vett 330 ml-es cumisüvegeket, amihez variábilis, péphez illő cumit adtak. Lucikám, ne izgulj, igaz, hogy éppen 50 perce eszünk, de már csak 6 percig kell sterilizálni a cumidat, semmi gond... Szerencsére Luci nem izgult és tetemes mennyiséget be is dörgölt az újfajta rémségből. Egyéb előnyös tulajdonságai mellett pontosan látszik, mennyit bukott a gyerek a tápszerből. Olyan narancssárga foltot hagy mindenütt, hogy ha a csecsemő képes lenne helyváltoztatásra, azonnal megtalálnám a nyomok alapján, akárhová bújna. Nyomkövetés felsőfokon. Ó, szegény kicsi plüssállatok, vigyázzatok! És vajon a ruhákból meg az előkékből ki lehet majd mosni? :)

Alma nem aprózta el: a doki után uzsonnázott (gondolta optimista édesanyja - ismét a szerk.), aztán 6-kor elbújt aludni. Nem, ezt le sem merem írni. A szülők nagy többsége vagy arcátlanul hazugnak, vagy nagyképűnek tart, vagy utál, amiért Alma nem kelt fel vacsorázni, sőt reggelizni is csak fél 9-kor. Khm. Ezt csinálja A SZÖKŐNAP óta, tehát egy hónapja minden nap. Luci is csak fél 8-kor kelt ma, akkor is csak a kaksi bántotta... Olyan szerencsések vagyunk és csak várjuk, várjuk, mikor üt be valami nagyon durva krízis. Hogy a gyerekeink mikor gondolják úgy, hogy attól a perctől fogva soha többé nem alszanak. Se éjjel, se nappal. Mert az nem lehet, hogy már két hónapos korukban is többet aludtunk, mint sokan a 7-8 hónapos gyerek mellett, az meg egyenesen felháborító és szentségtörő, ami most zajlik. 14 óra alvás a bébiknél, miközben Apával Vészhelyzetet és Grace klinikát nézünk meg XXI. századot. Halleluja...

Azért az élet nem fenékig tejfel. Jaj, fenék, nem akarom hallani ezt a szót! Amikor újszülöttjeink napi 7-8-9-szer ettek, és minden evés előtt átpelenkáztam őket, akkor sem pelenkáztam annyit egyetlen nap leforgása alatt, mint tegnap. HÚSZ ALKALOMMAL, ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! A gyomrom is hozzászokott már egyhez és máshoz, de a tegnapi nap teljesen felborította az idegrendszeremet. Mikor Jani egy órára elment tápot kajtatni, én 4-szer cseréltem pelust a kisasszonkáimon... És legjobban nem is magamat sajnálom, hanem őket... Hathatna gyorsan ez a cucc...

Azért egy kicsit félek ettől a tápszertől. Néhány nap alatt a csajok simán leszoknak a kajáért való küzdésről, mert ebből a cumiból ömlik a szájukba a papi. Mi lesz, ha 3-4 nap múlva visszatérünk a másikra? Alma valamelyik nap egyébként is hihetetlenül viselkedett. Most már csak napi egyszer kapnak tejet, és nála pont úgy jött ki, hogy vasárnap reggel kapott, aztán hétfőn este jutott megint. De Alma nem volt hajlandó! Üvöltve közölte velem többször is, hogy ő bizony nagylány, 4 hónapos is elmúlt egy nappal, és nem hajlandó tejet enni. Meg hogy különben is mindig azzal fenyegetőztem, hogy négy hónapos koruk után egy nappal se fejek többet, akkor meg honnan a fészkes fenéből szereztem még ebből a löttyből??? Nem lehetne inkább tápszert enni??? És lám, Janó nagy nehezen belediktálta a tejet. Arra gondoltam, talán velem van baja, így a tápszerpótlást én adtam neki. Azt bezzeg úgy ette, mintha sose evett volna! A kis szenyagyerek! :)

Lucának nagyon érzékeny a bőre. Az egész teste szenved, de az arca és a nyaka leginkább. Szerencsére a doki ajánlott egy-két (méregdrága) fürdetőt meg testápolót, hát nagyon remélem, hogy segít szegénykémen. Az első jelek biztatóak mindenesetre.

Lejárt a mosógép, ki kell teregetnem, előkészülnöm az almázásra, nehogy velőtrázó üvöltésbe torkolljon életünk első (na jó, második) szilárd táplálkozása. Az egy hónappal ezelőtti sütőtökös próbálkozásról nem szólnék, az szupertitkos küldetés volt és az is marad. :)

Négy hónap

2008-03-23T21:45:00.001+01:00

Ma megérkezett a nyúl, és a csajok is 4 hónaposak lettek. :)

Tegnap már-már hihetetlen, mátrixos élményünk volt a magyar egészségüggyel kapcsolatban. Nem mondom, hogy nem paráztuk túl az egy hete tartó hasmenésre rárakódott hirtelen lázat, na de olyasmire azért nem számítottam, ami végül történt... Reggel felhívtuk az ügyeletet, hogy kijönnének-e megszakérteni a két lázas gyerekünket. Természetesen nem, mert nincsenek kiszáradva, nem hánynak naphosszat, nem nyűgösek, nem aluszékonyak, van étvágyuk és tudnak pisilni. És különben is: vigyük be őket mi a zuhogó esőben a sok vírusfertőzött, fosós (elnézést), influenzás, torokgyíkos gyerek közé. Meg a 38,2 különben sem vészes, ne parázzon már a hülye, első(két)gyerekes szülő. Nincs is értelme bemenni velük, úgyse tudnak semmit csinálni. Nna.

Miután Alminak az első lázcsillapító után délutánra megint felment a láza, és egyre rondábbat kakilt, este megpróbáltuk megint felhívni az ügyeletet. Ez kb. másfél órányi folyamatos tárcsázásba telt, ugyanis a vonal végig foglalt volt. Amikor felvették, a doki megint megpóbált kibújni a "kötelezettség" alól, de végül nagy nehezen megígérte, hogy kiküld valakit, ez viszont beletelhet 1-2 órába. Még jó, hogy nincs életveszélyben a gyerek, érted... Az a valaki végül fél 11-re ért ki, és amikor meglátta, hogy alszanak a babák, értetlenül megkérdezte, vajon mi a fenét keres nálunk. (Mert ha beteg egy gyerek, nyilván nem alszik vagy mittomén.) Aztán a pofáját húzva megvizsgálta Almát, majd mikor mondtuk neki, hogy a hasmenés már egy hete tart, de a láz csak reggel óta, akkor megint megkérdezte, hogy miért is kellett neki éjjel 11-kor kijönnie. Mondtam neki, jöhetett volna reggel vagy 6-kor, amikor hívtuk, de sajnos mi nem tudjuk, miért tartott neki 11-ig. Ritka egy tapló volt, közölte, hogy tele van a város ilyen esetekkel, ehhez ő semmit sem tud hozzátenni, és különben is, teljesen fel volt háborodva, hogy zaklatni mertük ügyeleti időben. A gyerekkel úgy bánt, mintha az ellensége lenne és mintha nem is gyerekorvos volna, akinek az a hivatása, hogy gyerekeket gyógyítson, meg ostoba, rémült szülőket nyugtasson meg. Ja, és közölte, hogy adjunk Almának Nurofen szirupot (amit már magunktól is adtunk neki). Azt is megkérdezte, hogyhogy Luci nem kapta el a hasmenést (bár mondtam, hogy neki is van, sőt, láza is volt, de a nagyságos doktor úrnak ez elkerülte a figyelmét). Már a terhességem alatt is azt éreztem, hogy a (nem privát) dokik meg az asszisztenseik a pokolba kívánnak, mert meg merek jelenni a kötelező (!!!) vizsgálatokon. A fene akart odamenni, de ha muszáj volt. Nem egyszer meg is kérdezték, mit keresek ott. Rohadjanak meg, egyszer én fogom megkérdezni, miért fizettem annyi tb-t...

Pénteken elvittük a csajokat bevásárolni. Az Árkádba mentünk, az Intersparban kaját vettünk, a dm-ben pelust. Lucinak majd' leragadt a szeme, de a világért sem hagyta volna ki a sok látnivalót. Almi a pelusát rágcsálta és csak a hajcsatok meg a hajgumik keltették fel a figyelmét. Csajos csaj lesz. Luci meg tudós. :) Végig nagyon jól viselkedtek, mi meg büszkén gyűjtöttük be a rácsodálkozó dicséreteket. A legmenőbb szöveg az volt, vajon melyik üzletben lehet őket kapni. Hahaha. Többen fiúnak nézték őket, (néha mind a kettőt, néha csak az egyiküket - vajon kit?). Mindezt a rózsaszín zokni meg a Hello Kitty-s menő egyenkombidressz ellenére...

Ezen a hétvégén akartuk elkezdeni az almakaját, de a fent ecsetelt okok miatt ez a projekt is tolódni fog. Múlt héten vettünk a lányoknak egy etetőszéket egy vagyonért, bár 10 ropit spóroltunk rajta, mert "tavalyi kollekciós színe van". Na bumm, talán nem fognak megvetni emiatt a szomszédban lakó csecsemők, csak ha nagyon sznobok. :)

Láz

2008-03-22T10:48:00.002+01:00

Nahát-nahát. Egy hete küzdünk valami hasmenésszerű nyavalyával. Egyébként minden rendben, semmi kiszáradás, rosszkedv vagy nyűgösködés. Erre ma reggelre belázasodtak. Mind a ketten. Welcome, hosszú húsvéti hétvége! :(

Séta

2008-03-22T10:43:00.003+01:00

Hétfőn olyan szépen sütött a nap, hogy elhatároztam, premier lesz: először megyek ki a bábukkal EGYEDÜL sétálni! Eddig mindig csak Janóval / anyuékkal / barátnőkkel mertem, mert "előfordulnak" akadályok. Például a lányok utálják a sapit, ezért sírnak, ha rájuk adom, én meg rettegek két egyszerre síró babától. Attól is, hogy amikor hazajövünk, egyszerre éheznek meg. Aztán mire én felöltözöm, ők már esetleg bemelegszenek. Meg hogy zsákutcába kerülök a járdaszegélyek miatt, amiket nem lehet a babakamionnal megmászni (egyedül). Hm, hát gondoltam, nem baj, hajrá én. Ezúton üzenem mindenkinek, hogy nem egyszerű két gyerekkel elindulni. Emiatt sajnos nagyon ritkán (hetente max. 1-2-szer) jutunk ki, de legalább eddig nem szoktak hozzá, hogy csak kint alszanak, mint egy-két blogos ismerős ikerpár. Van, akivel naponta 3-4-szer 2 órát kell körözni, hogy egyáltalán aludjanak, mert otthon nem hajlandók. Brrrr... Amúgy is egy szobanövény vagyok, jó nekem idebenn. Persze a babik miatt majd megemberelem magam így tavasszal...

Az elindulással kapcsolatban idéznék egy örök bölcsességet szoftverkonzulens koromból, miszerint "az analízisre fordított idő többszörösen megtérül az implementáció során". Szóval alaposan végiggondolok mindent, mielőtt hozzányúlnék alvó porontyaimhoz (akiket először gondosan teletömök kajával, hogy jó sokáig kibírják, majd megbüfiztetek, végül elhelyezek a kiságyban). Ellenőrzöm az időjárást, szél és eső esetén a program lefújva. A miniatűr előszobánkban parkoló gigantikus babakamionról lepakolom a rajta heverő ülőrészeket, becipelem őket a nappaliba. Hosszas gondolkodás után megtalálom a váz nyitásához szükséges kart (evidens helyen van), kinyitom a kocsit, ezután már csak oldalazva férek el a lakásban (ami egyébként NEM kicsi). Az első ülőrész felszerelése és a biztonsági öv beállítása után a kezem ügyébe készítem a lábzsákot, a vizes cumisüveget, a cumikat, a textilpelenkát (a könyvemet, a mobilt, a kulcsot, a ..., ...) és a plédet, beállítom a háttámlát, majd felteszem az első ülőrészt. Nagyon szép idő esetén Alma az autósülésében sétál, mert abból jobban tud nézelődni. Luci még gyorsan elfárad, ő a fekvős kocsit szereti. Felöltözöm, előkészítem mindhármunk kabátját, majd nagy levegőt veszek. Ez a tevékenységsorozat legalább 40 percig tartott elsőre, remélem, azért fejlődőképes vagyok. :))) Ezután 3 perc alatt felkapom a lehetőség szerint alvó csecsemőket, bebugyolálom, behajítom a kocsiba, becsatolom, betakarom, felkapom a kabátomat és kirohanok velük a folyosóra, mert ott már nem fenyeget a bemelegedés veszélye. :) Huhhh, eddig nem bőgnek. Sőt, MOSOLYOGNAK! Mintha tudnák, hogy ez az első... :) Anyát bátorítani kell ám!

Aztán sétálunk. Rettegve kocsikázok a környék ismerős házai között meg a parkokban, nehogy elakadjak. Közben egyébként halálra unom magam, kölkek szunnyadnak, sehol egy élő ember... Azt elemezgetem, hogy vajon az időzítéssel van a gond (du. 1 óra), az időjárással (kicsit szeles és hideg) vagy az útvonallal - de élőlénnyel egyáltalán nem találkozom. Pedig amikor még nem voltam anyuka, mindig úgy tűnt, hogy a pöffeszkedő, maga(gyerek)mutogató, unatkozó, rohadtul ráérő anyukák MINDENHOL ott vannak... Na nem baj, úgysem beszélgetnék velük, annál antiszociálisabb vagyok. Vajon 1 év gügyögés meg emberhiány után ez oldódni fog? :) Legalább jó idő lenne, leülnék egy padra olvasni... (A Baleket, amit névnapomra kaptam, de még nem fogtam hozzá.)

Két nap múlva némiképp rosszabb időben, ámde kicsit később indulok neki, hátha. Sehol egy lélek délután háromkor, unom a környéket. Kimerészkedek a nagy úton túlra, átvágok a Mogyoródi úton, bekeveredek a lakó- és pihenőövezet aprókavicsos útjaira, ahol elakad a 20 kilós kocsi (+ ülések + gyerekek = 35-40 kg). Kikecmergek a Róna utcára, be a kisebbekbe, a fene, itt építkeznek. Ki a Rónára, na majd a következő keresztutcába befordulok. Ja. A következő sarok a THÖKÖLY út (úristen, elborult az agyam, hogy eddig jöttem), visszafordulok. Alma már aludna, egész eddig nézelődött, de most már fáradt. Tömné a kis kezét a szájába, de a vastag kabát nem engedi. Alma 20 percnyi próbálkozás után dühös lesz és üvölteni kezd. Az egyetlen csecsemő, akit séta közben valaha üvölteni láttam... Rohanok haza, belefutok egy-két 15 cm magas járdaszegélybe, 40 kilós cucc első kerekeit felvonszolom a járdára. Bekanyarodunk az ismerős házak közé, Alma elalszik. Megadóan megyek még egy kört, hogy legalább pihenjen egy kicsit...

2 óra kóborlás után épségben hazajutottunk. Na, ki fáradt ki legjobban hármunk közül??? :))) És kinek kell visszaállítani a lakás séta előtti állapotát (babakocsi összecsuk, elhelyez, kölkeket levetkőztet, lehiggaszt, megetet...)? Tiszta strapa ez, én mondom... Legközelebb az IKEA felé vesszük az irányt a vitézi telkeken keresztül, az legalább nagyon szép. Majd lefényképezem.

Hurrá

2008-03-15T19:34:00.004+01:00

Amikor délutánonként Almi és Luci egymás mellett hevert a kanapén, és a zenélős bocival játszottunk, néha egymást fogdosták, meg nagyon ritkán elmosolyodtak, ha a másik hozzájuk ért vagy megszólalt. Aztán csütörtökön mintha már feleseltek volna egymásnak. Péntek reggel Luci boldog gügyögésére Almi gurgulázással felelt, Luci nevetett, lálázott, Almi visszakacagott. Több, mint 20 percig beszélgettek így, állati megható volt. Egészen addig azt hittem, hogy ez véletlen, amíg ma reggel 7-kor arra nem ébredtünk, hogy a két kis fruska hangosan csetel a kisszobában. Baromira élvezték! :))) Hát még mi! Lassan kezdenek tudomást venni egymásról, sőt, néha már hiányolják a másikat, ha valamelyikük egyedül marad.

De ami még ennél is nagyobb hír, az most következik. Luci egyszer már oldalra fordult, amikor hálózsákban aludt. Erről is azt hittem, hogy véletlen, egy ideig nem is ismételte meg. Ma reggel viszont addig tornázott égnek álló lábakkal a kis kukacka, mígnem az oldalára fordult. Borzasztóan izgatott lett, és látszott a kis gombszemén az elszántság, hogy itt bizony nem áll meg! Rohantam a fényképezőgépért, hogy fel tudjam venni, ha esetleg Luca produkciózik valamit. Néhány perc küzdés után Hős Luci csodát tett: HASRA FORDULT!!! A kis tündérke, akire mindenki azt mondta, hogy fejletlenek az izmai, hogy nem képes hason feküdni, gyenge és esetlen, megelőzte a nagy és erős (ámde lusta) testvérét. :) Annyira boldog volt a kis babi, néhány percig a hasán pihegett, aztán visszafordítottuk, de sokáig csak kacagott. A dologban sok fantasztikus momentum van: Luci pontosan tudta, hogy hasra akar fordulni, és azóta is teljes mértékben tudatában van a sikernek. A legszuperebb az egészben pedig az, hogy sikerült felvenni videóra Lucika első hasrafordulását! :))) (Lehet, hogy megpróbálom belinkelni ide, de valószínűleg több, mint 200 mega...)

Vettünk néhány csomag polifoam puzzle-t és összeraktuk a padlón. Megérkezett az ikres utazóágy is, állati szuper! Kicsit mélyen vannak benne a törpök, szóval egyelőre félretettük és csak a játszószőnyeget használjuk belőle: a törpék azon fekszenek, mi meg mellettük a puzzle-n. Jó móka ez a gyerekezés, ha már reagálnak rád a gyerekeid. Főleg, ha általában kacagnak meg huncutkodnak, elbújnak a kis öklük mögé és onnan somolyognak elő. :))) Csak az első hónap ne lett volna az állandó decemberi sötétséggel, a havi 210 ébredéssel meg a véget nem érő sírással - anya és bébi részről egyaránt. Bár talán a bébik annyit nem is sírtak, igazán már nem emlékszem...

Ma meglátogatott minket Emimami, Benceapu és Tündi. Meg kell hagyni, nagyon irigyeltek minket a sokat alvó, csöndes gyerekeinkért. :) Tündi 9 hónapos korára 8 kiló - Alma 4 hónapos sincs és már 6-ot nyom. :)

Tök szupi, most 8 óra, Almi 7-kor követelte a vacsoráját, aztán büfizett néhányat, most pedig az ágyában alszik. Szinte már kéri, hogy tegyük le aludni. A kezével az arcát dörzsölgeti, a pelenkát a kis fejére húzza és nyögdécsel. Jó éjt, Alma, reggel találkozunk! :)

Hű, annyira szuper ez a hétvége, remélem, holnap is ilyen jó napunk lesz! Csak azt bánom, hogy nem jutottunk ki a gyönyörű napsütésbe sétálni...

Bébiszitter vs. takarítónő 0:1

2008-03-12T13:58:00.008+01:00

Engedve a "rajongói nyomásnak", íme néhány gondolat...

Lassan 3 hete nem bírtam rászánni magam, hogy írjak. Időm lett volna, csak az indíttatás hiányzott. Olyan sok dolog történt, megpróbálom felidézni őket.

Kipróbáltuk a bébiszittert - egy barátnőm barátnője személyében. Nem lenne vele semmi baj, csak az volt a gáz, hogy a 8 óra alatt, amit itt töltött, a babákkal semmit nem kellett csinálni... :) Egész nap ment a szunyókálás, összesen 3 etetést kellett abszolválnom, szóval neki nem is lett volna dolga. Kivasalta a textilpelenkákat, a konyharuhákat, kiválogattuk a kölcsönkapott babaruhákat, kimostunk, kiteregettünk, kitakarítottuk a konyhát (RÁFÉRT!!!) és a fürdőszobát (erre is), kiselejteztük az ágyneműs szekrénykét (nagyobb párnát és paplant, na meg ágyat vettünk, így a régi ágyneműk mehettek a lecsóba). Elég jó érzés volt, hogy ennyi minden elkészült, de én is egész nap gürcöltem, mégis 8 ezer pénzbe fájt a buli. Mondanom sem kell, úgy érzem, nem érte meg. Ráadásul őt sem takarítónőnek szerződtettem, szóval ő sem ezt várta. Azonkívül azt sem szeretném, hogy ő pesztrálja a gyerekeimet, amíg én házicselédet játszom... Ez semmiképpen nem bizonyult optimális megoldásnak.

Ezért következő héten kipróbáltunk egy takarítónőt is. A "néni" a felettünk lakó srác anyukája, a Kempinskiben takarít (jó ajánlólevél ;) ). 4 óra alatt megbirkózott a kosz nagy részével. Én elintéztem a konyhát, ő viszont lenyomta a többit. Nagyon kedves nő és elég jól dolgozik, pedig nekem igazán nehéz megfelelni... :) Remélem, a jövőben is marad a minőség, bár a dolog szépséghiba nélkül nem állhat: ezután már csak délutánonként tud jönni, 4 után. Ez azért gázos, mert addigra eléggé besötétedik, meg Janó is hazaér, szóval egy kicsit zavaró a helyzet. Egyedül nem szeretnénk hagyni, annyira még nem nagy a bizalom természetesen. Egy alkalmat ötezerért vállal, ami nagyon király. Főleg azért, mert rendbejön a lelkem, már nem stresszelek állandóan a koszos lakáson. Tudom, hogy nemsokára jön valaki, aki segít kivakarni a retekből... :) Így a bébikre is több időm/kedvem marad.

Alma és Luci 2 nap múlva 16 hetesek! Túl vagyunk a 3 hónapos oltáson, ahol Alma 5,82 kilójával, Luci pedig 5,01 kilójával általános tetszést aratott. A doki mondjuk kiborult, hogy a 3 hónapos gyerkőcök már régen túl vannak a születési súlyuk kétszeresén, amit állítólag féléves korukra kellene elérniük... :) Mondjuk a kajálási szokásaikon is kiborult. :) Eleinte ugye az volt a mantra, hogy "etessünk igény szerint". Na, én aztán igény szerint etetek. :) Almának napi 3-szor van kajára igénye, Lucikámnak max. 4-5-ször.

Alma mostanában elképesztően sokat alszik éjszaka: 12-14 órát MINDEN NAP, már jó néhány hete, mindjárt utána is nézek, pontosan mióta. Így napközben 10-12 órája marad, hogy egyen. Mivel 4 óránál gyakrabban nem éhezik meg, sokszor csak napi 3 kajára futja... Próbáltam már ébreszteni, hogy 3 óránként egyen, de olyankor nem eszik szinte semmit és csak nyűgösködik. Teljesen hülye meg nem vagyok, hogy éjjel ébresszem fel, mikor végre átalussza az éjszakát!!! Egy evésre 250-300 mili gurul le neki, ami nyilván nagyon egészségtelen, és furdal is emiatt a lelkiismeret. (A doki szerint 1,5 decis a babák gyomra - vajon mikor mérte le?) Talán kínoznom kellene Almit (és magamat is) azzal, hogy szigorú napirend szerint etetem, de nem megy. Nincs rá késztetésem, hogy felzaklassam - ráadásul a másik baba mellett nem is tudnám mindig tartani a rendszert. Nem utolsósorban vagyok annyira önző, lusta dög, hogy örüljek, ha csend és nyugalom van egész éjjel és nappal is néhány órán át. Alma különben sem könnyű természet: ha nyűgös, akkor üvölt, és csak a vállamon marad nyugton (nem csak az enyémen, de nem mindig van itt valaki más...). Fizikai képtelenség őt egész álló nap cipelgetni, bazi nehéz a popója... :)

Lucikám még felébred egyszer éjszakánként enni. Az utóbbi napokban ez is egyre későbbre tolódik, fél 6, fél 7, az esti utolsó kaja függvényében. Persze a cumikereső sztárallűrjei nem múltak el: többször fel kell hozzá kelni, hogy a szájába igazítsuk felséges cucliját, mert anélkül nem méltóztatik elszenderedni. :) Egye fene, ennyi jár a kis törpnek... Luca annyira, de annyira nekiindult a hízásnak, hogy öröm ránézni. Nem is a súlya gyarapszik, hanem a kis teste kerekedik egyre formásabbra. A pofija igazi hörcsögpofi lett az elmúlt napokban, a kis kezéről már nem is beszélek... :) Amúgy Luci egy igazi kis tündér: nála türelmesebb és vidámabb babát senki sem kívánhat magának. Nyilvánvaló, hogy az ő gyomra is nagyobb, mint másfél deci. 200 milli alatt meg sem áll, ma délben épp 275-öt követelt, majd egy nagy beszélgetés és játék után édesen elaludt. Ennyit az igény szerinti etetésről... Nálunk nincs reggeli-tízórai-ebéd-uzsonna-vacsora. Az van, amennyit és amikor a babák szeretnének. Azt hiszem, ez így nem a legjobb megoldás. Vajon mások hogy csinálják?

Jelentsetek fel a gyámügynél, hogy hosszas éheztetéssel majd túletetéssel kínozzuk a gyerekeinket!

Reggelente mindketten tágra nyílt szemekkel, mosolyogva, kacagva fogadnak minket. Gügyögnek, kiabálnak, rugiznak, nyúlnak utánunk. Olyan hamar elfelejtettem az első pár gyilkos hetet, amikor még csak kis kínzógépeket láttam feküdni a kiságyakban, akiknek semmi más életcéljuk nincs, csak öngyilkosságba hajszolni apa- és anyarabszolgáikat. Mondjuk Alminak mostanság is van egy-egy nagyon rossz napja non-stop üvöltéssel, pelenkából kicsorgó pisivel/kakival, telhetetlen étvággyal, ami aztán végtelen (ruhára) bukásba torkollik. Az átöltözés újabb bukást generál, ami újabb tiszta ruhát igényel... Így esett, hogy egy nap alatt Alma 5-ször öltözött, én pedig magamon kívül üvöltöttem, hogy nem kap több tiszta ruhát, mert elegem van. Ja, mellesleg engem is le szokott ilyenkor teremteni, csak hogy még kevésbé érezzem embernek magam. :) Ma - eddig - jó napja van, de a hátamat végigbukta, aztán a tejecske befolyt a kanapé háttámlája és ülőpárnája közé is. Még jó, hogy bőrkanapét vettünk. :)

Most fel kell keltenem, mert 6 órája evett. Mi van ezzel a gyerekkel???

Szökőnap

2008-02-25T13:13:00.010+01:00

Február 24., szökőnap. Nem szöktünk meg, pedig szívesen leléptem volna mondjuk Kubába - örökre...

Rengeteg örömteli újdonság történt az elmúlt napokban. Alma igazi nagylányos ruhát kapott, először volt rajta kisnadrág meg póló, Hello Kitty-s zoknival. Hipercuki. :) A lányok először aludtak paplan nélkül a mackós hálózsákjukban. Mostanában már nagyon mozgékonyak voltak és gyakran kitakaróztak, nem mertem megkockáztatni egy újabb megfázást. Luci az éjjel - gondolom, egy hosszas rsg-gyakorlat következtében :) - a hátáról az oldalára fordult! :))) Fura dolog, mert azt hittem, Alma lesz az úttörő, főleg, ami a mozgást illeti. Lucikám nagyon sokáig kis kukac-pózokat vett fel, nem volt túl kifinomult a mozgáskultúrája, ami a kis születési súlyának tudható be. De most ő vagánykodik jobban. Reggelre például keresztbe fordult az ágyikójában. :) A gügyögést Almi kezdte, de amikor Kisluci rájött, hogy az ő torkából is jön hang, annyira megörült neki, hogy most sokkal többet beszélget, mint Alma. Valamelyik nap tisztán kimondta, hogy EGÉR, ami a mi családunkban az egyik legfontosabb szó. :))) Na jó, ezt lehet, hogy csak mi halljuk bele, de akkor is nagyon büszkék vagyunk rá. :)

Szombaton és vasárnap Alma nagyon nyűgös volt. Ha jobban belegondolok, már szerdán is, amikor is átlag másfél óránként etettem, hogy lehiggadjon valamennyire... (Szerdán egyébként meglátogattuk Attiékat a csajokkal. Igazán helyesek voltak, semmi hiszti, csak nézelődtek a pokrócon. Kedves kislányok...) Csütörtökön és pénteken viszont Almi annyira nyugodt volt, hogy minden alkalommal én ébresztettem enni. Összesen 3-szor sikerült, annyit aludt, mint egy mormota. :) Kicsit már aggódtam is. Na ja, hülye szülő, egyik véglet se jó, mi?! Tegnap végre fény derült a nyügi okára. Legalábbis rém tapasztalt szülőkként azt hisszük. Minek a jelei a következők?

Gyerek nyáladzik, mint állat.
Gyerek tömi az öklét a szájába.
Gyerek nyűgös és KESERVESEN üvölt.
Gyerek nem eszik rendesen, pedig amúgy bulémiás, azaz habzsol és kibukja. :)

Tippjeink:

Annyira fáradt, hogy attól nem tud elaludni, ezért nyűgös.
Melege van.
Ha jéghideg a lába, mégsem lehet melege.
Éhes.
Ha nem eszik, nem lehet éhes.
Hisztis.
Á, ennyire nem lehet hisztizni.
???
JÖN A FOGA??? 3 HÓNAPOSAN?!

Úgy tűnik, bakker. Amikor 3 hete megemlítettem a védőnőnek, kvázi lehülyézett. Most meg majd a doki fog, de Alma ínye fehér, és a zselé, amit rákentünk, határozottan használt neki. Mondjuk nem sokáig. Két óra velőtrázó üvöltés, vállra vett 5,6 kg-s Almival történő sétafikálás (borzasztó fájdalommal a karunkban), Anya sírógörcse és Apa kiborulása után bevetettük a Nurofen szuszpenziót, amitől szegény drágám először megnyugodott, aztán elaludt. Az ágyunk mellett szunyókált néhány órát a kis autósülésében. Hajnalban átvittem a kiságyába, aztán 8-kor a kis tündér nyugodtan ébredt, moderáltan evett, azóta megint alszik. Szegény drágám... :( Én szinte páni félelemmel vártam a mai napot, de - nem akarom elkiabálni - eddig minden rendben. Huh. Mi lesz itt még???

Azt még el kell újságolnom, hogy hajnalban, amikor felkeltem, majdnem ráléptem egy gigapókra. Mezítláb. Brrr... Ezek szerint száraz a lakásunk. :)

Jaaaaa, és a csajok szombaton 3 hónaposak lettek. Ezúton is gratulálunk és "nagy-nagy örömmel" készülünk a következő szurira.

Drága Apa

2008-02-22T11:21:00.004+01:00

BOLDOG SZÜLINAPOT kíván Neked a kis családod: Alma, Luca, Anya és Ogiék! ;) Köszönjük szépen a sok-sok segítséget, a szeretetet és kitartást, amit kapunk Tőled! Ígérem, este elviszlek a fagyizóba, tudoood... :) Nagyon szeretünk!

Ui.: Jennifer Lopeznek is ma születtek meg az ikrei és Galikrokodilnak is ma két éves a gyereke. Micsoda nap!!! ;)

Durva

2008-02-21T09:51:00.002+01:00

Éjfélkor feküdtem le és reggel 7-kor keltem. Közben csak Luci pityergett, de Apa megetette. Durva. Durván király! :)))

Alma éjjel 11 óta nem jelentkezik, bár a tegnapi zaklatott napja után talán nem is csoda. De mégis! Az már 11 kerek órája volt! Mi lesz ebből? Durva. :)

A piszok "iker"-utazóágy... ami 35ezerbe kerül - törzsvásárlói kedvezménnyel - és amit a világon sehol nem lehet kapni. Mert a gyártók eddig nem is gondolták volna, hogy az ikrek is utaznak, bzw. szeretnek néhány órát együtt tölteni napközben egy 120×60 cm-estől eltérő méretű ágyikóban. Úgyhogy az a 2 modell, ami kapható (majd egyszer), az 2008. márciusában bukkan fel a horizonton. Állítólag. Mégis: sikerült tegnap szert tenni egy 105×105-ösre (Cam Q-Box, please check out here: http://www.brumimaci.hu/aruhaz/product_info.php?mPath=3_22&products_id=1213), ami szép, jó és még csudaszuper játszószőnyeg is volt hozzá grátisz. Meg egy törött csukló az ágy alján. Úgyhogy mehet vissza a boltba. A gyerekeim 4 hónapos korukig nem is fognak tudni egymásról a megfelelő infrastruktúra hiányában... :( Szemétség. Durva szemétség.

Azt hiszem, megyek, Lucika mintha kaksit jelezne. E, EE, Anya nem hallod, bekakiltaaam!!! :))) Aztán felébresztem Tündér Almát. Igazán megérdemel egy jó nagy adag kajcsit. Lassan megszeretem őket. Igazán. Már nem olyan, mintha csak a lakótársaink lennének. Most már egészen más.

Kérdés

2008-02-18T13:52:00.002+01:00

Már egy ideje nem jutottam el odáig, hogy befejezzem a múlt héten elkezdett postomat. Most sem lesz rá időm, de lenne egy fontos / sürgős kérdésem a gyakorló anyukákhoz. Azt tudom, hogy a tejet nem lehet mikróban melegíteni, de a tápszerrel mi a helyzet? A lányok mindig úgy esznek, hogy a kaja elején tejet kapnak, a kiegészítés tápszer, és marha jó lenne, ha fél perc alatt meg lehetne melegíteni a mikróban, nem kellene 6-8 percig kínozni szegénykéimet, amíg a cumisüveg-melegítő pöszög... Van valakinek ilyen irányú tapasztalata / szakvéleménye?

Amúgy nagyon jól vagyunk, a Pindurik nőnek, fejlődnek, kacagnak, gügyögnek és én is kezdek a régi lenni. :)))

Hatalmas örömök

2008-02-07T10:27:00.000+01:00

Mindig tanulok valami újat. Most azt tanultam, hogy nagyon apró dolgoknak is tudni kell örülni. Ha viszont a dolgok hatalmasak, akkor meg egyenesen kötelező!

A tegnapi napunk maga volt a nyálas filmekben megörökített baba-mama idill: a csajok egész nap békésen szunyókáltak a kis mesefigurás takarójuk alatt, néha megnyikkantak, mire Anya odaszaladt, felvette őket, pelenkát cserélt és már adta is a szájukba a meleg tejet. Kislánykák megették - szépen nyugodtan, habzsolás nélkül -, majd ölelkezés és puszi után újra aludtak egy nagyot. Néha a pelenkázás közben Anya énekelt nekik (na ez nem lehetett valami idilli), játszottunk a forgó-morgókkal. Anya reggelizett és ebédelt is, volt ideje elmosogatni, WC-re menni, berakni egy adag mosást és soha egy hang nem hallatszott közben. Lucika estefelé már pityergett egy kicsit, de erről kiderült, hogy korábban megéhezett, és két részletben döbbenetes 330 milit tolt a minihordóhasába (összesen 845 grammot evett így egy nap alatt, ami eddig az abszolút rekord a két gyereknél). Kicsit féltem, hogy szétpukkad, ehelyett szép komótosan durmolt este 10-től reggel 6-ig! Ez még mind semmi, mert ilyesmi már máskor is előfordult. Na de olyan, hogy Alma meg este fél 12-től reggel 8-ig aludjon és mindezekkel párhuzamosan nekem is csak reggel kelljen fejnem - na, ilyen még soha. MA EGYHUZAMBAN 6,5 ÓRÁT ALHATTUNK A SZÜLÉS ÓTA ELŐSZÖR!!!

A sikersztori ma reggel folytatódott. Alma kakija a non-stop téma nálunk: a múlt pénteki gigagiga után ismét nem kaptunk tőle semmit immáron több mint 5 napja. Kiszámoltam, hogy a baba azóta kb. 3,8 kg kaját tolt magába. Hát hol van az a sok kaja??? :))) Ma reggel még egy kicsit visszafeküdtem (újabb kivételes öröm), de egy óra múlva keserves sírásra ébredtem: Almánál megérkezett a Kakimanó, a pelus a pisit már nem bírta, így az kifolyt, Almi meg fázott. Öltöztetés - gondoltam. Aztán lett belőle fürdés a csap alatt. Alig bírtam el a kis vasgyúrót egy kézzel, de úgy látszik, a kényszer nagy úr, mindent megtanít az ember lányának. Persze könyökig szószos lettem, de kit érdekel?! A pindurik most békésen alszanak, én reggelizek és írok. Szuper. :)))

Lehet, hogy kimegyek a HVG-ért, talán még olvasni is lesz időm. Persze lenne még takarítanivaló meg mosás, de nincs kedvem...

Soha többé

2008-02-06T10:41:00.000+01:00

"Arra számítok, hogy szerdáig megint jobban fogom bírni a gyűrődést." Na, ilyet soha többé nem írok le. A pokol már vasárnap éjszaka elkezdődött, bár lokális (hangsúlyozom, csak lokális, nehogy megint elkiabáljam) maximumát tegnap érte el.

Vasárnap éjjel Manócska nagyon rosszul volt, hányt és fájt a feje szegénynek. Először azt hittem, itt az influenza, mert torokfájós-taknyolós betegségünk csak nem múlik. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a nemkívánatos ojjektum eltávolítása után Manó rendbejött, de ettől én még csak 4 órát aludtam, így a hétfő nem ígérkezett nagyon vidámnak. Nem is volt az. A legújabb sztori nálunk a folyamatos nyöszörgés, amitől végtelenül kimerülök és estére már gyűlölettel gondolok a törpékre, rájuk nézni meg nem is bírok.

Bár hétfő éjjel sikerült már 6 órát aludnom (na nem egyhuzamban), a kedd reggeli fejfájással kombinált ébredésnek hála az egész délelőttöt végigüvöltöttem a végig üvöltő csecsemőimmel. :( Végtelen feszültségem levezetése egy tápszeres doboz konyhapulthoz csapásában teljesedett ki, amely nem éppen a kellő hatást (megnyugvás) érte el nálam. Ezúton jelzem minden érintettnek, hogy az Avent-es tárolódoboz NEM TÖRHETETLEN műanyagból készült!!! Ergó az egész konyha úszott a fröcskölő, ragadós tápszerben, beleértve a kvázi tisztíthatatlan inox gázlapot, az inox sütőt és a hasonló paraméterekkel rendelkező hűtőt is. :((( Na meg a két napja különös műgonddal felmosott konyhakövet. :( Ettől vette aztán kezdetét a véget nem érő önsajnálat, sírás és orrfújás, mintha bőgés nélkül nem kellene eleget gyepálnom az orromat... :( Szinte látom magam kívülről, amint önkívületi állapotban üvöltök és csapkodok. Szánalmas, főleg, hogy nagyon fárasztó és nem vezet SEHOVÁ. És igazán nem szeretném, ha a babák félnének az idegbeteg anyjuktól. :(

Na mindegy, tegnap a reggeli tejeskávém után 2-kor sikerült legurítanom egy tál müzlit, aztán este 9-kor ettem legközelebb. Inni sem sikerült, így utóbb visszagondolva. Nem is tudom, mitől van még tejem. Bár lassan elfogy, úgy érzem. Tegnap már 800 mili sem volt, ami a fénykoromban teljesített 1100-tól messze van. :( Ambivalens érzés, mert furdal a lelkiismeret, amiért nem teszek meg többet, hogy még sokáig legyen tej, másrészt nem bánnám, ha lassan elapadna, és ennyivel kevesebb szenvedés lenne meg ennyivel több idő a babákra vagy pihenésre...

Éva hívott, kérdezte, hogy vagyok. Jól elbőgtem magam, nem tudok erős lenni. Annyira jó fejek voltak, Ildivel ott hagytak csapot-papot a munkahelyen és eljöttek "soron kívüli bébikontrollra". Összeraktuk a babakocsit és kimentünk sétálni. Útközben beugrottam a fősulira egy passzív féléves papírért. Nem hiszem, hogy júniusban bármiből sikerülne levizsgáznom. :(

Éjjel Alma nagyon szörcsögött, neki kellett esni az orrszívóval. Üvöltött szegény, de nagyon taknyos volt, és miután megszabadítottuk tőle, szépen nyugodtan elaludt. Hitetetlen, de 10 órát kibírt kaja nélkül és csak 6 után kellett kelni hozzá! Boldog névnapot Alma babám, bár ma Dóra napja van, de tudod, neked az a második neved! :)))

Lucikám gigakakija nyomán éjjel 2-kor sikerült egy soron kívüli fürdetést megejteni. :) Minden kellemetlenséget leszámítva ez mégsem volt olyan rossz éjszaka, és remélem, a mai nap is olyan nyugodtan folytatódik, mint ahogyan elkezdődött...

Kedves Trintity, Neked is boldog névnapot kívánunk! Rég hallottunk Rólad, reméljük, minden OK!

Ember vagyok

2008-02-03T21:27:00.000+01:00

Azaz kezdem anyagép helyett megint embernek érezni magam! Ma 3 órára elszabadultunk (kiszabadultunk!) itthonról, plázáztunk egy nagyot. Apának "munkaruhát" (öltönyt, nyakkendőt, inget) vásároltunk, Anyának melegítőalsót és néhány kiváló felsőt a SPF-ben nagyonóccsón. Bábuk pici fülbevalókat kaptak: Alma virágosat, Luci csillagosat. Illetve mindketten egy-egy pár 62-es body-t. Már majdnem megőrültem, hogy lemaradok a téli sale-ről, de nem, nem, még időben megmentettük a helyzetet! :) 10 hete először próbáltam ruhákat, ettem a mekiben és nem cumisüveg volt a kezemben egész nap. Hihetetlenül feltöltődtem...

Délben meglátogattak minket Moncsianyu, Bandiapu, Virág és Mandula. Két ilyen gyönyörű és kedves, jólnevelt gyereket igazán ritkán látni! :) Kaptunk tőlük egy csomó ajándékot: két nyálkendőt (elefántos és zsiráfos, nagyon puha), két csörgős labdát (ezt majd később fogjuk hasznosítani, azt hiszem) és két csudaszép plédet (sötétkék és lepkés, kicsi táskában). Kísérőnek egy hihetetlenül finom csokihabos szedertortát a Daubnerből. Kösziköszi Bandicsalád, nagyon jól éreztük magunkat! Kár, hogy ilyen rövid ideig maradtatok, azt meg főleg sajnáljuk, hogy a két kiscsajunk végig aludt. Nem baj, legközelebb már remélhetőleg élénkebbek lesznek. :)

Tegnap délután kitakarítottunk Apával. Nagyon nehéz rászánni magunkat egy-egy ilyen nagyobb lélegzetű munkára, mert utána fáj minden porcikánk. Végülis megérte, most (még legalább 1 hétig) többé-kevésbé tiszta a padló. Legalább a padló. :)

Aztán este átjött a húgom meg az új pasija. Tesóm se alacsony (190 cm), de a csávó az döbbenetes. Janóval liliputiaknak éreztük magunkat a 180 feletti átlagos magasságunkkal! :) A srác jó fej - vagy jól van idomítva :) -, mert agyondicsérte a lakásunkat és rendkívüli érdeklődést mutatott a gyerekeink iránt. :) Egy csomó fényképet csináltak a bubákról. Végre lesznek fürdetős képeink is - ezt eddig nem tudtuk megoldani, mert ketten gyűrjük le a gyerekeket fürdetéskor. :)

Anyóspajtás ma (is) teljesen kiborított. Nem hiszem el, hogy úgy kell viselkednie, mint egy óvodás gyerek, aki nem érti meg, hogy NEM SZABAD. Nem is szeretem rájuk bízni a kölkeket, mert meg vannak győződve róla, hogy egy nyikkanás éhségkrízist jelez, és rögtön tömik a szájukba a cumisüveget. "Annyira éhes volt szegény gyerek!" Ja, azér' evett 100 milit a szokásos 200 helyett, mi? Nem baj, majd mostantól 2 óránként követeli, de nem gáz, tényleg, mert nem ő lesz itt vele, hanem én. :) Hát, erről hosszú történeteket tudnék még írni, de elég live átélni, nem akarom itt megismételni.

Csönd van. Bábuk alszanak: Luca az ágyában, Almi a kis autósülésében itt a lábamnál. Olyan édesek ilyenkor. Olyan jó volt a hétvége, szeretem, ha Manócska itthon van velünk. Arra számítok, hogy szerdáig megint jobban fogom bírni a gyűrődést, de a hét vége felé mindig elfáradok. Múlt héten csütörtökön-pénteken olyan poklot éltem át, hogy az nem is lehet igaz. A gyerekeim minden alkalommal egyszerre szerettek volna enni, ergó amíg az egyiket etettem, a másik üvöltött. Ezt egy ideig lehet is bírni, sajnálni őt, aztán a "szegény kicsikém, sajnálom, nem tudok odamenni"-érzés átcsap "te büdös kölök, nem érted meg, hogy nem tudok most odamenni, a rohadt életbe?!"-érzésbe. Majd amikor meglátom a csupa könny arcocskáját, akkor elfog a bűntudat, amiért fél órát zokognia kellett... :( Délutánra aztán annyira elfáradnak az idegeim, hogy durván vissza kell fognom magam. Ilyenkor már nem bírom kiabálás nélkül, amikor Alma torokhangon visít a pelenkázón, mintha nyúznám. Hátra kell lépnem, hogy ne fogjam meg durvábban a kelleténél. A fő probléma az, hogy az első hangtól kezdve úgy ordít, mint a fába szorult féreg. Nincs "kicsit mintha kezdenék éhes lenni"-sírás, csak "ANYA, ÉHENHALOK EGY PERCEN BELÜL, SIESS MÁR"-sírás van. Fokozatmentes kapcsoló helyett on-off gomb van rajtuk, komolyan. Néha már annyira kivagyok, hogy rájuk csapom az ajtót, de így is kihallatszik az ordítás. Ilyenkor néha a falat püfölöm az öklömmel (már lila), annyira tehetetlen vagyok... Csütörtök éjjel ráadásul 4 órát tudtunk aludni, éjféltől 4-ig fenn voltunk mindahányan, annyira nyűgösek voltak a törpék. Alma hajnali 1-kor szépen megevett 200 milit, ettől bealudt, majd negyed óra múlva hüppögni kezdett. Cumi szájba be, Alma köpi ki, vissza, megint ki. Ez ment 6-7 alkalommal, majd hasmasszázs, peluscsere, sehol semmi, játék felhúzása, cumi be, ki... fél 3-ra derült ki, hogy a kisszívem ÉHES, megevett további 40-et (a rohadt kölök), és ettől aztán aludt reggelig... :( Hogy a francba lehet, hogy az a 40 kis irinyó-pirinyó mili nem hagyta aludni??? Alig láttam a dühtől! Aztán persze Luci is hasonló műsort csapott, és mire lefekhettem volna, 1000 volt a vérnyomásom, mire meg lehiggadtam, kezdhettem fejni. Mire pedig elaludtunk, kelhettünk fel, mert ránk reggeledett... Hát, így telnek néha a napok, aztán meg iszonyú nyugalomban. Miért nem lehet egyszerűen csak átlagos minden nap? Miért tesz így próbára a kicsi manócsapatom???

Most már igazán igénylik a picik, hogy órákat foglalkozzak velük. Olyan nehéz ez, melyik ágy mellé telepedjek, melyikkel beszélgessek? És mikor? Annyi a házimunka is, elég, ha a cumisüveg-mosogatásra gondolok... Már nagyon várom a kis ágyukat, amit a nappaliba teszünk. Mind a ketten bele fognak férni és ott lesznek velem egész nap. Sajnos a kajcsi is futószalagon megy, mire megeszi az egyik, általában sír a másik és nincs idő egy kis ringatásra, összebújásra. Múlt héten ugyan az egyik dührohamom után olyan lelkiismeret-furdalásom volt, hogy Lucával 1 órát üldögéltem kaja után a kanapén. Az igen-igen jól esett, de olyan ritkán nyílik rá alkalom... Utálom mindig azt mondani nekik, hogy "ne haragudj, baba, anya most nem ér rá, mert eszik / mosogat / WC-n van / pihennie kellene fél órát..." :(

Lassan megyek, pihennem kellene fél órát... :)

Bréking

2008-02-01T23:11:00.000+01:00

Alma 5 és fél nap után végre kakkantott egy gigantikusat. Nem is egyet, na mindegy, a lényeg, hogy nem kellett mindenféle idegen testtel matatni a kis popijában. :)))
Az előző két napunk és éjszakánk egyszerűen borzasztó volt, remélem, ez a mai éjszaka nyugodtabb lesz. Holnap - ha lesz erőm - részletezem.

Szemétség

2008-01-31T11:37:00.000+01:00

hogy már egy órája alhatnék, de nem mertem lefeküdni, mert utálok 20 perc után egy sorozat éhes-vagyok-visításra kikászálódni az ágyból. Rossz volt az éjszakám, kimerít a betegség, nem tudok eleget aludni. Tegnap sokkal jobb volt, 9 órát aludtam 2 részletben, ami kiváló, de ma csak 7-et 3 részletben, ami még mindig nem rossz, de a tegnapi végeláthatatlan nyöszörgésáradat után nem volt elég. Fájt a hasuk, ki tudja, miért, talán a peppercake volt az oka, amit Janó Horvátországból kapott. Azt hiszem, az anya-főzte borsos tokány nem a hasamban fog landolni ezek után...

Rossz fog - rossz nap

2008-01-31T11:02:00.000+01:00

Vajon mi lehet az oka, hogy hipp-hopp kilyukadt egy fogam?
a) az időjárás
b) a krónikus időhiány miatti helytelen táplálkozás (karácsony óta kb. 40 tonna sütemény, zselés és egyéb szaloncukor, különféle ajándék csokoládék, napi 3 bögre jó cukros tejeskávé és 600 hektoliter mézes laktoherb tea elfogyasztása/elnassolása) kombinálva az ugyancsak időhiány miatti nem megfelelő gyakoriságú fogmosással
Talán a b) lehet.

Most gondosan fogbarát reggelit készítettem: ízesítés nélküli tea és vajas rozskenyér. (Bocsi, zsírkeverékes. Döbbenetes ez az EU-s szabályozás, hogy azért, mert a rohadt drága Lurpak vajba 3 csepp repceolajat tesznek, hogy jól kenhető legyen, már nem lehet vajnak hívni, hanem rá kell írni a rohadt dizájnos dobozára, hogy zsírkeverék. Elmegy az étvágyam - a fogyasztóvédelem nevében... Amúgy meg olyan puccos ez a vaj, hogy Nigella Lawson is ezzel főz a TV-ben. Szóval tényleg nem kellene ez a hisztéria!)

Mindegy, fel kell hívnom a fogorvost, Kádár bácsit. Érdekes lehet ilyen névvel élni, az "előző rendszerben" sem lehetett könnyű és hát manapság sem. Pofázok én, Ürge. :) Erről eszembe jut egy kedves email Hangya Laci bácsitól, kb. 6 évvel ezelőttről. Az egyik kollégánk levelében az "ürge azt mondta" kifejezést használta, mire Lacibácsi visszaírt neki "az állatnevűek nevében", hogy "kéretik az "ürge" szó helyett a pasas, fazon, faszi, fószer, stb. szinonímák használata". Nagyon megmaradt a fejemben ez az élmény... :)

Lacibácsiról az is eszembe jut, hogy néhány hónapja egy szombat reggel Janó kivitte a szemetet, aztán egyszer csak mobilon hívott. Gondoltam, biztos kizárta magát, de nem: ki kellett néznem az ablakon, és ott állt Lacibácsi. :) Ezer éve nem láttuk, hát nagyon megörültem neki és kiszaladtam én is beszélgetni. Esztert hozta haza a szokásos Multisoft-os borozásról. Szegény Eszter, Isten nyugosztalja. :( És szegény Robi, kitartás! Emlékszem, épp a céges csapatépítőn voltunk szeptember közepén, azok voltak az utolsó "munkanapjaim" szülés előtt. Este korábban otthagytam a bulit, mert az egész napos "vetélkedés" után már nem bírtam a hasamat. Janó hívott és mondta, hogy Eszter elment. Úgy sírtam egyedül a faházban, mint egy taknyos gyerek, még ha nem is ismertük egymást nagyon közelről. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy egy ilyen fiatal lány, alig néhány évvel az esküvője után ilyen hirtelen meghaljon. Hogy a pici gyereke és a férje magukra maradjanak a szép új lakásukban, ahová nemrég költöztek be. (És amire nekem fájt a fogam, bár így utólag jobb ez a földszinti. Bocs az ízléstelen kitérőért.) Akkor úgy féltem, mint még soha. Hogy velünk is megtörténhet, egyszer csak lecsap valami borzalom, és nem leszünk már itt egymásnak, magunkra maradunk, és ki tudja, ki neveli fel a törpöket. Borzalmas volt.

Lehet, hogy abba kellene hagynom az emlékfolyam boncolgatását, mielőtt sírógörcsöt kapok.

Semmi különös

2008-01-29T12:23:00.000+01:00

Vasárnap voltak itt Attiék, a csajok kaptak egy nagy adag előkét (elkel!) meg 6 pinduri zoknit. Az egyik csomagban olyanok vannak, amiknek rózsaszín bojt van a hátulján, meg kell zabálni! :) Kár, hogy nem nagyon adok rájuk olyan rucit, amihez zoknit lehetne húzni... Amúgy azt a hisztit, amit aznap este levágtak, csak mostanra sikerült kihevernem. Valószínűleg elfáradtak a sok látogatótól vagy a fronttól, de Attiéknál egy ideig biztos a védekezésé lesz a főszerep, úgy elment a kedvük a gyerekvállalástól. ;)

Attiék májusban esküsznek, a templomi a Szent László téren lesz. Mindig is érdekelt az a templom, olyan szép kívülről, de nem mentem be eddig soha. A lányok addigra fél évesek lesznek. Kell majd valami dögös ruci a lagzira. Ja, nekem is. Óóóó. :)))

Mostanában - hogy betegeskedem - megint felmerült bennem néhány kérdés a fejéssel kapcsolatban. Hogy még meddig kell ezzel bajlódnom. Főleg ez. Már nagyon fárasztónak találom, pedig csak napi 3-szor csinálom, így is megvan 9-10 dl. A legrosszabb a hajnali, mert előtte 2 órával már fel kell tennem a kis kagylókat, hogy ne folyjon ki minden. Azzal nem nagyon tudok feküdni/aludni, mert a tetején ki tud csorogni a cucc, ha nagyon akar... Aztán fejés előtt meg kell etetnem valakit, nehogy közben induljon a sziréna. :) De hát a törpök sem mindig akkor éhesek, amikor az nekem megfelelne... Szóval így - bármilyen szépen hangzik, hogy csak egyszer kelnek éjszaka enni - azért néhány órát nyugtalanul malmozok minden éjjel. A lelkiismeretem nem hagyja, hogy ne adjak nekik tejet, főleg, amíg nem apad el. Még csak 10 hetesek, és szeretném legalább 4 hónapig tejjel is etetni a manócskáimat. Csak olyan önző tudok lenni néha. És lusta. A mellszívóm (Dóra, Avent Isis kézi cuccot használok, nekem bevált) lesz lassan a legjobb barátom: megszabadít némi súlytól, sok feszültségtől, és utána legalább 5 órán keresztül szabad vagyok, mozoghatok, alhatok, anélkül, hogy "baj" történne. Ez a tejtermelés talán a menstruációnál is rosszabb. A hasonlóság csak most jutott eszembe, de határozottan van benne valami. Csak sajna nem 5 napig tart...

Múltkor kommenteztem egy "sorstársnál" egy etetéses témában. Most rájöttem, hogy akkor ezt írtam le: "A babák naponta összesen 9-10-szer esznek...". Úristen, mostanra már csak 8-szor, de az elején 16-szor ettek!!! Biztos vagyok benne, hogy az egygyermekesek nem így gondolják, de én tudom, hogy mennyivel könnyebb lehet egy gyerekkel. Persze ha nekünk lett volna egy, akkor ugyanígy romokban hevertünk volna, TUDOM. Csak néha olyan jó sajnálni magunkat... :)

Szaladok, na mit gondoltok, mi a program? ;)

Nátha

2008-01-28T11:39:00.000+01:00

A náthában az a jó, hogy nem érzed büdösnek a pelusokat.

A náthában az a rossz, hogy fáj a fejed, az arcüreged, az orrod, a torkod. Hogy nem tudod megszakítás nélkül megetetni a gyerekedet, mert folyton trombitálni kell. Levert vagy és beteg. Mindent koszos papírzsepik borítanak. Folyton kezet kell mosni, hogy ne kapja el a gyerek, ha véletlenül mégis vírus és nem szimpla nátha. Szegény gyerek, valószínűleg a puszitól is elkaphatná. Vajon miért tüsszögnek? Eddig is tüsszögtek, remélem, semmi komoly...

Ez a rossz-rész megint sokkal hosszabb. Pedig ma olyan szépen süt a nap.

2008. január 27. (vasárnap)

2008-01-28T11:22:00.000+01:00

Nem mondom, nem volt könnyű hetünk. Bár végig itt voltak Anyuék, jöttek is szorgosan minden nap. Már alig vártam, hogy délutánonként ideérjenek, és legyen időm végre enni, inni, WC-re menni meg ilyenek. Arról már egy ideje letettem, hogy visszafeküdjek egy órára, miután Janiapu dolgozni megy. Egyszerűen nem sikerül, mindig nyüsszög valamelyik törpe, és az ágyból felkelni sokkal nehezebb meg sírósabb, mint a kanapéról vagy a számítógép mellől. Hát, nem gondoltam, hogy egyszer még huzamosabb időt túlélek napi néhány óra alvással. Persze nem valami vidáman, néha eltörik a mécses, néha meg valami bekattan az agyamban és kiabálok szegénykéimmel, hogy hallgassanak már el, pedig ők nem tehetnek semmiről és a kiabálástól sem nyuszanak meg különösebben...

Ez a hét volt eddig a legrosszabb, pedig már 4.hete vagyok velük egyedül itthon. Az első naptól
sírva paráztam, de akkoriban még csak ettek és aludtak. Mikor rájöttem, hogy csak fejenként 2-3 etetésre maradok egyedül, már nem féltem annyira. Na de ezek a törpék cseperednek és már igénylik a társaságot, amire egyelőre még nem készültem fel sem lelkileg, sem fizikailag. A háztartás szalad, hegyekben áll a szennyes meg a mosogatnivaló. Még a mosogatógépet sincs időm néha berakodni. A takarításról nem is ejtek szót. Épp most fontolgatjuk - hogy is mondjam - professzionális segítség bevonását, mielőtt észrevesszük, hogy felnőttek a gyerekeink, és mi csak etetéskor találkoztunk velük, de közben nem voltunk velük sehol, nem játszottunk velük, csak takarítottunk, mostunk meg aludtunk a "szabadidőnkben".

Amúgy hulla vagyok. Péntek este kiütött valami nyavalya is, náthás vagyok meg torokfájós.
Lekopogom, lázam nincs, szóval talán nem influenza. Nem is lett volna esélyem elkapni: szülés óta egyszer voltam fodrásznál, kétszer nőgyógyásznál, háromszor kivittem a szemetet és háromszor jutottam el a babákkal sétálni. Ennyi idő alatt még egy köcsög influenzavírust sem lehet összeszedni... :)))

Most volt nálunk látogatóban Emimami Enikővel és Tündivel. Hogy is fogalmazzak finoman: brutálisan lefáradtunk. Enikő egy igazi kis égetnivaló boszorkány, minden lépése időzített bomba. Attól félsz, hogy megbotlik az üvegpohárral a kezében, felveri a parkettát a lyukasztóval vagy magára ránt egy pezsgősüveget a szekrényről. Ebből persze rögtön kiderült az is, hogy nem valami gyerekbarát a lakásunk, szóval ezen még csiszolni kell... :)

Lucikám, Egérkirálylány, miért nyöszörögsz?

Nem valami pihentető ez a vasárnap... Nemsokára jön Atti és Anita is látogatóba, megnézik a
Törpöket. Remélem, a fürdetésnél is itt lesznek, azt nagyon szeretjük ám mindannyian... Mennem kell, meg is érkeztek. A fahéjas csiga még be sem került a sütőbe!

2008. január 26. (szombat)

2008-01-28T11:19:00.000+01:00

Mozgalmas hajnalunk volt. Először Luci parádézott: evés közben akkorákat rottyantott, hogy
megijedtünk. Annyira bekakilt, hogy alig tudtuk róla levadászni a szmötyis ruhát, aztán szaladtunk a nagy kádba zuhanyozni! :) Igazi nagylányként viselkedett, állatira élvezte élete első zuhanyozását! :) A gigantikus kakival teli pelust a gyerekről közvetlenül egy szatyorba
pottyantottuk, megfogni sem mertük, mert nem úsztuk volna meg szárazon... :) Na, ezt a nap
folyamán 3-szor sikerült eljátszanunk. Úgy döntöttünk, hogy Luci is nagyobb (2-es méretű) pelenkát kap, hátha az majd jobban bírja a terhelést... Igazi nagylány lett belőle. :)

Délutánra sokkal rosszabbul éreztem magam, nagyon folyt az orrom, fájt a fejem és szédültem.
Persze gyógyszer nem volt itthon, miért is lenne... Felkerekedtünk Anyuékkal meg a babákkal,
sétálni mentünk a Sugárba, ahol beszereztem némi fájdalomcsillapítót meg a következő havi
hashajtómat. Hm, hashajtó, nekem! Na mindegy, abbahagytam a szemétláda vastablettát is, remélem, legalább ez az emésztés dolog lassan helyrejön... Kettőt egy csapásra, séta és bevásárlás. Na, ezt sem fogom gyakran művelni. Az ikerkocsival már egyedül elindulni is teljesen reménytelen, de a járdaszegélyek konkrétan lehetetlenné teszik a közlekedést. Talán a ház körül tudnánk kerülni egyet önállóan, de távolabbra nem jutunk, tiszta mozgáskorlátozottság! Milyen szomorú ez, bezártságra vagyunk ítélve, ez nekik sem jó és persze nekem sem...

Amíg mi sétáltunk, szegény Manó a bőrkanapét tisztogatta. Régóta esedékes volt már az ápolgatás, októberre terveztük a dolgot, de 8 hónapos terhesen már a függönymosásnak sem értünk a végére. :)

A kiadós séta jól kifárasztotta a lányokat. Este 200 ml-vel ünnepeltünk, aztán pedig sokat
játszottunk az ágyban. Luci megtanult telefonálni is: a nagyit már egy hete nem látták, mert
influenzás, így Luci gőgicsélt neki a mobilba. :) Este nagyon szuperül éreztük magunkat négyesben. Mindketten megtanulták követni a kis forgó figurákat. Almi annyira ügyes, hogy már nemcsak a szemével, hanem az egész fejével a nyuszi meg a boci felé fordul, és amikor azok elhaladnak, visszanéz és várja a következő figurát! Közben meg gurgulázik és gőgicsél nekik és MOSOLYOG! Olyan édesek, komolyan, ilyenkor minden "sérelmet" el tudok felejteni egy pár percre... Ritkán érzem magam vidámnak és boldognak a babák miatt, eddig csak a keserű alváshiányra és a munkás részre koncentráltam. Remélem, ez gyorsan meg fog változni, bár nincsenek olyan illúzióim, hogy kevesebb lesz velük a meló. De már érzem, hogy visszakapok tőlük valamit, kezd kétirányúvá válni az eddig egyirányú kommunikációjuk (értsd: üvöltés), már reagálnak, ha szólok hozzájuk, csillapítani lehet a sírásukat és néha vidámak is.

A mai nap számomra maga volt a kánaán: tavaly április óta először engedtem tele a kádat meleg
vízzel, hogy belefeküdjek és pihenjek egy kicsit. A zuhanyozást nem szeretem, így ez most maga
volt a megváltás. A fejemre meleg vizes fürdőkesztyűt tettem és a náthámat gyógyítgattam. Apró örömök az életben. :)

Az esti etetéskor Apa levágta Luci körmeit - meg a kis hüvelykujjából egy darabkát. Szegény
Luuuuciiii. :( Szerencsére nem vérzett és a pityergés is gyorsan abbamaradt. A törpöknek még meg kell tanulniuk, hogy nem rángathatják büntetlenül a kis répaujjaikat... :)

Újévi fogadalom

2007-12-31T16:17:00.000+01:00

Van egy pár percem két pelenkázás-etetés-böfiztetés-fejés között. Ebből persze az is kiderül, hogy Bob és Bobek megérkezett, bizony. :) Borsics Alma Dóra alias Bob november 23-án 19:16-kor, Borsics Emília Luca alias Bobek 19:17-kor látta meg a napvilágot – na jó, a műtőslámpa fényét. :)

Mostanában nincs időm ide irkálni, de szorgalmasan jegyzetelem „az elsőket” az etetős füzetbe: például az első nagyobb méretű pelenkát meg az első babakocsizást. (Milyen ósdi, papírra írok!) Meg persze próbálunk dokumentálni minden cukiságot a fényképezővel. Nem egyszerű… Van, hogy napokig elő sem vesszük a gépet. Időnként pánikrohamot kapok, hogy erről is, arról is lemaradunk, elmúlik és nem lesz nyoma annak, hogy milyenek voltak a babák 26 naposan meg 3,34 kilósan. Na, hülye vagyok egy kicsit, nem lehet mindent megörökíteni!!! Maximalista barom. Le kellene szoknom erről…

Az óév utolsó óráiban ünnepélyesen megfogadom (tudom, hogy ezt éjfél után szokás, de akkor etetni fogunk, és nem lesz időm ide leírni), hogy az egész szülős sztorit szépen el fogom mesélni ezen az oldalon. Az oka az, hogy annyira borzasztó élmény volt, amit nem szeretnék egyhamar elfelejteni. Azt hiszem, ha ezt majd visszaolvasom, egy ideig elmegy a kedvem az újabb terhességtől… Amúgy sem fér már egy plusz kisegér sem a lakásunkba… Vicces is, ahogy folyamatosan pakoljuk ki a szekrényeket, selejtezünk és minden megy le a tárolóba, ahol persze szintén egyre fogy a hely. :) Na, elkalandoztam. Az a baj, hogy ez az öt hét, mióta itthon vagyunk négyesben, már egy kicsit megkoptatta a rémes emlékeket, de biztosan eszembe fog jutni minden újra, ha megerőltetem magam.

Lejárt a mosógép, ki kell teregetnem a kis cuki rucikat, aztán cumisüveget kell mosogatnom, sterilizálnom, babát pelenkáznom, etetni Apával, tejet fejni (ez a legrosszabb). És minden kezdődik elölről… Az újévben már egyedül kell mindezzel megbirkóznom, de ez egy másik történet.

Kezdődik a dinnyeszüret

2007-11-22T15:16:00.000+01:00

Ma voltunk a nőgyogyóban, és nagyon megijesztettek. Az UH-os doki ismét óriási különbséget mért a két kisnyúl között, amit nem nagyon értek, mert a hétvégén a másik orvos teljesen hasonló babákat látott. Akkor most kinek van igaza??? Na, ennek következményeképp holnap be kell feküdnünk a klinikára. Pont hétvégére, a francba... Egyrészt nem tudom, ki fog nekem szombat-vasárnap napi 2 CTG-t megcsinálni. Másrészt nem vágom, miért van erre szükség, remélem, nincs baj, csak meg akarják előzni, hogy az legyen... Meg fogok ott punnyadni az unalomtól. :( Arról nem beszélve, hogy itthon még mennyi tennivalóm lenne...

Lőttek a nagyszerűen elképzelt Manóapus szülésnek, meg a történetnek, hogy Bob és Bobek a Mikulás csomagjában érkezik. Jövő héten mindenképpen megindítják a szülést, 99%, hogy császár lesz. Ahhoz képest, hogy a dokimnak a 2. legalacsonyabb a császár-rátája... Csak attól félek, hogy Manócska nem lehet velem, meg a katétertől, a gerincbe szúrt tűtől és a hasam összekaszabolásától. :) Más nincs, amiért aggódnom kellene. Talán csak annyi, hogy a babáinknak valami baja lesz, hogy nem lehetnek velem, hogy sokáig a kórházban kell maradnunk, hogy...

Egész héten azt hajtogattam, hogy már túl akarok lenni a szülésen, meg hogy már nem bírom a bizonytalanságot, hogy miért nem küldenek a babák meeting requestet vagy valami. Azon is nyűglődtem, hogy de akkor már sose rugiznak a hasamban, és hogy ez szemétség, mert az nagyon hiányozni fog. (Most jó fejek a törpék, mert komoly tornaórát tartanak odabenn...) Féltettem az ún. eddigi életemet is, ami egyébként nem annyira volt vicces, és aminek igazi értelmet az adott, hogy most már igazi kis család leszünk. Szóval most itt van, tessék, megjött a meeting request, most meg ez a baj. Hogy visszavonhatatlanul biztos.

Meg fogok őrülni Manó nélkül ennyi ideig. Ráadásul még sosem voltam kórházban. És még egy darab könyvem sincs, amivel lefoglalhatnám magam...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Vasaló

2007-11-16T15:42:00.000+01:00

Ugri-bugri kisnyulak, megint éhesek lennétek? Délben keltünk, azóta folyamatosan tele anyátok szája mindenféle élelmiszerrel, és még mindig nem elég??? Na várjatok csak, mindjárt eszünk sütőtökpürét. :)

Többé-kevésbé megnyugtatóan sikerült orvosolnom a mosógép-problémát, azóta a szárító tele van apró rucikkal, sapikkal meg pelusokkal. Jelzem, egy darab 70×70 cm-es cseh tetra pelenka kivasalása (fertőtlenítés céljából - ez tényleg feltétlenül szükséges???) kb. 4 percig tart. Ami 20 pelenka esetében 80 percre rúg, ezt én kb. 3 részletben vagyok képes abszolválni.

Na a sütőtök megvolt. Fincsi. :)

És akkor még a pelenkavasalás tűnik a legegyszerűbbnek - persze, biztos azért, mert már kész. Van itt 43 db száraz rugi és kombidressz, továbbá felmérhetetlen mennyiségű rózsaszín és sárga darab, amit még csak ezután fogok kimosni. Jajajaj.

Volt ma egy nagyon bizarr pillanat: lenéztem, egy hatalmas hasat láttam és egy pelenkát a deszkán, az egész olyan volt, mintha nem is én lennék. Én a számítógép előtt szoktam ülni, Excel táblákat varázsolok és kávézom. Most meg nemsokára kétgyerekes szülők leszünk Janiapuval. :) Félelmetes...

Nem bírom magamban tartani, hogy Kisb***-nál jön a 3. baba! :))) Annyira király hír!!!

Megint éhes vagyok. 5 perc se telt el a bébiételes üveg kiürítése óta. Vajon Janiapu mikor jön haza hozzánk? Már nagyon hiányzik...

6×6

2007-11-12T15:47:00.000+01:00

Tegnap

Leesett az idén az első hó
Anyuék 29 éve házasok
Kimostuk a bordó függönyöket (egy szobában, még hátravan két szoba, éljen a nagy lakás)

Nagyon rosszul aludtam
Elértük a 36 hetet
A hasam olyan formákat vesz fel, amit magam sem hiszek

Talán ezek már fájások? De nem fájnak. Csak feszítenek a nyulacskák, aztán elsimulnak. Na mondjuk nyomnak, mint állat, nagyon nehéznek érzem őket. Hm. Ezt a fájás-dolgot vajon honnan a francból lehet felismerni?!

Lényeg: túl vagyunk a "veszélyen". Manócskám ma itthon hagyta a mobilját, úgyhogy nem tudtam volna elérni, ha "keeeezdőőődiiiik". De szerencsére délben hazajött érte. Most meg már nemsokára hazaér. Így egy kicsit nyugodtabb vagyok.

Ma ki akartam mosni a babaruhákat. De gondoltam, előtte kifertőtlenítem a mosógépet. Bár azért ennyire rossz helyzetre nem számítottam. Pfuuuujjjjj, hogy a francba lehet, hogy így néz ki??? Nagyon undi! Találtam a neten egy-két fórumot (pl. "Penészes mosógép!"), ami legalább afelől megnyugtatott, hogy nem vagyok egyedül a gusztustalan szörnnyel a fürdőszobában, aminek az lenne a feladata, hogy TISZTÁRA mossa a ruhákat és nem az, hogy undorító penészspórákkal fertőzzön meg mindent! Hát most irány a bevásárlás, keresek valami durvaságot, ami leszedi a fekete iszonyt - és egyben hagyja a gumitömítéseket...

Jaj, mákunk volt a hétvégén! Ki akartuk választani a hurcibálóeszközök (hordozó + autósülés 0-13 kg) színét, amikor megláttuk, hogy éppen 7.000-rel olcsóbbak darabonként, úgyhogy meg is vettük őket izibe'. Egy világoszöld és egy rózsaszín kis cipelőkosár, Bobnak és Bobeknek lesz már miben hazajönni. :) A kórházas szatyrom tartalmának nagy része összekészítve, most már tényleg bármikor izzíthatunk... :)

Ez milyen öregasszonyos közhely, de tényleg erre vágyom leginkább: csak egészségesek legyenek... (Meg szépek, okosak és cukik, nyugodtak és tündérek. De legfőképp egészségesek.)

Halszag

2007-11-09T15:37:00.000+01:00

Uh, én tényleg szeretem a rántott halat. De nem a szagára ébredni a jól megérdemelt délutáni sziesztából. Mindezt azért, mert az építtető kifelejtette a visszacsapószelepet az elszívó csatornájából, így mindig tudjuk, mit főz Erika, Robi, Christian és Dóra az I/2, II/2, III/2, IV/2 lakója. Grrrr.

Jól megérdemelt sziesztáról beszélek, mert ma nagyon ügyes voltam. 3 adag mosnivalón, 1 adag mosogatnivalón és 1 (rohadt nagy) adag száraz ruha leszedésén vagyok túl, de még vár a 127 darab zokni kiteregetése. 35w 5d gravida gemini állapotban ez nem is rossz teljesítmény! :)

Ja, valamivel le kell foglalnom magam, hogy ne pityeregjek. Abszolváltam a heti orvoslátogatásokat, és nem lettem boldogabb. A tegnapi UH egy katasztrófa volt, először attól döbbentünk meg, hogy Bob 3096 grammos és 2 héttel fejlettebb a számított koránál. Hát mekkora kisnyúl lesz belőle?! Aztán meg attól, hogy Bobek viszont csak 2137 gramm és 2 héttel el van maradva a számítottól. Szegénykémnek a köldökzsinórja is a nyakához közel lézeng, és a kis szívében is találtak valamit, amitől frászt kaptam (2 db hyperechogen papillaris izom). A nőgyogyi látszólag nem akadt ki, de az UH-s doki megzavarodott a nagy különbségtől, mivel nem lehet szó ikertranszfúziós szindrómáról, mert Bob & Bobek egyértelműen külön koszton és kvártélyon vannak. Aztán meg az asszisztensek is körbeugráltak, mintha mindenáron meg akarnának nyugtatni... Borzasztó. Most azzal próbálom nyugtatni magam, hogy jövő hétre bejelentkeztem a Praxisba a kedvenc UH-os doktorbácsihoz. Biztos az egész csak mérési hiba és szombaton minden kiderül, és minden rendbejön... Ugye így lesz??? A nőgyogyi tényleg full rezignált, azt mondta, hogy alig látott még ilyen problémamentes ikerterhességet, és hogy nem kell aggódni. Meg hogy a méretkülönbség lehet genetikai dolog, az egyiknek azért nagy a feje, mert az anyjára ütött, a másiknak meg azért kicsi, mert az apjára. Hát én tudom, hogy kivételesen nagy fejem van, na de ilyet mondani... :))) És csak 2 hét múlva kell visszamennem. Hm. Ki tudja, mi lesz már akkor.

Az Örsön a terhesrendelés egy szemétdomb. Kikerülni nem lehet őket, de szolgáltatást nyújtani, na azt már nem. "Ők nincsenek felkészülve az ikerterhesség CTG-vizsgálatára. Oldjam meg a magánorvosomnál, ha már egyébként nem hozzájuk járok." Persze, a nikotinszagú csocsesz nőgyógyászukhoz kellene járnom??? És attól, hogy nincs ikres gépük, még meg tudták volna csinálni a CTG-t a két babára egymás után. Fontolgatom, hogy panaszt teszek ellenük. A Jóistenkénél vagy mittomén. :(

Mennem kell, várnak a zoknik. :)

Vérszívók

2007-11-06T16:20:00.000+01:00

Jaj, ugye ez volt az utolsó vérvétel??? Fél 9-kor értem oda, és már csak 79-en voltak előttem!!! Felemelő érzés... Gondoltam, nem veszek sorszámot a "rövidebb" sorból, mert egyszer már kioktattak, hogy onnan csak a cukrosoknak szabad. Ma meg rámcsodálkoztak, hogy "na nézd má' a szerencsétlen kismamát, itt szív reggel óta". Ezeken a fene se igazodik ki... Fél 11-re már végeztem is, addigra 2-szer megreggelizek normál esetben. Bob & Bobek követelték is a kaját, aztán itthon szunnyadtunk egy nagyot. Kicsit aggódtam Bobekért, mert nem mocorgott jó sokáig, de megkerült, nem szórtam el útközben. :) Az csak hab a tortán, hogy kb. 100 kémcsővel vettek vért, jól megforgatták a tűt a karomban, és most úgy nézek ki, mint egy rossz drogos. Divi most a lila?

Amúgy ma mindenki kényszeresen beszélt hozzám. Azon már meg sem lepődöm, ha gátlástalanul bámulnak az emberek (bár hozzászokni nem nagyon lehet), de hogy mindenki beszélgetni akarjon... Ilyen kérdés egy eü dolgozótól: "Hány napja van még hátra?" Napom??? 5 hét, vazze... (Vagyis hát remélem...)

A másik jó sztori a Match-ben a kilométeres sor végén:
60-as nő, hosszas hasbámulás után: Kedveském, az én időmben a kismamákat előreengedték. Előremegy?
Én: Á, nem, köszönöm.
60-as pasi a nő előtt: Valami baj van?
Nő: Nem, csak kérdeztem a kismamát, előremenne-e.
Pasi: De nem akart, ugye? Na látja.
Konklúzió? Mittomén. Valamennyire bemutatja a nők és a férfiak terhességre adott reakcióinak különbségét. Értem ez alatt például, hogy a férfiak 98%-ban nem adják át a helyüket a buszon. Csak egyszer cipelnének ekkora hasat...

Rengeteg a mosnivaló... És még a kórházas szatyromat is össze kell szerelnem. :)

Hű, már nagyon várom a nyulaimat... Mikor, mikor, mikor??? Meg tudja valaki mondani???

ER: Látogatás a szülőszobán

2007-10-28T17:07:00.000+01:00

Tegnap viccesen töltöttük az estét: Janiapuval elmentünk "megtekinteni" a szülőszobát a SOTE-n. Kicsit vészhelyzetes feeling volt: a szülésznő éjszakai műszakban dolgozott, így este fél 9-kor ejtettük meg a látogatást. Zöld köpeny, lábzsák, miegymás. :) Most úgy érzem, hogy az egész heppening nagyon valóságos lett, egy karnyújtásnyira van, mintha már holnapután szülnék... Még nem akarok!!! Amúgy a szülőszoba nagyon pöpec, egyszemélyes, szépen felújított, majdnem barátságos. :) Nem olyan, mint a dél-pesti leroggyant kórház vagy a Bajcsy (többet még nem sikerült belülről észlelnem - szerencsére). Ja és nagyon bírtuk a mikrobi-lámpát. :)))

A csajok 34 hetesek, lassan lesz egy-egy pár teljesen fejlett tüdőlebenyük, így már egyre jobbak az esélyek, hogy elkerüljék a rémisztő dobozt (inkubátor). Egyszer azt álmodtam, hogy hazahoztuk őket a kórházból, retrós mosóporos kartondobozokba csomagolva, majd szépen elhelyeztük őket az előszobai tolóajtós gardróbban. El is feledkeztem róluk, amíg az egyik nem kezdett nyüsszögni, hogy éhes, de a másik csendben volt, és nem is jutott eszembe, hogy ő is ott van. :( Hülyeség... Szeretném megint látni őket, de csak 8-án megyünk babamoziba, addig még sok idő van - és rengeteg a tennivaló. Vajon most hány kilót - bocsánat grammot - nyomhatnak?

A végtelennek tűnő hetek után, amit babonából (meg egyes cash-flow jellegű problémák miatt) nem babaholmi vásárlással töltöttünk, végre elkezdtük a beszerzést. Mondanom sem kell, egy kicsit vakmerőnek érzem magunkat, elvégre lehet, hogy 3 hét múlva már itt fognak pötyörögni a babák, de nincs még pl. pelenkázójuk, ilyenek. Na persze én is felnőttem nélküle, meg Janiapu nagyon ügyes, már kiműveltem a témából, szóval ő is meg tudja majd venni a dolgokat, ha én hirtelen kihullanék a fogyasztói társadalom tagjai közül egy kis időre. :) De jobb lenne mindent készen tudni még a szülés előtt... Lényeg, hogy van már kiságyuk, kismatraccal meg kiságyneművel és kishálózsákkal. Asszem ez enyhe utalás a lusta anyjuk fejében örökké ott motoszkáló "imádok aludni" érzésre... Kaptak már kiskádat meg törcsiket, és örököltek egy csomó rucit a barátnőiktől. Szóval azért nem katasztrófa, de jobb lenne belehúzni. Asszem holnap és holnapután a tesómmal nyakunkba vesszük a várost, meg kell birkóznom a borzalmas szoptatóshálóing-shopping után a még szuperebb szoptatósmelltartó-shoppinggal is.

Ja, a legkafább kimaradt, Bob és Bobek csodacuki fehér kiskabátot kapott sünivel, nyulikkal és királylánnyal, meg szép halványlila szívecskés gombokkal. Ez kép nélkül nem ér semmit, majd pótolom. :)))

Még van egy hétre való orvoslátogatásom ötödikétől, vajon kihúzzuk addig???

Már csak 49 nap!

2007-10-24T21:33:00.000+02:00

A számítások szerint. Szerintem kicsit kevesebb, bár Bob és Bobek nagyon jól érzik magukat odabent, most is nagy a buli. :)