Érzelmi leltár

Azt hiszem, vége van. Most kiírom magamból, amit olyan sokáig nem. Senkit sem akarok bántani, csak meg akarok szabadulni a terheimtől. És a másik fél is nyugodtan reflektálhat, hátha itt jobban megy.

Van egy pasim majdnem 7 éve, két gyerekem majdnem 2 éve. És van egy rosszul működő kapcsolatunk - mármint a pasimnak meg nekem.

Nagyon régen elkezdtek elromlani a dolgaink. Csak a saját szemszögemből tudom leírni a történetet, az ő szemszöge nyilván teljesen más, de nem is igazán vagyok ebben biztos, mert már évek óta nem beszél velem komolyan. Hangsúlyozom, szerintem; ő ezt is biztosan másképp gondolja.

2002-2005

Talán azzal kezdődött, amikor megelégeltem egy háztömbben lakni a szüleivel. Nem tetszett, hogy az anyja látta a konyhaablakból, hogy mikor érünk haza. Nem tetszett, hogy minden áldott nap fel kellett mennünk szülőlátogatásra. Hogy mindenről be kellett számolnunk. Hogy mindenbe beleszóltak (szerintük nem), hogy nem hagytak magánéletet élni (szerintük ezt sem, de könyörgöm, ki minek nevezné pl. azt az esetet, amikor szex után a pasimnak magára kellett rántani a takarót, nekem meg be kellett ugranom a fürdőszobába, mert nyílt az ajtó, és az apja betopogott a fagyasztóhoz csirkehúsért???). Az sem tetszett, hogy a munkahelyemre órákat kellett utaznom, így eldöntöttem, hogy albérletbe költözöm. Ultimátumot adtam neki: ha nem jön, egyedül megyek. Végül kiegyeztünk abban, hogy leszerződünk az új lakásra és csak 1 év múlva költözünk.

2006

Akkoriban történt, hogy nem akart összeházasodni, mondván, nem a szocpol miatt fog elvenni. Nem, nem voltunk olyan anyagi helyzetben, hogy kidobjunk az ablakon két és fél milliót. Ráadásul akkoriban úgy gondoltuk, egyszer tényleg össze fogunk házasodni (legalábbis azt hiszem), és nem értettem az egészet.

Októberben költöztünk. 15 évre vettünk fel hitelt, mi ez, ha nem erősebb kötelék a házasságnál is? Gyereket akartam, nem tudom, ő akart-e. Utólag hangzott már el olyan kijelentés is, hogy azért ment bele a gyerekvállalásba, mert azt hitte, attól jobb lesz a kapcsolatunk. Bruhaha. Én azt hittem, gyereket nem ezért vállal az ember.

Aztán megint a szülők miatt kezdtem veszekedni. Valahogy nem bírom elviselni, ha a páromnak nem én vagyok az első, hanem az ősei. Ha hetente többször is magukhoz csődítik, ha kell, ha nem. Hogy mindez alkalmanként 2-3 órát vesz el abból a kevés együtt töltött időből is. Hiába, egy kiállhatatlan dög vagyok. Amúgy is utálnak, főleg az anyja. Elvettem tőle ugyanis a kisfia (akkoriban 30 éves!) feletti baromi fontos kontrollt. És semmirekellőnek is nevezett. Engem, aki világéletemben kidolgoztam a belemet, 18 éves korom óta az anyagi függetlenségemért güriztem és azt sikerült is megteremtenem magamnak. Bezzeg az ő lányát még 27 évesen is el kellett tartani, de ez már egy másik történet, ráadásul nekem is van egy pont ilyen húgom, szóval 1:1.

Akkoriban már a szex sem működött köztünk. Vagyis amikor belecsaptunk, akkor működött, de neki problémái adódtak a gyakorisággal. Ezt alapvetően meg is érteném, mert akkoriban már csak havonta egyszer történt meg, de van ennek az éremnek másik oldala is, mégpedig a másik fél, a nő figyelembe nem vett elvárásai, igényei, érzései.

Már a régi lakásban is lebukott, hogy szexoldalakat látogat, nőkkel levelezget. A kétkedőknek: nem, nem nyomoztam, full véletlenül derült ki. Megalázó volt. Addig sem voltam túl jó viszonyban a szexuális témákkal, de ez az eset különösképpen rontott a viszonyulásomon. Nem nagyon akarom ragozni: a szex szerintem is jó, de csak akkor, ha mellette kölcsönös odafigyelés és megbecsülés jellemzi a kapcsolatot. Nem tűröm, ha a férfi azon a véleményen van, hogy neki joga van a szexhez. Mert nekem meg máshoz van jogom, amit esetleg nem kapok meg, csak azt a hímneműek hajlamosak nem észrevenni. Továbbá az én olvasatomban ha kapcsolatban élsz, akkor ezen kívül SEMMI sem fér bele, SEMMI. Egyszerűen nem tudom elviselni, hogy valaki a nőket használati tárgynak tekinti. Én sosem mentem bele egyéjszakás buliba, sosem ismerkedtem másokkal a kapcsolatom mellett és ezt a partneremtől sem tűröm el.

Ez egyszer valahogy túltettem magam az egészen. Állítólag nem csalt meg, bár mint már kifejtettem, a megcsalás alatt nem csak a testi érintkezést értem. Szóval érzelmileg azért mégiscsak megcsalt.

2007

Terhes lettem. Először nem különösebben örült. Nem érdekelt, immár volt értelme az életemnek. Gyerekem lesz! A duplacsomag már más kérdés, de annak idején nem láttam a dolog nehézségeit. Megint boldogok voltunk.

Aztán megint lebukott, bár ő erre már nem is emlékszik. Én élénken emlékszem, mert az abortusz, az öngyilkosság és hasonló pozitív opciók között vergődtem. De már 4 hónapos terhes voltam, és nem tehettem meg... Senkinek sem tudtam beszélni róla, anyámnak se, a barátaimnak se, annyira megalázva éreztem magam. Itt kerültem arra a kényszerpályára, amiről azóta sem tudok kikeveredni.

Megszülettek a kicsik. 1 hét után jöttünk haza a kórházból, és itthon nem várt meglepetés fogadott: a babáknak nem volt készen a kiságya. Ez is egy hosszú, külön történet a párom szüleiről, azaz a tökéletes nagyszülőkről és az ő végtelen, önzetlen és odaadó gondoskodásukról irántunk.

2008

Ezt az évet gyakorlatilag végigsírtam (még most is sírok, ha eszembe jut). Türelmetlenség, gyűlölet, dühöngés, folyamatos öngyilkossági gondolatok és a hibá(so)k keresése. Végül magamat okoltam minden rosszért, először hormonokat kezdtem szedni, hátha csak pms vagy szülés utáni depresszió, végül pszichiáternél és antidepresszánsnál kötöttem ki. Még jó, hogy hamar vége szakadt a doki miatt, eltűnt a színről.

Mára rájöttem, hogy - bár természetesen nem kel ki a mag talaj nélkül - főleg amiatt kerültem ilyen érzelmi helyzetbe, mert ő és a hozzátartozói úgy kezeltek, ahogy. Mert nem kaptam egy fikarcnyi szeretetet senkitől: az akkoriban egyéves gyerekeim ugye képtelenek voltak még érzelemnyilvánításra, a szüleim meg nem számítanak ebből a szempontból, az valahogy default. Persze tudom, hogy nem az, de mégis, a szükségletpiramis mintájára az embernek a szülei szeretete valahogy a piramis talapzata, a magasabb szintű komfortérzése viszont úgy alakul ki, ha ezen kívül más forrásból is töltekezhet. Na, nekem ez nem adatott meg...

2009

A kapcsolat ott folytatódott, ahol az előző évben abbamaradt. Elvadultunk egymástól fizikailag és érzelmileg is. Nem beszélget velem, nem érti, ha az érzéseimről próbálom felvilágosítani. Nem érti, mi a bajom, mikor szerinte ő mindig mindent megtesz értem meg a kapcsolatunkért. Folyamatosan engem hibáztat (szerinte nem), rajtam viccelődik (szerinte ezt sem). A szülés óta kb. 10x szexeltünk, már az esti lefekvés után sem pusziljuk meg egymást, nem csókolózunk és nem ölelkezünk. Részemről többek között azért nem, mert minden érintkezéssel kényszerítve érzem magam a szexre. Nem hiszem, hogy helyénvaló, ha az említett körülmények között az embernek pl. csak úgy in medias res megfogdossák a fenekét. Számomra ez lealacsonyító és egy szintre helyez azokkal a nőcskékkel, akiket a szexoldalakon lehet nézegetni.

Napjainkban

Hétfőn kölcsön kellett kérnem a gépét, hogy meg tudjam hallgatni az új munkámhoz (!) a tréninget. Láttam én, hogy lázasan törli a historykat, de elfelejtette a clipboardot... Mennyire szánalmas volt, amikor majdnem a kedvenc csajai webcímét illesztettem be a trénernek szánt hivatkozás helyett...

Aznap annyira lebénultam, hogy semmilyen beszélgetésre nem futotta tőlem. Kint aludtam a kanapén, mert forgott a gyomrom attól is, hogy a lélegzését hallgattam.

Vessetek a mókusok elé! Kedd reggel regisztráltam az oldalra és megkerestem őt. Azt hittem, hányni fogok, amikor megláttam, hogy a munkahelyén is a kicseszett szexlapokat bújja, hogy reggel a gép bekapcsolása után ez az első 3 dolog egyike, amit csinál. Megírtam neki, hogy délután hazajöhet, összecsomagolhat, és miután én hazajövök a suliból, elhúzhat a lakásból. Persze esze ágában se volt lelépni, de éjjelre a kanapéra szorult és közöltem vele, hogy nem gondoskodom tovább róla. Nem igazán érdekel, hogy hány ribancot dugott meg. Az se, ha egyet sem. De könyörgöm, ki hinne neki még ezek után??? Az iránta érzett bizalomnak már a csíráját sem találom magamban, utálom őt és forog az egésztől a gyomrom.

Ma kitörölte magát a kedvenc kis szexlapjáról. Gondolom, majd regisztrál másik nickkel. Véletlenül éppen ma kellett megváltoztatnia a webbankos jelszavát is, ami legalábbis érdekes egybeesés.

Nevezzen bárki, aki ezt olvassa, kiállhatatlannak, igazságtalannak, és ítéljen el azért, hogy mindezt kiteregettem, beleértve az érintetteket is. De gondoljon bele abba, hogy mindezek a szarságok úgy kerültek felszínre, hogy nem is nyomoztam utána. Vajon mi lenne, ha megtenném?

Nem tudom, mit fogok tenni rövid vagy hosszabb távon. Egy biztos: a gyerekeimről nem mondok le, fel fogom nevelni őket. Ez az egy dolog, ami pillanatnyilag egyben tartja az elmémet.