Valamelyik nap felhívott egy bajai gimis osztálytársam, aki a korrepetálásom jóvoltából ment át a matek érettségin (négyessel). Ennek már 13 éve. Azóta is lóg egy pizzával. Épp Pesten járt, eszébe jutottam, meghívtam magunkhoz. Magával hozta egy másik osztálytársamat is. :))) Jó volt két ilyen vidám fiúval találkozni... Egy kicsit fiatalabbnak érzem magam. :)
A héten voltam az Örsön is. Gyalog. 70 perc alatt sétáltam, bevásároltam az Intersparban, beugrottam a Brendonba, találkoztam egy teszveszessel és még haza is értem. Meg kell állapítanom, hogy (két) gyerek nélkül fénysebességgel lehet ügyeket intézni.
Kétszer is kisétáltunk a játszótérre, anyukákkal ismerkedtem, a lányok meg a környezettel és más gyerekekkel. Ma állatkerteztünk, a pici zsizsa a barátunk.
Ma kaptam egy arcátlanul jó állásajánlatot... Távmunka, havi 2200 $, itthonról, amerikai cégnek, nagyjából szabad időbeosztással. Na, vajon meg tudom oldani? Hát persze, hogy nem. Ha a gyerekeket le is tudnám passzolni, a sulit senki se fejezi be helyettem. :( Basszameg.
2010. március 21., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)



2 megjegyzés:
Hajrá Ildi, csak pozitívan! A sulit, biztos befejezné neked valaki a fizetésed feléért, nem? :))) na csak viccelek, bocs, hogy a károdra.
Mennyi van még a suliból? És mennyit kéne dolgozni? Nem akarlak rábeszélni, nekem egy évem lóg a pszichó befejezésből és ez már így is marad, szóval inkább becsüllek az elszántságodért.
:))) A meló hál'istennek már elkelt, nem kell azon rágódnom, hogy életem lehetőségét utasítom vissza... :)
Ebben a félévben diplomázom, ha minden összejön. Mindig akartam kérdezni, Neked mi van az ELTE-vel, hát, nem csodálom, ha nem fejezed be ennyi gyerek és gond mellett...
Nekem sajna ez még mindig csak az első diploma, úgyhogy MUSZÁÁÁÁÁJ...
Megjegyzés küldése